Atlétikai Eb: Krizsán Xéniának összejöhet egy jó eredmény Isztambulban

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 09:05
null
Krizsán Xénia nincs csúcsformában, de bizakodik az Eb előtt (Fotó: AFP)
A magyar éremhez most kiugró teljesítmény kell a csütörtökön kezdődő fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, ugyanakkor a döntőbe jutás több sportolónktól is elvárható.

Az elmúlt 10 év atlétikai fedett pályás Európa-bajnokságain mindig akadt legalább egy magyar versenyző, aki szerzett valamilyen érmet, a legutóbbi két téli kontinensbajnokságon ilyen volt a súlylökő Márton Anita (2019), az ötpróbázó Krizsán Xénia (2021), akik ott vannak a 16 tagú magyar csapatban Isztambulban is.

„Az év főversenye ugyan az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság, de nagyon fontos a mostani viadal is, hiszen az Európa-bajnokságnak annak kell lennie – mondta a Nemzeti Sportnak a csapattal már a verseny helyszínén tartózkodó Krizsán Xénia, aki 4439 pontos idei legjobbjával februárban megnyerte a magyar összetett bajnokságot, pályafutása során hatodszor. – Miután nem volt meg az Eb-szintem, szükség volt az összetett bajnokságra, hogy teljesíteni tudjam, s az eredményem alapján felmérhessem hol tartunk.”

Az MTK Budapest 30 éves atlétája bevallotta, nincs csúcsformában, ami elsősorban annak tudható be, hogy betegség miatt rövid volt a fedett pályás szezonja, majdnem egy hónapot vett el a felkészüléséből, hogy karácsony előtt koronavírusos lett, amiből csak lassan gyógyult ki, az elvesztett idő pedig érezhetően hiányzik.

„Általában két versenyt vállalok a fedett szezonban, ami most az országos bajnokság és az Európa-bajnokság. Mindig jót tesz, hogy kicsit kimozdulhatok a kissé monoton alapozómunkából, szeretem, hogy lehet a technikával és a versenyzéssel is foglalkozni” – tette hozzá Krizsán, aki nemcsak az összetett hazai bajnokságban indult, hanem két versenyszámban, súlylökésben és magasugrásban az egyénin is. Kicsit még gyakorolni akart a kontinensviadal előtt, amelyen annak ellenére sem támaszt magával szemben túl nagy elvárást, hogy két évvel ezelőtt Torunban bronzérmet szerzett.

„Most nem gondolkodom éremben, nem várok magamtól kiugró teljesítményt, a jelenlegi állapotomhoz képest akarok jó eredményt elérni, mert apróságok hiányoznak de ha ráérzek, kijöhet egy jó eredmény. Reálisan nézve, az edzéseredmények alapján a legjobb hat közé szeretnék kerülni” – fogalmazott Krizsán. A 13 tagú mezőny szerinte erősebb, mint két évvel ezelőtt volt, itt van a Torunban őt a dobogón megelőző két belga riválisa, Nafissatou Thiam és Noor Vidts, valamint a lengyel Adrianna Sulek, aki idén óriási lengyel csúcsot (4860 pont) ért el. Rajtuk kívül még a brit Holly Millsnek van jobb egyéni rekordja Krizsánnál.

Ha a magyar éremhez most bravúr is kell, vannak a csapatunkban olyan atléták, akiktől jó eredmény várható. Egyrészt ott van Márton Anita, aki kétszer (2015, 2017) is megnyerte a fedett pályás Eb-t. Most először édesanyaként áll dobókörbe, és a döntőbe jutása most is reális cél. A gátfutó Kerekes Grétától és a 800 méteres síkfutó Bartha-Kéri Biankától sem lenne meglepetés, ha a fináléig jutna, és bár jó eredmény szinte bárkitől várható, most valamennyi versenyszámban erős az Eb mezőnye.

A PROGRAM
37. FEDETT PÁLYÁS ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ISZTAMBUL

MÁRCIUS 2. CSÜTÖRTÖK
19.00:
  800 m, férfiak, előfutamok (Vindics Balázs)
19.40: 800 m, nők, előfutamok (Bartha-Kéri Bianka)
20.30: 3000 m, előfutamok (Böhm Lilla)
20.40: súly, nők, selejtező (Márton Anita).
MÁRCIUS 3., PÉNTEK
9.00:
ötpróba, 60 m gát (Krizsán Xénia) 
9.15: rúd, nők, selejtező (Klekner Hanga)
9.45: ötpróba, magas (Krizsán Xénia)
12.05: 60 m, nők előfutamok (Csóti Jusztina, Takács Boglárka)
12.30: ötpróba, súly (Krizsán Xénia).
19.00: magas, férfiak, selejtező (Bakosi Péter).
19.05: 60 m, nők, középdöntők.
19.10: ötpróba, távol (Krizsán Xénia)
19.25: súly, férfiak, döntő.
20.18: 3000 m, nők, döntő.
20.35: hármas, férfiak, döntő.
20.40: 1500 m, férfiak, döntő.
20.53: súly, nők, döntő.
21.05: Ötpróba, 800 m (utolsó versenyszám, Krizsán Xénia)
21.45: 60 m, nők, döntő.
MÁRCIUS 4., SZOMBAT
9.20:
60 m, férfiak, előfutamok (Illovszky Dominik)
10.35: 60 m gát, nők, előfutamok (Kerekes Gréta, Tóth Anna).
11.10: távol, nők, selejtező (Lesti Diana)
11.20: 60 m gát, férfiak, előfutamok (Eszes Dániel, Szeles Bálint)
18.45: 60 m, férfiak, középdöntő
19.05: rúd, nők, döntő.
19.15: 800 m, nők, középdöntő
19.35: 800 m, férfiak, középdöntő
19.50: hármas, nők, döntő
20.00: 1500 m, nők, döntő
20.20: 400 m, férfiak, döntő
20.30: 400 m, nők, döntő
20.55: 60 m, férfiak, döntő.
MÁRCIUS 5., VASÁRNAP
10.12:
távol, férfiak, döntő.
10.20: magas, nők, döntő
10.35: 60 m gát, férfiak, középdöntő
10.55: 60 m gát, nők, középdöntő
19.05: magas, férfiak, döntő
19.10: 4x400 m váltó, férfiak, döntő
19.18: rúd, férfiak, döntő
19.25: 4x400 m váltó, nők, döntő
19.40: hétpróba, 1000 m (utolsó versenyszám)
19.50: távol, nők, döntő
20.00: 3000 m, férfiak, döntő
20.22: 800 m, férfiak, döntő
20.35: 800 m, nők, döntő
20.55: 60 m gát, nők, döntő
21.05: 60 m gát, férfiak, döntő


A MAGYAR CSAPAT
Férfiak
Bakosi Péter
(magasugrás, NYSC, e: Bakosi Béla, Deutsch Péter), Eszes Dániel (60 m gátfutás, VSD, e: Maracskó Pál, Orosz Ákos), Illovszky Dominik (60 m, BHSE, edző: Németh Roland), Pap Kristóf (távolugrás, FTC, e: Vágóné Solti Mária), Szeles Bálint (60 m gátfutás, EVSI, e: Petrovai József), Vindics Balázs (800 m, UTE, e: Zemen János)

Nők
Bartha-Kéri Bianka
(800 m, SVSE, e: Tóthné Stupián Anikó), Böhm Lilla (3000 m, BHSE, e: Káldy Zoltán), Csóti Jusztina (60 m, FTC, e: Karlik Pál), Kerekes Gréta (60 m gátfutás, DSC-SI, e: ifj. Tomhauser István), Klekner Hanga (rúdugrás, DSC-SI, e: Szabóné Molnár Krisztina), Krizsán Xénia (ötpróba, MTK Budapest, e: Szabó Dezső), Lesti Diána (távolugrás, TSC-Geotech, e: Dömötör Balázs), Márton Anita (súlylökés, Békéscsabai AC, e: Eperjesi László), Takács Boglárka (60 m, BHSE, e: Németh Roland), Tóth Anna (60 m gátfutás, DVTK, e: Tigyi József)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik