Na, mi újság, Wenger úr? Ne is kérdezze: klasszist vettem!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2013.09.03. 21:13
null
Csak húzott egy nagyot Arsene Wenger: megítélése szerint Mesut Özil tökéletes játékos az Arsenal számára (Fotó: Reuters)
Az angol és az olasz labdarúgó-élvonalban az utolsó egy hétben elképesztő sürgés-forgás zajlott az átigazolási piacon, felkavaró történetekről számolhatunk be most is.

A PREMIER LEAGUE-BEN három nagy kérdéskör uralta a nyarat transzferszempontból: Wayne Rooney elvágyódása, de ez elcsihadt a végére, Arsene Wenger keseredett klassziskeresése, illetve Gareth Bale Real Madridba igazolása. Nos, utóbbi nyílt titok volt már hetek óta, a százmilliós összeget sem rejtették véka alá (virtuálisan, persze), mégis elvariáltak rajta a felek; talán a Tottenham elnöke arra várt, hogy korábbi kedvence meggondolja magát (arra gondolni sem merünk, hogy az árat szerette volna feljebb srófolni), de az is meglehet, hogy azért sem siettek a spanyolok, mert ennyi pénzt a királyi klub egyszerűen nem tudott eladások nélkül előteremteni.

Éppen ez az ügy indított el egyfajta last minute sztárexodust Madridból, és ennek hulláma sodorta a német karmestert, Mesut Özilt Londonba, az Arsenalhoz. Feleannyiba került, mint Bale, de az egészen biztos, hogy nem csak feleannyira tud futballozni, mint a walesi. Ha nem is kikövezett úton, de csak eljutott egy igazi mai klasszishoz Wenger – mondhatni, nem vezetett kényelMes út Özilhez.

Nem mellesleg egy olasz válogatott kapust is vett Wenger, Emiliano Viviano kölcsönidénye bőven megért egymillió eurót. Nem a Realon múlt, hogy nem fonódott tovább a transzferlánc, mert megvették volna egy ölnyi és egy özilnyi pénzért a Liverpooltól Luis Suárezt, de kosarat kaptak, így aztán nem adták el Sami Khedirát sem a Manchester Unitednek 40 millió euróért.

Bár ez utóbbi szál rejtélyes, érdekes, hogy éppen akkor került elő, amikor kiderült, hogy nem fizetik ki Ander Herreráért, az Athletic Bilbao középpályásáért a 36 millió eurós kivásárlási árat. Ez eleve túlzott lett volna Herreráért, később pedig egyenesen Monty Python-i fordulatot vettek az események, mert felvetődött, hogy a küldöttség csak egy áldelegáció volt (a transzferimposztorok támadása). Mások szerint az áfával akadtak gondok: ismerünk ám olyan országokat, ahol az áfaügyet rövidre zárták volna két számlatömbbel, az álügynökök pedig eltűntek volna a nagyon is valódi pénzzel.

Rosszul nem járt az utolsó nap így sem az MU, lévén érkezett „végre" az Evertontól a remek középpályás, Marouane Fellaini, méltányos, 32.4 milliós áron. A Tottenham összességében ügyesen, bár az újgazdagok bőkezűségével sáfárkodott a Bale-ért kapott pénzből, az argentin támadó mindenesért, Érik Lameláért kifizetett 30 millió soknak tűnik, a román középső védő, Vlad Chiriches sem éppen diszkontáron érkezett a Steauától; a nagyreményű dán karmestert, Christian Eriksent pedig jövőre ingyen is megkapták volna, lévén lejárt volna kontraktust az Ajaxszal – most 13.5 milliót sem sajnáltak érte.

SZAVAZÁS

A nyár utolsó nagy transzferei: ki lesz a leghasznosabb?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Chelsea logikusat, de kissé merészet húzott csatárfronton Samuel Eto'o megszerzésével, az Everton, ha már eladott, egy füst alatt elengedte Victor Anichebét a West Bromwichhoz, Fellainit pedig a skót James McCarthyval pótolta, az utolsó percekben, és a 15 milliós átigazolási díj finoman szólva is eltúlzott mértékűnek tűnik a skótért. No de hát megszokhattuk az ilyesmit ezen a nyáron...

Emlékezzünk meg végül a Crystal Palace-ról: Torghelle Sándor egykori klubja az utolsó napon tízmilliónál többet is elköltött, vett középső középpályást (az algériai Adlen Guédiurát és a skót Barry Bannant), angol csatárt (Cameron Jerome), jamaikai bekket (Adrian Mariappa) és mali szélsőt (Jimmy Kébé).

A SERIE A-BAN minden szem a Milanra szegeződött, amely áron alul eladta Kevin-Prince Boatenget a Schalkének, potom tízmillió euróért (kövezzenek meg, de szerintünk a ghánai kulcsszereplő volt a mai csapatban, nem eladták, elvesztegették ennyi pénzért), és megszerezte helyére Kakát a Realtól. Utóbbi lépés nem kockázatmentes, egyáltalán nem a pillanatnyi szeszély műve, hogy a 2009-ben 65 millióért vett brazilt most ingyen visszaengedték a madridiak – ellenben az is tény, hogy Kakának csak porcai és ínszalagjai koptak, játéktudása egyáltalán nem, egy jó kezdés után szárnyalhat, hátán pedig repülhet a csapat. Már csak azért is, mert az eddigi Stephan El Shaarawy, Robinho, Giampaolo Pazzini, Mario Balotelli kvartett mellé megérkezett Torinóból Alessandro Matri, a milánóiak pénztelenségére rácáfolva 11 millióért.

A Juventus is cserélgetett picit, lásd táblázatunkat, ám Antonio Conte mester Mauricio Isla után Fabio Quagliarellát sem engedte eladni, ezzel megakadályozta a hétfő délutánra beharangozott nagy talján csatárkeringőt: Alberto Gilardino a Genoától a Juventusba tartott, Marco Borriello az AS Romától a Genoához, Fabio Quagliarella a West Bromwichhoz; míg a Roma a lyoni Bafétimbi Gomisszal kárpótolta volna magát Borriello elvesztéséért, Gomist pedig a Catania Maxi Lópeze váltotta volna.

Az olasz átigazolásokat IDE kattintva böngészheti!


Egyébként rengeteg érdekes és meglepő átigazolást tartogatott a Mercato, megoldódott az Adem Ljajics-probléma is, böngésszék bátran a belinkelt táblázatokat, nem szeretnénk elvenni a guberálás örömét. A Parmát le sem lehet lőni, még ezekben a percekben is csordogálnak onnan az eddig nem közölt klubváltások, ám ezeket eltitkoljuk a nyájas olvasó elől – az azonban magáért beszél, hogy az utolsó 100 Serie A-s igazolás összesen közel 14 millió bevallott eurót mozgatott meg, ebből pedig az Aston Villának Rómából eladott Libor Kozak egymaga hétmilliót képvisel.

Még mielőtt megkérdeznék: Angliában az „utolsó száz" közel négyszázmillió eurót mozgatott meg maga körül.

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
ARSENAL
Érkezett: Denílson (kölcsönből vissza, Sao Paulo), Joel Campbell (kv., Real Betis), Wellington Silva (kv., Ponferradina), Pak Csu Jung (kv., Celta Vigo), Nicklas Bendtner (kv., Juventus), Johan Djourou (kv., Hannover), André Santos (kv., Gremio), Maruan Samah (kv., West Ham), Emmanuel Frimpong (kv., Fulham), Mijaicsi Rjo (kv., Wigan), Yaya Sanogo (Auxerre, i.), Mesut Özil (Real Madrid, 50.000.000), Emiliano Viviano (k., Palermo, 1.000.000), Mathieu Flamini (Milan, i.)
Távozott: Martin Angha (Nürnberg, ingyen), Denílson (Sao Paulo, i.), Reice Charles-Cook (Bury, i.), James Shea (szerződése lejárt), Sanchez Watt (szl.), Philip Roberts (Falkirk, i.), Nigel Neita (szl.), Josh Rees (szl.), Conor Henderson (szl.), Jernade Meade (szl.), Szamir Bihmutin (szl.), Sead Hajrovic (szl.), Elton Monteiro (FC Bruges, i.), Jordan Wynter (Bristol City, i.), Craig Eastmond (Colchester, i.), Kyle Ebecilio (Twente, i.), Sébastien Squillaci (Bastia, i.), Andrej Arsavin (Zenit, i.), Francis Coquelin (k., Freiburg), Vito Mannone (Sunderland, 2.400.000), Johan Djourou (k., Hamburg, 750.000), Jernade Meade (Swansea, i.), André Santos (Flamengo, i.), Joel Campbell (k., Olympiakosz, i.), Ignasi Miquel (k., Leicester, i.), Gervinho (AS Roma, 8.000.000), Sead Hajrovic (Grasshoppers), Chuks Aneke (k., Crewe, i.), Wellington Silva (k., Real Murcia, i.), Maruan Samah (Crystal Palace, 1.200.000), Wellington Silva (k., Real Murcia, i.)
ASTON VILLA
Érkezett: Alekszandar Tonev (Lech Poznan, 3.000.000), Jores Okore (Nordsjaelland, 4.700.000), Leandro Bacuna (Groningen, 1.000.000), Nicklas Helenius (Aalborg, 1.400.000), Antonio Luna (Sevilla, 2.000.000), Jed Steer (Norwich City, i.), Jean Makoun (kv., Stade Rennes), Alan Hutton (kv., Mallorca), Nathan Delfouneso (kv., Blackpool), Libor Kozak (Lazio, 7.000.000)
Távozott: Andy Marshall (Millwall, i.), Jean Makoun (Stade Rennes, 3.000.000), Richard Dunne (QPR., i.), Eric Lichaj (Nottingham Forest, i.), Brett Holman (al-Naszr Dubaj), Derrick Williams (Bristol City, i.), Simon Dawkins (kv., Tottenham), Samir Carruthers (k., MK Dons, i.), Graham Burke (k., Shrewsbury, i.), Nathan Delfouneso (k., Blackpool), Darren Bent (k., Fulham, 2.400.000), Enda Stevens (k., Notts County, i.), Barry Bannan (Crystal Palace, 2.100.000), Stephen Ireland (k., Stoke City, 600.000)
CARDIFF CITY
Érkezett: Andreas Cornelius (FC Köbenhavn, 8.700.000), John Brayford (Derby, 1.740.000), Steven Caulker (Tottenham, 9.150.000), Simon Moore (Brentford), Gary Medel (Sevilla, 13.000.000), Peter Odemwingie (West Bromwich, 2.900.00), Kévin Théophile-Catherine (Rennes, 2.500.000), Maximiliano Amondarain (Nacional Montevideo, i.)
Távozott: Stephen McPhail (szl.), Jesse Darko (szl.), Nathaniel Jarvis (Brackley, i.), Elliot Parish (Bristol City, i.), Heidar Helguson (szl.), Jesse Darko (AO Episzkopi, i.), Ben Nugent (k., Brentford, i.), Joe Ralls (k., Yeovil, i.)
CHELSEA
Érkezett: George Saville (kv., Brentford), Todd Kane (kv., Blackburn), André Schürrle (Bayer Leverkusen, 22.000.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Jeffrey Bruma (kv., Hamburg), Tomas Kalas (kv., Vitesse), Patrick van Aanholt (kv., Vitesse), Ulises Dávila (kv., Sabadell ), Kevin de Bruyne (kv., Werder Bremen), Thorgan Hazard (kv., Zulte-Waregem), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), Michael Essien (kv., Real Madrid), Wallace (kv., Fluminense), Matej Delac (kv., Inter Zapresic), Lucas Piazón (kv., Málaga), Thibaut Courtois (kv., Atlético Madrid), Sam Hutchinson (kv., Nottingham Forest), Romelu Lukaku (kv., West Bromwich), Josh McEachran (kv., Middlesbrough), Marco van Ginkel (Vitesse, 9.400.000), Mark Schwarzer (Fulham, i.), Cristian Cuevas (O'Higgins, 1.900.000), Stipe Perica (NK Zadar, 2.450.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Willian (Anzsi, 38.000.000), Samuel Eto'o (Anzsi, i.), Billy Clifford (kv., Yeovil), Christian Atsu (Porto, 4.100.000)
Távozott: Paulo Ferreira (visszavonult), George Saville (kölcsönbe, Brentford, i.), Todd Kane (kölcsönbe, Blackburn, i.), Amin Affane (Energie Cottbus, i.), Archange Nkumu (szl.), Ross Turnbull (szl.), Florent Malouda (Trabzonspor, i.), Josszi Benajun (szl.), Henrique Hilário (szl.), Jeffrey Bruma (PSV, 2.950.000), Thibaut Courtois (k., Atlético Madrid), Marko Marin (k., Sevilla), Patrick Bamford (k., MK Dons, i.), Nortei Nortey (szl.), Oriol Romeu (k., Valencia), Billy Clifford (k., Yeovil, i.), Matej Delac (k., Vojvodina, i.), Danny Pappoe (k., Colchester, i.), Milan Lalkovic (k., Walsall, i.), Sam Walker (k., Colchester, i.), Lucas Piazón (k., Vitesse), Cristian Cuevas (k., Vitesse, i.), Ross Turnbull (k., Doncaster, i.), Wallace (k., Inter, 1.500.000), Stipe Perica (k., NAC Breda, i.), Ulises Dávila (k., Córdoba, i.), Victor Moses (k., Liverpool, 1.200.000), Christian Atsu (k., Vitesse, i.), Romelu Lukaku (k., 3.500.000)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jerome Thomas (West Bromwich, i.), Antonio Pedroza (kv., Monarcas Morelia), Dwight Gayle (Peterborough, 5.300.000), Stephen Dobbie (Brighton, 990.000), Ismail H'Maidat (OH Leuven U19), José Campana (Sevilla, 2.000.000), Kevin Phillips (Blackpool, i.), Osman Sow (Syrianska, i.), Elliot Grandin (Blackpool, i.), Neil Alexander (Glasgow Rangers, i.), Maruan Samah (Arsenal, 1.200.000), Jason Puncheon (k., Southampton), Cameron Jerome (k., Stoke City), Barry Bannan (Aston Villa, 2.100.000), Adrian Mariappa (Reading, 3.500.000), Jack Hunt (Huddersfield, 2.350.000), Jimmy Kébé (Reading, 880.000), Florian Marange (Bordeaux, i.), Adlen Guédiura (Nottingham Forest, 2.900.000)
Távozott: Jermaine Easter (Millwall, i.), Alex Nimely (kv., Manchester City), Kevin Phillips (kv., Blackpool), Ashley Richards (kv., Swansea), Wilfried Zaha (kv., Manchester United), André Moritz (Bolton, i.), Aruna Dindane (szl.), Alex Marrow (Blackburn), Jason Banton (k., MK Dons, i.), Jack Holland (Bromley, i.), Peter Ramage (k., Barnsley)
EVERTON
Érkezett: Magaye Gueye (kv., Stade Brest), Gerard Deulofeu (k., Barcelona), Joel Robles (Atlético Madrid, 4.000.000), Antolín Alcaraz (Wigan, i.), Arouna Koné (Wigan, 7.000.000), James McCarthy (Wigan, 15.300.000), Conor McAleny (kv., Brentford), Romelu Lukaku (k., Chelsea)
Távozott: Phil Neville (visszavonult), Thomas Hitzlsperger (szl.), Ján Mucha (Krilja Szovjetov Szamara, i.), Jake Bidwell (Brentford), Jasper Johns (Sheffield United, i.), Conor McAleny (k., Brentford, i.), Marouane Fellaini (Manchester United, 32.400.000), Victor Anichebe (West Bromwich, 7.000.000)
FULHAM
Érkezett: Sascha Riether (1.FC Köln, 1.400.000), Derek Boateng (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Fernando Amorebieta (Athletic Bilbao, i.), Maarten Stekelenburg (AS Roma, 5.600.000), Corey Gameiro (kv., Wellington Phoenix), Pajtim Kasami (kv., FC Luzern), David Stockdale (kv., Hull City), Matthew Briggs (kv., Watford), Adel Taarabt (k., QPR), Darren Bent (k., Aston Villa, 2.400.000), Scott Parker (Tottenham, 4.500.000), Elszad Zverotics (Young Boys, 400.000)
Távozott: Jorgosz Karagunisz (szl.), Richard Peniket (szl.), Somogyi Csaba (szl.), Corey Gameiro (szl.), Mahamadou Diarra (szl.), Chris Baird (szl.), Mladen Petric (szl.), Mark Schwarzer (szl.), Simon Davies (szl.), Alex Smith (Swindon, i.), Sascha Riether (kv., 1.FC Köln), Eyong Enoh (kv., Ajax), Sztaniszlav Manolev (kv., PSV), Urby Emanuelson (kv., Milan), Emmanuel Frimpong (kv., Arsenal), Dan Burn (k., Birmingham), Mark Schwarzer (Chelsea, i.), Ryan Williams (k., Oxford United, i.), Marcus Bettinelli (k., Accrington, i.), Marcello Trotta (k., Brentford)
HULL CITY
Érkezett: George Boyd (Peterborough, i.), Maynor Figueroa (Wigan, i.), Curtis Davies (Birmingham City, 2.650.000), Ahmed Elmohamadi (Sunderland, 2.300.000), Allan McGregor (Besiktas, 1.750.000), Cameron Stewart (kv., Blackburn), Aaron McLean (kv., Ispwich), Danny Graham (k., Sunderland), Steve Harper (Newcastle, i.), Yannick Sagbo (Évian, 1.800.000), Jake Livermore (k., Tottenham, 300.000), Tom Huddlestone (Tottenham, 5.800.000), Mohamed Nagy (k., al-Ahli, 200.000)
Távozott: Jay Simpson (szl.), Francis McCaffrey (szl.), Seyi Olofinjana (szl.), Daniel Emerton (szl.), Jamie Devitt (szl.), Andy Dawson (Scunthorpe, i.), Mark Cullen (Luton, i.), Danny East (Portsmouth, i.), Sonny Bradley (Portsmouth, i.), Paul McKenna (szl.), Gedo (kv., al-Ahli), Ahmed Elmohamadi (kv., Sunderland), David Stockdale (kv., Fulham), George Boyd (kv., Peterborough), Ahmed Fathi (kv., al-Ahli), Ben Amos (kv., Manchester United), Mark Oxley (k., Oldham), Jack Hobbs (k., Nottingham Forest, i.), Corry Evans (Blackburn, 581.000), Tom Cairney (k., Blackburn, i.), Danny Emerton (Northampton, i.), Cameron Stewart (k., Charlton, i.), Conor Townsend (k., Carlisle, i.)
LIVERPOOL
Érkezett: Kolo Touré (Manchester City, i.), Lloyd Jones (Liverpool U18), Luis Alberto (Sevilla, 8.000.000), Iago Aspas (Celta Vigo, 8.200.000), Simon Mignolet (Sunderland, 10.600.000), Dani Pacheco (kv., Huesca), Danny Wilson (kv., Hearts), Jay Spearing (kv., Bolton), Andy Carroll (kv., West Ham), Aly Cissokho (k., Valencia, 1.000.00), Victor Moses (k., Chelsea, 1.200.000), Mamadou Sakho (PSG, 21.000.000), Tiago Ilori (Sporting CP, 8.200.000)
Távozott: Jamie Carragher (visszavonult), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg, i.), Andy Carroll (West Ham, 17.500.000), Danny Wilson (Hearts, i.), Jonjo Shelvey (Swansea, 5.900.000), Suso (k., Almería), Michael Ngoo (k., Yeovil), Adorján Krisztián (k., Groningen, i.), Pepe Reina (k., Napoli, i.), Conor Coady (k., Sheffield United, i.), Jay Spearing (Bolton, 1.600.000), Jack Robinson (k., Blackpool, i.), Stewart Downing (West Ham, 5.800.000), Usszama Asszaidi (k., Stoke City), Dani Pacheco (k., Alcorcón, i.), Fabio Borini (k., Sunderland, 1.800.000)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Jack Byrne (Manchester City U18), Fernandinho (Sahtar Doneck, 40.000.000), Jesús Navas (Sevilla, 17.500.000), Mathias Bossaerts (Manchester City U18), Roque Santa Cruz (kv., Málaga), Ryan McGivern (kv., Hibernian), Alex Nimely (kv., Crystal Palace), Luca Scapuzzi (kv., Varese), Wayne Bridge (kv., Brighton), Sztevan Jovetics (Fiorentina, 26.000.000), Álvaro Negredo (Sevilla, 25.000.000), Martín Demichelis (Atlético Madrid, 5.000.000)
Távozott: Carlos Tévez (Juventus, 9.000.000), Kolo Touré (Liverpool, i.), Roque Santa Cruz (Málaga, i.), Wayne Bridge (Reading, i.), Ryan McGivern (Hibernian, i.), Jérémy Helan (Sheffielf Wednesday), Karim Rekik (k., PSV), Maicon (AS Roma, 3.000.000), Reece Wabara (k., Doncaster, i.), Scott Sinclair (k., West Bromwich, 2.300.000), Gareth Barry (k., Everton, i.), Harry Bunn (k., Sheffield United, i.), Albert Rusnák (k., Oldham, i.), Scott Sinclair (k., West Bromwich, 2.300.000)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Guillermo Varela (Penarol, 1.750.000), Bebé (kv., Rio Ave), Federico Macheda (kv., VfB Stuttgart), Wilfried Zaha (kv., Crystal Palace), Sean McGinty (kv., Tranmere), Fábio (kv., Queens Park), Ángelo Henríquez (kv., Wigan), Ben Amos (kv., Hull City), Sam Johnstone (kv., Yeovil Town), Marouane Fellaini (Everton, 32.400.000)

Távozott: Paul Scholes (visszavonult), John Cofie (Barnsley, i.), Reece Brown (Watford, i.), Luke McCullough (Doncaster, i.), Sean McGinty (Sheffield United, i.), Reece James (k., Carlisle, i.), Ryan Tunnicliffe (k., Ipswich, i.), Bebé (k., Pacos Ferreira), Sam Johnstone (k., Yeovil Town), Scott Wootton (Leeds United), Nick Powell (k., Wigan), Ángelo Henríquez (k., Real Zaragoza)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Sam Ameobi (kv., Middlesbrough), Shane Ferguson (kv., Birmingham City), Loic Rémy (k., QPR, 2.300.000), Adam Campbell (kv., Carlisle, i.),
Távozott: Steve Harper (Hull City, i.), Danny Simpson (Queens Park, i.), James Perch (Wigan, 870.000), James Tavernier (k., Shrewsbury, i.), Conor Newton (k., St. Mirren), Michael Richardson (k., Accrington, i.), Mehdi Abeid (k., Panathinaikosz, i.), Adam Campbell (k., Carlisle, i.), Bradden Inman (Crewe)
NORWICH CITY
Érkezett: Declan Rudd (kv., Preston), Ricky van Wolfswinkel (Sporting CP, 10.000.000), Javier Garrido (Lazio, 1.500.000), James Vaughan (kv., Huddersfield) , Daniel Ayala (kv., Nottingham), Korey Smith (kv., Oldham), Tom Adeyemi (kv., Brentford), Nathan Redmond (Birmingham, 3.700.000), Martin Olsson (Blackburn, 2.900.000), Carlo Nash (Stoke City, i.), Leroy Fer (Twente, 5.500.000), Gary Hooper (Celtic Glasgow, 6.300.000), Johan Elmander (k., Galatasaray, 1.700.000)
Távozott: Chris Martin (Derby County, i.), Declan Rudd (k., Preston, i.), George Francomb (Wimbledon, i.), Lee Camp (szl.), Korey Smith (Oldham, i.), Elliott Ward (Bournemouth, i.), Tom Adeyemi (Birmingham City, i.), Marc Tierney (Bolton Wanderers, i.), Simeon Jackson (szl.), Jed Steer (Aston Villa, i.), Javier Garrido (kv., Lazio), Kei Kamara (kv., Sporting Kansas City), James Vaughan (Huddersfield, i.), Grant Holt (Wigan, 3.000.000), Leon Barnett (Wigan), Andrew Surman (k., Bournemouth), Jacob Butterfield (Middlesbrough)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Dejan Lovren (Olympique Lyon, 10.000.000), Li Tadanari (kv., FC Tokio), Billy Sharp (kv., Nottingham Forest), Danny Seaborne (kv., Bournemouth), Jonathan Forte (kv., Sheffield United), Ryan Dickson (kv., Bradford), Danny Butterfield (kv. Bolton), Lee Barnard (kv., Oldham), Dean Hammond (kv., Brighton), Victor Wanyama (Celtic Glasgow, 14.500.000), Pablo Osvaldo (AS Roma, 15.100.000)
Távozott: Tommy Forecast (Gillingham, i.), Alberto Seidi (szl.), Danny Butterfield (Carlislie, i.), Danny Seaborne (szl.), Sam Hoskins (Yeovil, i.), Ryan Dickson (Colchester, i.), Vegard Forren (Molde. 2.000.000), Ben Reeves (MK Dons, i.), Richard Chaplow (Millwall, i.), Frazer Richardson (Middlesbrough, i.), Steve de Ridder (Utrecht, i.), Jason Puncheon (k., Crystal Palace), Emmanuel Mayuka (k., Sochaux), Dean Hammond (Leicester), Danny Butterfield (Carlisle, i.)
STOKE CITY
Érkezett: Maurice Edu (kv., Bursaspor), Alex Grant (Portsmouth, i.), Jack Butland (kv., Birmingham City), Erik Pieters (PSV, 3.600.000), Mamady Sidibé (kv., Tranmere), Rory Delap (kv., Barnsley), Matthew Upson (kv., Brighton), Marc Muniesa (Barcelona, i.), Stephen Ireland (k., Aston Villa, 600.000), Usszama Asszaidi (k., Liverpool), Marko Arnautovic (Werder Bremen, 2.800.000)
Távozott: Michael Owen (visszavonult), Rory Delap (Burton, i.), Carlo Nash (Norwich, i.), Matthew Upson (Brighton, i.), Dean Whitehead (Middlesbough, i.), Matthew Lund (Rochdale, i.), Mamady Sidibé (CSZKA Szófia, i.), Stefan Galinski (Boston United, i.), Cameron Jerome (k., Crystal Palace), Ryan Shotton (k., Wigan, i.), Florent Cuvelier (Sheffield United), Michael Kightly (k., Burnley)
SUNDERLAND
Érkezett: Modibo Diakité (Lazio, i.), Cabral (FC Basel, i.), Duncan Watmore (Altrincham), Valentin Roberge (Marítimo, i.), David Moberg Karlsson (IFK Göteborg, 1.750.000), Dzsi Dong Von (kv., Augsburg), Ahmed Elmohamadi (kv., Hull City), Vito Mannone (Arsenal, 2.400.000), Jozy Altidore (AZ Alkmaar, 10.000.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), El-Hadji Ba (Le Havre B, i.), Emanuele Giaccherini (Juventus, 7.500.000), Ondrej Celustka (k., Trabzonspor, 150.000), Haralamposz Mavriasz (Sunderland, 3.000.000), Jordan Pickford (kv., Burton), Stéphane Sessegnon (West Bromwich, 7.000.000), Andrea Dossena (Napoli), Fabio Borini (k., Liverpool, 1.800.000), Ki Szung Jong (k., Swansea)
Távozott: Ryan Noble (Burnley, i.), Titus Bramble (szl.), Adam Reed (Burton, i.), Simon Mignolet (Liverpool, 10.600.000), Kader Mangane (kv., al-Hilal), Danny Rose (kv., Tottenham), Ahmed Elmohamadi (Hull City, 2.300.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), Danny Graham (k., Hull City), Alfred N'Diaye (k., Eskisehirspor), Ben Wilson (Cambridge United, i.), James McClean (Wigan, 2.330.000), Jordan Pickford (kv., Burton), Billy Knott (k., Wycombe, i.)
SWANSEA CITY
Érkezett: José Canas (Real Betis, i.), Ashley Richards (kv., Crystal Palace), Leroy Lita (kv., Sheffield United), Jordi Amat (Espanyol, 2.900.000), Mark Gower (kv., Charlton), Jonjo Shelvey (Liverpool, 5.900.000), Gregor Zabret (Domzale, i.), Alejandro Pozuelo (Real Betis, 500.000), Alexandros Gogic (Olympiakos, i.), Wilfried Bony (Vitesse, 13.900.000), Jonathan de Guzmán (k., Villarreal), Jernade Meade (Arsenal, i.), Álvaro Vázquez (k, Getafe, 1.200.000)
Távozott: Mark Gower (Charlton, i.), Jonathan de Guzmán (kv., Villarreal), Itay Shechter (kv., Kaiserslautern), Roland Lamah (kv., Osasuna), Dwight Tiendalli (szl.), Kyle Bartley (k., Birmingham), David Cornell (k., St. Mirren), Wales Gwion Edwards (k., St. Johnstone), Alan Tate (k., Yeovil, i.), Kemy Agustien (Brighton, i.), Luke Moore (Elazigspor, i.), Ki Szung Jong (k., Sunderland)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Shaquile Coulthirst (Tottenham U18), Bongani Khumalo (kv., PAOK), Ryan Mason (kv., Lorient), Heurelho Gomes (kv., Hoffenheim), John Bostock (kv., Toronto FC), Danny Rose (kv., Sunderland), Nathan Byrne (kv., Swindon), Iago Falqué (kv., Almería), Massimo Luongo (kv., Swindon), Adam Smith (kv., Millwall), Kevin Stewart (kv., Crewe Alexandria), Simon Dawkins (kv., Aston Villa), Harry Kane (kv., Leicester), David Bentley (kv., Blackburn), Paulinho (Corinthians, 19.725.000), Nacer Chadli (Twente, 8.130.000), Roberto Soldado (Valencia, 30.000.000), Étienne Capoue (Toulouse, 11.000.000), Vlad Chiriches (Steaua, 8.700.000), Erik Lamela (Roma, 30.000.000), Christian Eriksen (Ajax, 14.000.000)
Távozott: William Gallas (szl.), Jack Barthram (Swindon, i.), John Bostock (Royal Antwerpen, i.), David Bentley (szl.), Jack Munns (szl.), Jake Nicholson (szl.), Dean Parrett (szl.), Nathan Byrne (Swindon, i.), Grant Hall (k., Swindon, i.), Massimo Luongo (k., Swindon, i.), Alex Pritchard (k., Swindon, i.), Ryan Mason (k., Swindon, i.), Clint Dempsey (Sounders FC, 6.800.000), Steven Caulker (Cardiff, 9.150.000), Bongani Khumalo (k., Doncaster), Adam Smith (k., Derby County, i.), Jake Livermore (k., Hull, 300.000), Tom Huddlestone (Hull, 5.800.000), Iago Falqué (k., Rayo Vallecano), Scott Parker (Fulham, 4.500.000), Gareth Bale (Real Madrid, 100.000.000), Massimo Luongo (Swindon, 470.000)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Jack Rose (West Bromwich U18), Craig Dawson (kv., Bolton), Nicolas Anelka (Juventus, i.), Diego Lugano (PSG, i.), Matej Vydra (k., Udinese), Scott Sinclair (k., Manchester City, 2.300.000), Morgan Amalfitano (k., Marseille), Victor Anichebe (Everton, 7.000.000), Stephane Sessegnon (Sunderland, 7.000.000)
Távozott: Romaine Sawyers (szl.), Gera Zoltán (szl.), Gonzalo Jara (Nottingham Forest, i.), Jerome Thomas (Crystal Palace, i.), Goran Popov (kv., Dinamo Kijev), Romelu Lukaku (kv., Chelsea) , Marc-Antoine Fortuné (Wigan, i.), Scott Allan (k., Birmingham), Shane Lewis (Walsall), Peter Odemwingie (Cardiff, 2.900.000)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Razvan Rat (Sahtar Doneck, i.), Adrián (Real Betis, i.), Andy Carroll (Liverpool, 17.500.000), Daniel Whitehead (Stockport), Alou Diarra (kv., Stade Rennes), Ravel Morrison (kv., Birmingham), Robert Hall (kv., Bolton), Duvan Esteban Zapata (Estudiantes, 7.800.000), Stewart Downing (Liverpool, 5.800.000)
Távozott: Carlton Cole (szl.), Emanuel Pogatetz (kv., Wolfsburg), Maruan Samah (kv., Arsenal), Jake Larkins (Leyton, i.), Gary O’Neil (QPR, i.), Wellington Paulista (kv., Cruzeiro), Andy Carroll (kv., Liverpool), Robert Hall (Bolton, i.), Declan Hunt (Histon, i.)
A KIESETT CSAPATOK
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Danny Simpson (Newcastle United, i.), Joey Barton (kv., Olympique Marseille), Djibril Cissé (kv., al-Garafa), Anton Ferdinand (kv., Bursaspor), Alejandro Faurlín (kv., Palermo), Hogan Ephraim (kv., Toronto FC), Tal Ben Haim (kv., Toronto FC), Richard Dunne (Aston Villa, i.), Karl Henry (Wolverhampton, 1.200.000), Gary O’Neil (West Ham, i.), Charlie Austin (Burnley, 4.650.000), Matt Phillips (Blackpool, 5.800.000), Tom Carroll (k., Tottenham), Benoit Assou-Ekotto (k., Tottenham), Niko Kranjcar (k., Dinamo Kijev)
Távozott: Radek Cerny (szl.), Tal Ben Haim (Standard Liege, i.), Rob Hulse (szl.), D. J. Campbell (Blackburn, i.), Adam Francis (szl.), Troy Hewitt (Walsall, i.), Jay Bothroyd (szl.), Fábio (kv., Manchester United), Djibril Cissé (Kuban Krasznodar, i.), Christopher Samba (Anzsi Mahacskala, 11.600.000), Jamie Mackie (Nottingham Forest, 1.150.000), José Bosingwa (Trabzonspor, i.), Adel Taarabt (k., Fulham), Loic Rémy (k., Newscastle, 2.300.000), Anton Ferdinand (Antalyaspor, i.), Shaun Derry (k., Millwall, i.), Pak Dzsi Szung (k., PSV, i.), Michael Harriman (k., Gillingham, i.), Michael Doughty (k., Stevenage, i.), Esteban Granero (k., Real Sociedad), Shaun Derry (k, Millwall, i.), Stéphane Mbia (k., Sevilla)
READING
Érkezett: Wayne Bridge (Manchester City, i.), Royston Drenthe (Alanyia Vlagyikavkaz, i.), Daniel Williams (Hoffenheim, 2.000.000), Karl Sheppard (kv., Shamrock Rovers)
Távozott: Joseph Mills (Burnley, i.), Mikkel Andersen (k., Randers), Brett Williams (Aldershot, i.), Angus MacDonald (szl.), Charlie Losasso (szl.), Nicholas Bignall (szl.), Jay Tabb (Ipswich Town, i.), Nicky Shorey (szl.), Noel Hunt (Leeds, i.), Ian Harte (szl.), Simon Church (Charlton, i.), Nick Arnold (k., Wycombe, i.), Uche Ikpeazu (Watford, i.), Ryan Edwards (k., Perth Glory), Daniel Carrico (k., Sevilla), Michael Hector (k., Aberdeen), Adrian Mariappa (Crystal Palace, 3.500.000), Jimmy Kébé (Crystal Palace, 880.000), Nicky Shorey (Bristol City, i.), Josh Webb (Hayes and Yeading, i.)
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Chris McCann (Burnley, i.), Mauro Boselli (kv., Palermo), Stephen Crainey (Blackpool, i.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, i.), James Perch (Newcastle, 870.000), Thomas Rogne (Celtic Glasgow, i.), Scott Carson (Bursaspor, 820.000), Grant Holt (Norwich City, 3.000.000), Juan Carlos García (Olimpia Tegucigalpa, i.), James McClean (Sunderland, 2.330.000), Leon Barnett (Norwich), Ryan Shotton (k., Stoke, i.), Nick Powell (k., Manchester United)
Távozott: Franco Di Santo (Werder Bremen, i.), Maynor Figueroa (Hull City, i.), Román Golobart (1.FC Köln, i.), Piscu (Montreal, i.), David Jones (Burnley, i.), Albert Crusat (szl.), Ronnie Stam (Montreal, i.), Ryan Watson (szl.), Mike Pollitt (szl.), Joel (kv., Atlético Madrid), Paul Scharner (kv., Hamburg), Mijaicsi Rjo (kv., Arsenal), Ángelo Henríquez (kv., Manchester United), Mauro Boselli (León), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Arouna Koné (Everton, 7.000.000), James McCarthy (Everton, 15.300.000), Mike Pollitt (k., Barnsley, i.)
vastag betűkkel szedtük az elmúlt hét átigazolásait

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik