HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.11.29 00:13 Frissítve: 2018.11.29 08:35

BL: Klopp esete a mészárosokkal és a félmillió faulttal

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a Paris Saint-Germain hazai pályán 2–1-re legyőzte a Liverpoolt, így nagy lépést tett a továbbjutás felé. Nézzük, hogyan látta a két mester a rangadót!

Klopp kiakadt a PSG-játékosok hozzáállása miatt (Fotó: AFP)


„Mészárosnak is nézhettek volna minket – füstölgött a Pool menedzsere, Jürgen Klopp, utalva arra, hogy annyit szenvedtek a PSG játékosai az ütközések után, mintha elképesztően nagy rúgásokat kaptak volna. – Szükségünk lesz ismét a hazai pályára. Hahó, Anfield, baj van, hívom az Anfieldet...”

„Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogyan azt vártuk, vad és intenzív volt, az ellenfél bátran kockáztatott. Kétszer is betalált a PSG, mindkétszer kipattanó labdából, nekünk a mérkőzésben kellett maradnunk. Többet birtokoltuk a labdát, de nem ez döntött, láthatták, hiába próbáltunk meg mindent, nem tudtunk egyenlíteni, nem volt elég tiszta helyzetünk. Volt két vagy három ígéretes támadásunk, és ugyan nem ezek voltak a világ legnagyobb helyzetei, de végül mindig rossz döntést hoztunk. Ha így kezdünk egy mérkőzést, abból nehéz jól kijönni, ez soha nem megy nekünk, a második félidőben meg félmillió szabálytalanság tördelte a játékot, a játékvezető meg úgy érzi, mindent megtett ez ellen. Angliában mi vagyunk az egyik legtisztábban játszó csapat, de most meg mintha mészárosok lettünk volna, pedig... Vert seregként távozunk Párizsból, de odahaza lesz még egy esélyünk a javításra, azt úgy kezeljük majd, mintha egy döntőt játszanánk. Ma nem voltunk jó formában, de őrület, hogy öt vagy hat sárga lapot kaptak a játékosaim. A büntetőnél is tisztán látszott, hogy jogos, a 16-oson belül történt, de mégis alig adta meg a játékvezető, aztán láttam Marco Verratti szabálytalanságát... Az igen!”

„Hogy egy egy nullás sikerrel majd továbbmehetünk? Jó, akkor lövünk egy gólt, megvárjuk a hármas sípszót, és mehetünk haza. Egyébként ha megérdemeljük majd, akkor továbbmegyünk, ha nem érdemeljük meg, akkor nem.”

„Csak úgy juthatunk tovább, ha megnyerjük a Napoli elleni mérkőzésünket. A sorsunk még mindig a mi kezünkben van – tisztázta a helyzetet a vendégek kapitánya, Jordan Henderson. – Csalódottak vagyunk, úgy éreztük, képesek leszünk nyerni itt. Ez nem a mi esténk volt, de a végén mindent bedobtunk az egyenlítésért. Mennünk kell tovább és harcolnunk, a reményeink éltetéséhez győznünk kell majd az Anfielden. A büntetőnél tisztán láttam az esetet, jogos volt, de a partjelző segített a játékvezetőnek a döntésben, Marco Verratti súlyos szabálytalanságát nem láttam jól, de a futball már csak ilyen.”

„Ez volt az utolsó esélyünk a továbbjutás kiharcolására, fel kellett vennünk a harcot egy ilyen nagy csapattal, mint a Liverpool – nyilatkozott sokkal boldogabban a hazaiak német mestere, Thomas Tuchel. – A Liverpool mentálisan iszonyatosan erős, de mi energikusan, csapatként, nagyot küzdve futballoztunk. Fontos és hajtós meccset nyertünk, nagyon büszke vagyok, hogy a szurkolóink felé egy egységes csapat képét mutattuk. Nehéz védekezni Sadio Mané, Roberto Firmino és Mohamed Szalah ellen, de mindenki képes volt szenvedni a csapatért, csak így lehet megverni a Liverpoolt. Nagyot léptünk ma előre. Négy-négy-kettes hadrendben védekeztünk, két szűrővel, a Marquinhos, Verratti párossal, a támadásokkor Marqui hátralépett középső védőnek. Fáradtak, de büszkék és feldobottak vagyunk, speciális hangulatot teremthet ez a siker a következő hetekre. A találkozó előtt csak röviden beszéltem, elmondtam, hogy ez az utolsó sanszunk, és hogy képesek vagyunk legyőzni a Liverpoolt. A szünetben pár dolgon finomítottam csak, taktikailag, fontos volt, hogy elfeledjük a büntetőt, és tovább koncentráljunk, úgy kellett hozzáállnunk, mintha nulla nulláról kezdődött volna a második félidő.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

C-CSOPORT
Napoli (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 3–1 (2–0)
Nápoly, San Paolo Stadion. V: Gil Manzano (spanyol)
Gólszerző: Hamsík (11.), Mertens (33., 52.), ill. El Fardou Ben (57.)

Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool (angol) 2–1 (2–1)
Párizs, Parc des Princes. V: Marciniak (lengyel)
Gólszerző: Bernat (13.), Neymar (37.), ill. Milner (45+1. –11-esből)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 5 2 3 7–4 +3  9
2. Paris SG 5 2 2 1 13–8 +5  8
3. Liverpool 5 2 3 8–7 +1  6
4. Crvena Zvezda 5 1 1 3 4–13 –9  4



2019.01.07 23:12:56

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

2018.12.26 23:08:02

Bajnokok Ligája CSERHÁTI ZOLTÁN

Helyi erőkkel a másodosztályból az európai döntő kapujáig – a BEK/BL történetének egyik legszebb meséje.

2018.12.17 23:16:45

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

2018.12.17 11:36:09

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Az MU a PSG-vel találkozik, a Dortmund a Tottenhammel csap össze – pontos menetrend.

2018.12.12 18:48:17

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Óriási mérkőzésen 3–3-at játszott az Ajax a bajorokkal, az AEK Athén pont nélkül búcsúzott.