Wengert óvatossá tették a csalódásai ezen a nyáron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.30. 10:16
null
A Távol-Keleten elégedettek az Arsenal jelenlegi keretével – Arsene Wengernek kell még új játékos (Fotó: Reuters)
Az elmúlt napokban a klasszikus angol nagycsapatok közül csak a Chelsea vásárolt a Premier League-ben, de nehogy azt higgyük, hogy tétlenkedtek gigászéknál, mert heves alkudozások folynak, és egyáltalán nem a háttérben. A leendő középmezőnybeli egyesületek addig sem pihennek, mert bármilyen furcsa is, manapság Angliában sokkal könnyebb néhány milliós üzletet nyélbe ütni, mint egy negyven-ötven milliós transzfert lebonyolítani.

A Manchester United ugyebár a Barcelonával alkudozik Cesc Fabregasra, akinek ügynökével állítólag már meg is egyeztek, vagy legalábbis tett egy villámlátogatást a pártfogó az Old Traffordon. Vagy nem. Annyi biztos, szegény Fabregas klubváltásai nem mindennapi port kavarnak fel, és hetekre kenyeret biztosítanak a sajtónak. Ha végre biztosat tudunk, visszatérünk az ügyre. Az Arsenal nagy fába vágta fejszéjét a Liverpool Luis Suáreze ügyében, mi tagadás, ha Arsene Wenger rábeszéli az uruguayit a váltásra, akkor ezek után képes lesz rávenni a nőket arra, hogy tartózkodjanak a ruhanemű és ékszerek megvételétől, a teremtés koronáit (miért, csakis tökéletes lehet egy korona?) pedig meggyőzi arról, hogy a sör helyett ezentúl csakis málnaszőr fogyasztandó.

Komolyra fordítva a szót: az „ágyúsok” helyzete nem mindennapi, mert akad ugyan pénzük arra, hogy 30-40-50 millióért erősítsenek, csak éppen az ebbe a kategóriába tartozó sztároknak nem akaródzik egy olyan csapatba szerződniük, amelyik nem kimondottan a bajnoki címért harcol (idén 16, tavaly 19, előtte 12 ponttal szerzett többet az aktuális aranyérmes, mint az Arsenal). Ráadásul Wenger mester mostanában nem akad olyan gyémántokra, mint korábban – félreértés ne essék, Theo Walcott, Laurent Koscielny, Aaron Ramsey, Per Mertesacker, Thomas Vermaelen, vagy Nacho Monreal mind megnövelték értéküket, és hosszan folytathatnánk a sort, a tavaly 12 millió euróért megszerzett Lukas Podolski ma 23 millió eurót kóstál; de mégsem emelték olyan magasságokba a klubot, mint egykoron a szinte fillérekért szerzett Thierry Henry, Dennis Bergkamp, Patrick Vieira, Robert Pires vagy Fredrik Ljungberg.

Más idők voltak azok, tíz éve alatt rengeteget változott a világ futballja, más ma már az értékrend, pontosabb megnőttek az értékek rendesen – tizenéves ígéretekért is súlyos pénzhalmokat kell fizetni a topligákban, lásd csak itt Ramsey vagy Alex Oxlade-Chamberlain esetét. Ne feledjük, munka közben még az olyan rutinos szaki, mint Wenger is oda-odacsípi hasaalját a satupadba, lásd Andrej Arsavin, Francis Jeffers, Eduardo vagy Giovanni van Bronckhorst esetét. Kétségtelen, nem lehet évente Nicolas Anelkákat, Robin van Persie-ket vagy éppen Fabregasokat kibányászni, s még csak Kolo Tourék és Alex Songok sem akadnak minden nyáron Wenger horgára, de ezen a nyáron a francia kissé elmérte magát (eleddig csak honfitársa, a támadó Yaya Sanogo érkezett a Ligue 2-ből, ingyen), hiszen ne feledjük, augusztus közepén már rajtol a bajnokság.

Annyi azért vigasztalja az Arsenal híveit, hogy ha nem is jön létre a nyári megaüzlet (a Napolival sem bírták a licitet Gonzalo Higuaínért), a jelenlegi keret magja régóta együtt játszik, és kivételesen egyetlen alapember sem távozott. Ha nem kell végre orvostól orvosig járnia a fél keretnek, kinéz egy dobogós hely a csapatnak – amely sejtésünk szerint ha egy világklasszissal nem is bővül a nyáron, azért a többi kiszemelttel (a rutinos kapus, Júlio César, a megbízható bekk, Ashley Williams, a milanos jobbhátvéd, Ignazio Abate, a benficás jobbszélső, Eduardo Salvio vagy a brazil balszellő, Bernard az Atlético Mineirótól) jól járna.

Wengert mindenesetre már óvatossá tették a csalódásai ezen a nyáron, és őszintén elmondta, hogy sem Suárez, sem más ügyében nincsenek közel a megegyezéshez; de addig is dobálja kifelé a ballasztot a klub: Denílson, Sébastien Squillaci, Andrej Arsavin, Johan Djourou, André Santos és Joel Campbell sem terheli már a londoniak költségvetését, és Maruan Samah, Lukasz Fabianski, Pak Csu Jung, Gervinho és Nicklas Bendtner sem sokáig szerepel még az átutalási listában. Zárjuk egy érdekességgel az Arsenal-szakaszt: kifizették volna az Evertonnak a remek középpályás, Marouane Fellaini 25.5 milliós kivásárlási árát, de nem adták meg a játékosnak a kért jócskán évi ötmillión felüli fizetést. Egyelőre nem adták meg, mondhatni, de van egy olyan érzésünk, hogy ebben az ügyben a Liverpool fog dönteni…

Kell is iparkodnia a piros-fehéreknek, hiszen a két manchesteri élcsapat sem omlott össze éppen a nyáron, és ott van ugyebár a Chelsea, amelynél a bizonyítási vágytól égő José Mourinho vette át a kormányzást, és elköltött több mint 30 milliót (vett egy fiatal chilei ígéretet is a bal oldali mindenes Cristian Cuevas személyében a napokban, Wayne Rooneynak pedig fenntartja a 23-as számú mezt). A szintén városi rivális Tottenham már meg is egyezett a 30 millióba kerülő valenciai gólgyáros, Roberto Soldado megvételétől. Korábban érkezett egy fiatal balszélső is a „sarkantyúsokhoz”, a belga Nacer Chadli, akinek alaposan megkérte árát a Twente. A Gareth Bale-ügybe nem szeretnénk itt és most belecsavarodni, maradjunk annyiban, bárhogyan is alakul a Bale-sors, a londoniak mindenképpen jól járnak: ha marad, azért, ha elviszik rekordáron, akkor meg azért, mert visszajöhet Luka Modric és lesz pénz Edin Dzekóra, Bernardra.

Soldadóért csaknem egy hónapos alkudozást csaptak a felek, miközben a kisebb csapatok kisebb pénzekből vígabban igazolhatnak, ott van például a Hull City, amely megvette 1.8 millió euróért az elefántcsontparti csatárt, Yannick Sagbót az Éviantól, az egykori arsenalos és dortmundi Guy Demel féltestvérét. A „tigrisek” korábban olyan ismert futballistákkal erősítettek már, mint a skót válogatott kapusa, Allan McGregor, a két kőkemény bekk, Curtis Davies és a hondurasi Maynor Figueroa, valamint az egyiptomi szélső, Ahmed Elmohamadi. Nagy léptekkel küzd a bennmaradásért – kereterősítés ügyében egyelőre csak – a Cardiff City, ahová legutóbb az angol jobbhátvéd, John Brayford 1.2 millióért jött, korábban pedig a dán középcsatár, Andreas Cornelius, aki egymaga annyi pénzt mozgatott meg, mint a Hull összes új embere.

Gary Hooper a Celticből Norwichba szerződött, azaz a zöld mellett a fehéret sárgára cserélte a mezén (Fotó: Reuters)
Gary Hooper a Celticből Norwichba szerződött, azaz a zöld mellett a fehéret sárgára cserélte a mezén (Fotó: Reuters)

Nem kevés pénzt, húszmilliónál is többet költött már eddig is a Norwich City, amelynél Ricky van Wolfswinkel új párja a csatársorban az angol Gary Hooper lesz, akinek játékjogáról 6.3 millióért mondott le a Celtic.

Zárjuk mai körsétánkat a Liverpoolnál, ahol kölcsönadták Pepe Reinát a Napolinak, Adorján Krisztiánt pedig a holland Groningennek, és ugyebár minden hivatalos emberük ragaszkodik ahhoz, hogy Suárezt nem adják el az Arsenalnak, sőt, lehetőleg senkinek sem. Balhátvédet még mindig nem vett a klub, a legújabb kiszemelt ide a Benficából a paraguayi Lorenzo Melgarejo, lévén sem a valenciai Aly Cissokhót, sem a chelsea-s Ryan Bertrandot nem sikerült megszerezni. A védelem közepe is renoválásra szorul, főleg, ha Daniel Aggert viszi a Barcelona, csakhogy a Schalke húszmillió körül kér Kirjakosz Papadopuloszért, és az ajaxos Toby Alderweireld sem lesz akciós vétel. Amszterdamból jóval olcsóbban lehet a dán karmestert, Christian Eriksent elcsábítani, lévén neki jövőre lejár szerződése. Az új Michael Owen a német Sinan Kurt lehet, a Borussia Mönchengladbach 17 éves csatáráért egyébként az Arsenallal kell megmérkőznie a „vörösöknek”.

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
ARSENAL
Érkezett: Denílson (kölcsönből vissza, Sao Paulo), Joel Campbell (kv., Real Betis), Wellington Silva (kv., Ponferradina), Pak Csu Jung (kv., Celta Vigo), Nicklas Bendtner (kv., Juventus), Johan Djourou (kv., Hannover), André Santos (kv., Gremio), Maruan Samah (kv., West Ham), Emmanuel Frimpong (kv., Fulham), Mijaicsi Rjo (kv., Wigan), Yaya Sanogo (Auxerre, i.)
Távozott: Martin Angha (Nürnberg, ingyen), Denílson (Sao Paulo, i.), Reice Charles-Cook (Bury, i.), James Shea (szerződése lejárt), Sanchez Watt (szl.), Philip Roberts (Falkirk, i.), Nigel Neita (szl.), Josh Rees (szl.), Conor Henderson (szl.), Jernade Meade (szl.), Szamir Bihmutin (szl.), Sead Hajrovic (szl.), Elton Monteiro (FC Bruges, i.), Jordan Wynter (Bristol City, i.), Craig Eastmond (Colchester, i.), Kyle Ebecilio (Twente, i.), Sébastien Squillaci (Bastia, i.), Andrej Arsavin (Zenit, i.), Francis Coquelin (k., Freiburg), Vito Mannone (Sunderland, 2.400.000), Johan Djourou (k., Hamburg, 750.000), Jernade Meade (Swansea, i.), André Santos (Flamengo, i.), Joel Campbell (k., Olympiakosz, i.)
ASTON VILLA
Érkezett: Alekszandar Tonev (Lech Poznan, 3.000.000), Jores Okore (Nordsjaelland, 4.700.000), Leandro Bacuna (Groningen, 1.000.000), Nicklas Helenius (Aalborg, 1.400.000), Antonio Luna (Sevilla, 2.000.000), Jed Steer (Norwich City, i.), Jean Makoun (kv., Stade Rennes), Alan Hutton (kv., Mallorca), Nathan Delfouneso (kv., Blackpool)
Távozott: Andy Marshall (szl.), Jean Makoun (Stade Rennes, 3.000.000), Richard Dunne (QPR., i.), Eric Lichaj (Nottingham Forest, i.), Brett Holman (al-Naszr Dubaj), Derrick Williams (Bristol City, i.), Simon Dawkins (kv., Tottenham)
CARDIFF CITY
Érkezett: Andreas Cornelius (FC Köbenhavn, 8.700.000), John Brayford (Derby, 1.740.000)
Távozott: Stephen McPhail (szl.), Jesse Darko (szl.), Nathaniel Jarvis (szl.), Elliot Parish (Bristol City, i.), Heidar Helguson (szl.), Jesse Darko (AO Episzkopi, i.)
CHELSEA
Érkezett: George Saville (kv., Brentford), Todd Kane (kv., Blackburn), André Schürrle (Bayer Leverkusen, 22.000.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Jeffrey Bruma (kv., Hamburg), Tomas Kalas (kv., Vitesse), Patrick van Aanholt (kv., Vitesse), Ulises Dávila (kv., Sabadell ), Kevin de Bruyne (kv., Werder Bremen), Thorgan Hazard (kv., Zulte-Waregem), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), Michael Essien (kv., Real Madrid), Wallace (kv., Fluminense), Matej Delac (kv., Inter Zapresic), Lucas Piazón (kv., Málaga), Thibaut Courtois (kv., Atlético Madrid), Sam Hutchinson (kv., Nottingham Forest), Romelu Lukaku (kv., West Bromwich), Josh McEachran (kv., Middlesbrough), Marco van Ginkel (Vitesse, 9.400.000), Mark Schwarzer (Fulham, i.), Cristian Cuevas (O’Higgins, 1.900.000)
Távozott: Paulo Ferreira (visszavonult), George Saville (kölcsönbe, Brentford, i.), Todd Kane (kölcsönbe, Blackburn, i.), Amin Affane (Energie Cottbus, i.), Archange Nkumu (szl.), Ross Turnbull (szl.), Florent Malouda (Trabzonspor, i.), Josszi Benajun (szl.), Henrique Hilário (szl.), Jeffrey Bruma (PSV, 2.950.000), Thibaut Courtois (k., Atlético Madrid), Marko Marin (k., Sevilla), Patrick Bamford (k., MK Dons, i.), Nortei Nortey (szl.), Oriol Romeu (k., Valencia), Billy Clifford (k., Yeovil, i.), Matej Delac (k., Vojvodina, i.), Danny Pappoe (k., Colchester, i.), Milan Lalkovic (k., Walsall, i.), Sam Walker (k., Colchester, i.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jerome Thomas (West Bromwich, i.), Antonio Pedroza (kv., Monarcas Morelia), Dwight Gayle (Peterborough, 5.300.000), Stephen Dobbie (Brighton, 990.000), Ismail H'Maidat (OH Leuven U19), José Campana (Sevilla, 2.000.000), Kevin Phillips (Blackpool, i.)
Távozott: Jermaine Easter (Millwall, i.), Alex Nimely (kv., Manchester City), Kevin Phillips (kv., Blackpool), Ashley Richards (kv., Swansea), Wilfried Zaha (kv., Manchester United), André Moritz (szl.), Aruna Dindane (szl.), Alex Marrow (Blackburn), Jason Banton (k., MK Dons, i.)
EVERTON
Érkezett: Magaye Gueye (kv., Stade Brest), Gerard Deulofeu (k., Barcelona), Joel Robles (Atlético Madrid, 4.000.000), Antolín Alcaraz (Wigan, i.), Arouna Koné (Wigan, 7.000.000)
Távozott: Phil Neville (visszavonult), Thomas Hitzlsperger (szl.), Ján Mucha (Krilja Szovjetov Szamara, i.), Jake Bidwell (Brentford), Jasper Johns (Sheffield United, i.), Conor McAleny (k., Brentford, i.)
FULHAM
Érkezett: Sascha Riether (1.FC Köln, 1.400.000), Derek Boateng (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Fernando Amorebieta (Athletic Bilbao, i.), Maarten Stekelenburg (AS Roma, 5.600.000), Corey Gameiro (kv., Wellington Phoenix), Pajtim Kasami (kv., FC Luzern), David Stockdale (kv., Hull City), Matthew Briggs (kv., Watford)
Távozott: Jorgosz Karagunisz (szl.), Richard Peniket (szl.), Somogyi Csaba (szl.), Corey Gameiro (szl.), Mahamadou Diarra (szl.), Chris Baird (szl.), Mladen Petric (szl.), Mark Schwarzer (szl.), Simon Davies (szl.), Alex Smith (Swindon, i.), Sascha Riether (kv., 1.FC Köln), Eyong Enoh (kv., Ajax), Sztaniszlav Manolev (kv., PSV), Urby Emanuelson (kv., Milan), Emmanuel Frimpong (kv., Arsenal), Dan Burn (k., Birmingham), Mark Schwarzer (Chelsea, i.)
HULL CITY
Érkezett: George Boyd (Peterborough, i.), Maynor Figueroa (Wigan, i.), Curtis Davies (Birmingham City, 2.650.000), Ahmed Elmohamadi (Sunderland, 2.300.000), Allan McGregor (Besiktas, 1.750.000), Cameron Stewart (kv., Blackburn), Aaron McLean (kv., Ispwich), Danny Graham (k., Sunderland), Steve Harper (Newcastle, i.), Yannick Sagbo (Évian, 1.800.000)
Távozott: Jay Simpson (szl.), Francis McCaffrey (szl.), Seyi Olofinjana (szl.), Daniel Emerton (szl.), Jamie Devitt (szl.), Andy Dawson (Scunthorpe, i.), Mark Cullen (Luton, i.), Danny East (Portsmouth, i.), Sonny Bradley (Portsmouth, i.), Paul McKenna (szl.), Gedo (kv., al-Ahli), Ahmed Elmohamadi (kv., Sunderland), David Stockdale (kv., Fulham), George Boyd (kv., Peterborough), Ahmed Fathi (kv., al-Ahli), Ben Amos (kv., Manchester United), Mark Oxley (k., Oldham), Jack Hobbs (k., Nottingham Forest, i.)
LIVERPOOL
Érkezett: Kolo Touré (Manchester City, i.), Lloyd Jones (Liverpool U18), Luis Alberto (Sevilla, 8.000.000), Iago Aspas (Celta Vigo, 8.200.000), Simon Mignolet (Sunderland, 10.600.000), Dani Pacheco (kv., Huesca), Danny Wilson (kv., Hearts), Jay Spearing (kv., Bolton), Andy Carroll (kv., West Ham)
Távozott: Jamie Carragher (visszavonult), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg, i.), Andy Carroll (West Ham, 17.500.000), Danny Wilson (Hearts, i.), Jonjo Shelvey (Swansea, 5.900.000), Suso (k., Almería), Michael Ngoo (k., Yeovil), Adorján Krisztián (k., Groningen, i.), Pepe Reina (k., Napoli, i.), Conor Coady (k., Sheffield United, i.)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Jack Byrne (Manchester City U18), Fernandinho (Sahtar Doneck, 40.000.000), Jesús Navas (Sevilla, 17.500.000), Mathias Bossaerts (Manchester City U18), Roque Santa Cruz (kv., Málaga), Ryan McGivern (kv., Hibernian), Alex Nimely (kv., Crystal Palace), Luca Scapuzzi (kv., Varese), Wayne Bridge (kv., Brighton), Sztevan Jovetics (Fiorentina, 26.000.000), Álvaro Negredo (Sevilla, 25.000.000)
Távozott: Carlos Tévez (Juventus, 9.000.000), Kolo Touré (Liverpool, i.), Roque Santa Cruz (Málaga, i.), Wayne Bridge (Reading, i.), Ryan McGivern (Hibernian, i.), Jérémy Helan (Sheffielf Wednesday), Karim Rekik (k., PSV), Maicon (AS Roma, 3.000.000)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Guillermo Varela (Penarol, 1.750.000), Bebé (kv., Rio Ave), Federico Macheda (kv., VfB Stuttgart), Wilfried Zaha (kv., Crystal Palace), Sean McGinty (kv., Tranmere), Fábio (kv., Queens Park), Ángelo Henríquez (kv., Wigan), Ben Amos (kv., Hull City)

Távozott: Paul Scholes (visszavonult), John Cofie (Barnsley, i.), Reece Brown (Watford, i.), Luke McCullough (Doncaster, i.), Sean McGinty (Sheffield United, i.), Reece James (k., Carlisle, i.), Ryan Tunnicliffe (k., Ipswich, i.)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Sam Ameobi (kv., Middlesbrough), Shane Ferguson (kv., Birmingham City)
Távozott: Steve Harper (Hull City, i.), Danny Simpson (Queens Park, i.), James Perch (Wigan, 870.000), James Tavernier (k., Shrewsbury, i.)
NORWICH CITY
Érkezett: Declan Rudd (kv., Preston), Ricky van Wolfswinkel (Sporting CP, 10.000.000), Javier Garrido (Lazio, 1.500.000), James Vaughan (kv., Huddersfield) , Daniel Ayala (kv., Nottingham), Korey Smith (kv., Oldham), Tom Adeyemi (kv., Brentford), Nathan Redmond (Birmingham, 3.700.000), Martin Olsson (Blackburn, 2.900.000), Carlo Nash (Stoke City, i.), Leroy Fer (Twente, 5.500.000), Gary Hooper (Celtic Glasgow, 6.300.000)
Távozott: Chris Martin (Derby County, i.), Declan Rudd (k., Preston, i.), George Francomb (Wimbledon, i.), Lee Camp (szl.), Korey Smith (Oldham, i.), Elliott Ward (Bournemouth, i.), Tom Adeyemi (Birmingham City, i.), Marc Tierney (Bolton Wanderers, i.), Simeon Jackson (szl.), Jed Steer (Aston Villa, i.), Javier Garrido (kv., Lazio), Kei Kamara (kv., Sporting Kansas City), James Vaughan (Huddersfield, i.), Grant Holt (Wigan, 3.000.000)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Dejan Lovren (Olympique Lyon, 10.000.000), Li Tadanari (kv., FC Tokio), Billy Sharp (kv., Nottingham Forest), Danny Seaborne (kv., Bournemouth), Jonathan Forte (kv., Sheffield United), Ryan Dickson (kv., Bradford), Danny Butterfield (kv. Bolton), Lee Barnard (kv., Oldham), Dean Hammond (kv., Brighton), Victor Wanyama (Celtic Glasgow, 14.500.000)
Távozott: Tommy Forecast (Gillingham, i.), Alberto Seidi (szl.), Danny Butterfield (szl.), Danny Seaborne (szl.), Sam Hoskins (Yeovil, i.), Ryan Dickson (Colchester, i.), Frazer Richardson (szl.), Vegard Forren (Molde. 2.000.000), Ben Reeves (MK Dons, i.), Richard Chaplow (Millwall, i.)
STOKE CITY
Érkezett: Maurice Edu (kv., Bursaspor), Alex Grant (Portsmouth, i.), Jack Butland (kv., Birmingham City), Erik Pieters (PSV, 3.600.000), Mamady Sidibé (kv., Tranmere), Rory Delap (kv., Barnsley), Matthew Upson (kv., Brighton), Marc Muniesa (Barcelona, i.)
Távozott: Michael Owen (visszavonult), Rory Delap (Burton, i.), Carlo Nash (Norwich, i.), Matthew Upson (Brighton, i.), Dean Whitehead (Middlesbough, i.), Matthew Lund (Rochdale, i.), Mamady Sidibé (szl.), Stefan Galinski (Boston United, i.)
SUNDERLAND
Érkezett: Modibo Diakité (Lazio, i.), Cabral (FC Basel, i.), Duncan Watmore (Altrincham), Valentin Roberge (Marítimo, i.), David Moberg Karlsson (IFK Göteborg, 1.750.000), Dzsi Dong Von (kv., Augsburg), Ahmed Elmohamadi (kv., Hull City), Vito Mannone (Arsenal, 2.400.000), Jozy Altidore (AZ Alkmaar, 10.000.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), El-Hadji Ba (Le Havre B, i.), Emanuele Giaccherini (Juventus, 7.500.000)
Távozott: Ryan Noble (Burnley, i.), Titus Bramble (szl.), Adam Reed (Burton, i.), Ben Wilson (szl.), Simon Mignolet (Liverpool, 10.600.000), Kader Mangane (kv., al-Hilal), Danny Rose (kv., Tottenham), Ahmed Elmohamadi (Hull City, 2.300.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), Danny Graham (k., Hull City), Alfred N'Diaye (k., Eskisehirspor)
SWANSEA CITY
Érkezett: José Canas (Real Betis, i.), Ashley Richards (kv., Crystal Palace), Leroy Lita (kv., Sheffield United), Jordi Amat (Espanyol, 2.900.000), Mark Gower (kv., Charlton), Jonjo Shelvey (Liverpool, 5.900.000), Gregor Zabret (Domzale, i.), Alejandro Pozuelo (Real Betis, 500.000), Alexandros Gogic (Olympiakos, i.), Wilfried Bony (Vitesse, 13.900.000), Jonathan de Guzmán (k., Villarreal), Jernade Meade (Arsenal, i.)
Távozott: Mark Gower (Charlton, i.), Jonathan de Guzmán (kv., Villarreal), Itay Shechter (kv., Kaiserslautern), Roland Lamah (kv., Osasuna), Dwight Tiendalli (szl.), Kyle Bartley (k., Birmingham), David Cornell (k., St. Mirren), Wales Gwion Edwards (k., St. Johnstone), Alan Tate (k., Yeovil, i.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Shaquile Coulthirst (Tottenham U18), Bongani Khumalo (kv., PAOK), Ryan Mason (kv., Lorient), Heurelho Gomes (kv., Hoffenheim), John Bostock (kv., Toronto FC), Danny Rose (kv., Sunderland), Nathan Byrne (kv., Swindon), Iago Falqué (kv., Almería), Massimo Luongo (kv., Swindon), Adam Smith (kv., Millwall), Kevin Stewart (kv., Crewe Alexandria), Simon Dawkins (kv., Aston Villa), Harry Kane (kv., Leicester), David Bentley (kv., Blackburn), Paulinho (Corinthians, 19.725.000), Nacer Chadli (Twente, 8.130.000)
Távozott: William Gallas (szl.), Jack Barthram (Swindon, i.), John Bostock (Royal Antwerpen, i.), David Bentley (szl.), Jack Munns (szl.), Jake Nicholson (szl.), Dean Parrett (szl.), Nathan Byrne (Swindon, i.), Grant Hall (k., Swindon, i.), Massimo Luongo (k., Swindon, i.), Alex Pritchard (k., Swindon, i.), Ryan Mason (k., Swindon, i.)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Jack Rose (West Bromwich U18), Craig Dawson (kv., Bolton), Nicolas Anelka (Juventus, i.)
Távozott: Romaine Sawyers (szl.), Gera Zoltán (szl.), Gonzalo Jara (Nottingham Forest, i.), Jerome Thomas (Crystal Palace, i.), Goran Popov (kv., Dinamo Kijev), Romelu Lukaku (kv., Chelsea) , Marc-Antoine Fortuné (Wigan, i.), Scott Allan (k., Birmingham)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Razvan Rat (Sahtar Doneck, i.), Adrián (Real Betis, i.), Andy Carroll (Liverpool, 17.500.000), Daniel Whitehead (Stockport), Alou Diarra (kv., Stade Rennes), Ravel Morrison (kv., Birmingham), Robert Hall (kv., Bolton), Duvan Esteban Zapata (Estudiantes, 7.800.000)
Távozott: Carlton Cole (szl.), Emanuel Pogatetz (kv., Wolfsburg), Maruan Samah (kv., Arsenal), Jake Larkins (Leyton, i.), Gary O’Neil (szl.), Wellington Paulista (kv., Cruzeiro), Andy Carroll (kv., Liverpool), Robert Hall (Bolton, i.)
A KIESETT CSAPATOK
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Danny Simpson (Newcastle United, i.), Joey Barton (kv., Olympique Marseille), Djibril Cissé (kv., al-Garafa), Anton Ferdinand (kv., Bursaspor), Alejandro Faurlín (kv., Palermo), Hogan Ephraim (kv., Toronto FC), Tal Ben Haim (kv., Toronto FC), Richard Dunne (Aston Villa, i.), Karl Henry (Wolverhampton, 1.200.000)
Távozott: Radek Cerny (szl.), Tal Ben Haim (Standard Liege, i.), Rob Hulse (szl.), D. J. Campbell (Blackburn, i.), Adam Francis (szl.), Troy Hewitt (Walsall, i.), Jay Bothroyd (szl.), Fábio (kv., Manchester United), Djibril Cissé (Kuban Krasznodar, i.), Christopher Samba (Anzsi Mahacskala, 11.600.000), Jamie Mackie (Nottingham Forest, 1.150.000), José Bosingwa (Trabzonspor, i.)
READING
Érkezett: Wayne Bridge (Manchester City, i.), Royston Drenthe (Alanyia Vlagyikavkaz, i.), Daniel Williams (Hoffenheim, 2.000.000), Karl Sheppard (kv., Shamrock Rovers)
Távozott: Joseph Mills (Burnley, i.), Mikkel Andersen (k., Randers), Brett Williams (szl.), Angus MacDonald (szl.), Charlie Losasso (szl.), Nicholas Bignall (szl.), Jay Tabb (Ipswich Town, i.), Nicky Shorey (szl.), Noel Hunt (Leeds, i.), Ian Harte (szl.), Simon Church (szl.), Nick Arnold (k., Wycombe, i.), Uche Ikpeazu (Watford, i.), Ryan Edwards (k., Perth Glory), Daniel Carrico (k., Sevilla), Michael Hector (k., Aberdeen)
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Chris McCann (Burnley, i.), Mauro Boselli (kv., Palermo), Stephen Crainey (Blackpool, i.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, i.), James Perch (Newcastle, 870.000), Thomas Rogne (Celtic Glasgow, i.), Scott Carson (Bursaspor, 820.000), Grant Holt (Norwich City, 3.000.000), Juan Carlos García (Tegucigalpa Honduras, i.)
Távozott: Franco Di Santo (szl.), Maynor Figueroa (Hull City, i.), Román Golobart (1.FC Köln, i.), Piscu (Montreal, i.), David Jones (szl.), Albert Crusat (szl.), Ronnie Stam (Montreal, i.), Ryan Watson (szl.), Mike Pollitt (szl.), Joel (kv., Atlético Madrid), Paul Scharner (kv., Hamburg), Mijaicsi Rjo (kv., Arsenal), Ángelo Henríquez (kv., Manchester United), Mauro Boselli (León), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Arouna Koné (Everton, 7.000.000)
vastag betűkkel szedtük az elmúlt hét átigazolásait
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik