Willian, válassz, Pool vagy Tottenham? Chelsea!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 20:20
null
Willian a legutóbbi szezonban duplázott a Stamford Bridge-en – még a Sahtar játékosaként (Fotó: Action Images, archív)
Kevés transzfer történt az elmúlt hét napban az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Premier League-ben, de ezek nagy része fáin példa korunk labdarúgására, olyan ügyek, amelyek a részben mutatják az egészet.

 

A Willian-ügy messze túlmutat önmagán. A 25 éves középpályást a télen vette meg az orosz Anzsi őrült összegért, 35 millió euróért a Sahtar Donecktől – azt sokan elfelejtik, hogy az ukránok sem vodkára vagy felkuglizott fára cserélték őt, még 2007-ben 14 milliót fizettek a Corinthiansnak az akkor 18 éves középpályásért –, csakhogy kiderült, (Gaz)Dagesztánban sem fizetnek sokáig a szinte semmiért, így az excentrikus elnök, Szulejman Kerimov világgá kergette a világ minden részéről összecsődített zsoldos hadat. Repült Joao Carlos, Lassana Diarra, Mbark Busszufa, Alekszander Kokorin, Igor Gyenyiszov, Jurij Zsirkov és Oleg Satov, de maradtak Oroszhonban; a keret két ékéért, Samuel Eto'óért és Willianért viszont bejelentkeztek angol élcsapatok is. Willian elrepült a múlt héten Liverpoolba, hogy aláírjon a „vörösökhöz", igen ám, de a Tottenhamet közben igencsak gazdaggá tette a Real Madrid, és a „sarkantyúsok" úgy döntöttek, a középpálya összes posztján bevethető, de magát legjobban a bal szélen érző William ideális lesz a walesi villámláb helyére.

Csakhogy a transzferpókerben emelte a tétet a Chelsea, pontosabban annak orosz tulajdonosa, Roman Abramovics emelte a telefonkagylót, és felhívta személyesen Kerimovot, és az egyik rejtélyesen gyorsan meggazdagodott orosz üzletember-politikus (Kerimov az orosz Felsőház tagja, Abramovics volt csukcsföldi kormányzó, idén nyárig az ottani parlament elnöke) megegyezett a másik rejtélyesen gyorsan meggazdagodott orosz üzletember-politikussal (Willian nyet? Willian da!), a brazil pedig a „kékeké" lett.

Úgy tűnik, a játékos is közgazdasági alapokon állt a klubváltáshoz, no, nem mintha olyan sok beleszólása lett volna; de máris halljuk a magyar dolgozókat: mennyire kell sajnálni egy évi ötmillió euró körül dotált munkavállalót.

A tárgyalások közben sokat emlegettük a régi, de borzalmas Rettenthetetlen-poént (William, vallasz? – ha emlékeznek még a nyájas olvasók), és nemsokára választ adunk arra a kérdésre, hogyan fogadja őt a Stamford Bridge népe a liverpooli és a tottenhames (ott már az orvosin is átesett!) kanyar után.

Néhány elemző azon savanyog, hogy a Chelsea tulajdonképpen fölöslegesen fizetett ki Willianért 38 millió eurót; mások szerint eljött a visszavágó ideje, hiszen nem is olyan régen Luka Modric kézzel-lábbal ment volna a Chelsea-hez, de a „sarkantyúsok" nem engedték el oda.

Tény, ami tény: Eden Hazard, Oscar, André Schürrle, Juan Mata, Kevin De Bruyne, Frank Lampard és Victor Moses lesznek Willian vetélytársai, tehát nem volt létkérdés megvétele, de azt se feledjük, hogy a mai futballban támadó középpályásból soha nem elég, és ha valahol, hát Angliában megfogyatkoznak humán erőforrás tekintetében a klubok tavaszra, a nonstop üzemmódnak hála.

A már csak a munkavállalási engedélyre váró Willian (azért nehéz róla azt feltételezni, hogy azért költözik a szigetországba, hogy rácsimpaszkodjon a szociális hálóra) ára sokak szerint azért is ilyen magas, mert hozzácsomagolták a 32 éves Eto'o játékjogát: a megakeresetű kameruni szívesen menne a Chelsea-hez (is), ennek a Manchester Unitednél is örülnének, legalábbis azok, akik szeretnék, ha maradna náluk Wayne Rooney. José Mourinho egyébként még nem tett le Roo megszerzéséről, az angol sajtó pedig arról, hogy ezért Matát is feláldozná. Nem szeretnénk mellékszálakkal csatlakozni a Rooney-sagához, pedig a brazil érkezése adna rá okot...

A Hotspur nagy harcosa, William Wallace-a, Scott Parker szintén költözött: a nemsokára már 33 esztendős középső középpályásnak egyre kevesebb esélye maradt a csapatba kerülésre a fiatalok (Sandro, Paulinho, Étienne Capoue, Moussa Dembélé) miatt, de túlzottan jó játékos ahhoz, hogy a kispadot vagy a lelátót koptassa. Ezt húzza alá, hogy a Fulham 4.5 millió eurót fizetett az 1980-as születésű játékosért, és hajlandó volt megadni neki azt a (3-4 millió euró körüli) bért, amit a West Ham pár hete nem, távozása pedig újabb bizonyítéka a Tottenham gyökeres megújulásának (felkészül: Heurelho Gomes, Andros Townsend, Jermaine Defoe és Emmanuel Adebayor).

Bizonyíték Bale távozása is, Willian helyett pedig a klub a római Erik Lamelával vigasztalódhat, akinek megszerzése összesen 40 millió euróba kerülhet. Lamela mellett Eriksen, az Ajax dán válogatott középpályása a Tottenham másik célpontja, akiért 14 millió eurót sem sajnálnának az angolok. Magyar szemszögből külön érdekes, hogy egy román védő is érkezhet: Vlad Chiriches a Steaua Bucuresti együttesétől, 9.9 millióért, feltéve, ha megkapja a munkavállalási engedélyt.

Leépített a Manchester City is, ahol Scott Sinclair tavalyi megszerzése sokak szerint eleve reménytelen ügy volt: no, nem a szélső tudásával van baj, hanem a konkurencia színvonalával. Sinclair értékéről sokat elmond, hogy a West Bromwich 2.3 millióért kapta kölcsön, amely összeg egyáltalán nem általános ilyen ügyleteknél. Távozott a klubtól a spanyol karmester, Denís Suárez, akiért 1.5 milliót fizetett a Barcelona most – és maximum tízszer 800 ezer eurót fog, valahányszor pályára a lép a felnőttek között. Hamarosan mehet a svéd csatár, a Stoke City által csábítgatott John Guidetti is, ő 6.4 millióért.

Ezen a nyáron 111 milliót költött a City, de védőt elfelejtett venni: a sérülések miatt is merült fel most, hogy a nyár végén a PSG-től Mahamadou Sakhóval vagy az Atlético Madridtól Martín Demichelisszel erősítsenek. A vásárlás a télen folytatódik majd, feltéve, ha áll még a klub a Bajnokok Ligájában.

Acélosodott a Southampton is, ahová egy görög szélső, Haralamposz Mavriasz érkezett, hárommillióért, a Panathinaikosztól, a Norwich Citynek pedig volt arra másfél milliója, hogy kölcsönkérje a Galatasaraytól a 32 esztendős svéd támadót, Johan Elmandert.

Egész nyáron balhátvéd után nézett a Liverpool, most vett is egyet, kölcsön: Aly Cissokho a Valenciától érkezett, ahonnan egyértelműen anyagi okok miatt engedték el, a nyáron pedig végképp megszerezhetik őt a „vörösök". Előtte játszhat a sokoldalú Moses, feltéve, ha kölcsönadná őt a Chelsea, a liverpooliak mindenesetre jelezték, a hárommilliós bér egészét állnák. A klub menedzsere, Brendan Rodgers is megszólalt Willian-ügyben, és rámutatott, hogy csakis a pénz állhat a futballista döntésének hátterében.

Zárjuk sorainkat egy igazi jött-menttel: a húszesztendős angol kapust, Sam Johnstone-t kölcsönadta a Manchester United a Yeovil Townnak, de az U-válogatott legényke nem sokkal később súlyos ujjsérülést szenvedett, emiatt felmondták kölcsönszerződését.

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
ARSENAL
Érkezett: Denílson (kölcsönből vissza, Sao Paulo), Joel Campbell (kv., Real Betis), Wellington Silva (kv., Ponferradina), Pak Csu Jung (kv., Celta Vigo), Nicklas Bendtner (kv., Juventus), Johan Djourou (kv., Hannover), André Santos (kv., Gremio), Maruan Samah (kv., West Ham), Emmanuel Frimpong (kv., Fulham), Mijaicsi Rjo (kv., Wigan), Yaya Sanogo (Auxerre, i.)
Távozott: Martin Angha (Nürnberg, ingyen), Denílson (Sao Paulo, i.), Reice Charles-Cook (Bury, i.), James Shea (szerződése lejárt), Sanchez Watt (szl.), Philip Roberts (Falkirk, i.), Nigel Neita (szl.), Josh Rees (szl.), Conor Henderson (szl.), Jernade Meade (szl.), Szamir Bihmutin (szl.), Sead Hajrovic (szl.), Elton Monteiro (FC Bruges, i.), Jordan Wynter (Bristol City, i.), Craig Eastmond (Colchester, i.), Kyle Ebecilio (Twente, i.), Sébastien Squillaci (Bastia, i.), Andrej Arsavin (Zenit, i.), Francis Coquelin (k., Freiburg), Vito Mannone (Sunderland, 2.400.000), Johan Djourou (k., Hamburg, 750.000), Jernade Meade (Swansea, i.), André Santos (Flamengo, i.), Joel Campbell (k., Olympiakosz, i.), Ignasi Miquel (k., Leicester, i.), Gervinho (AS Roma, 8.000.000), Sead Hajrovic (Grasshoppers), Chuks Aneke (k., Crewe, i.), Wellington Silva (k., Real Murcia, i.), Maruan Samah (Crystal Palace, 1.200.000)
ASTON VILLA
Érkezett: Alekszandar Tonev (Lech Poznan, 3.000.000), Jores Okore (Nordsjaelland, 4.700.000), Leandro Bacuna (Groningen, 1.000.000), Nicklas Helenius (Aalborg, 1.400.000), Antonio Luna (Sevilla, 2.000.000), Jed Steer (Norwich City, i.), Jean Makoun (kv., Stade Rennes), Alan Hutton (kv., Mallorca), Nathan Delfouneso (kv., Blackpool)
Távozott: Andy Marshall (Millwall, i.), Jean Makoun (Stade Rennes, 3.000.000), Richard Dunne (QPR., i.), Eric Lichaj (Nottingham Forest, i.), Brett Holman (al-Naszr Dubaj), Derrick Williams (Bristol City, i.), Simon Dawkins (kv., Tottenham), Samir Carruthers (k., MK Dons, i.), Graham Burke (k., Shrewsbury, i.), Nathan Delfouneso (k., Blackpool), Darren Bent (k., Fulham, 2.400.000)
CARDIFF CITY
Érkezett: Andreas Cornelius (FC Köbenhavn, 8.700.000), John Brayford (Derby, 1.740.000), Steven Caulker (Tottenham, 9.150.000), Simon Moore (Brentford), Gary Medel (Sevilla, 13.000.000)
Távozott: Stephen McPhail (szl.), Jesse Darko (szl.), Nathaniel Jarvis (szl.), Elliot Parish (Bristol City, i.), Heidar Helguson (szl.), Jesse Darko (AO Episzkopi, i.), Ben Nugent (k., Brentford, i.), Joe Ralls (k., Yeovil, i.)
CHELSEA
Érkezett: George Saville (kv., Brentford), Todd Kane (kv., Blackburn), André Schürrle (Bayer Leverkusen, 22.000.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Jeffrey Bruma (kv., Hamburg), Tomas Kalas (kv., Vitesse), Patrick van Aanholt (kv., Vitesse), Ulises Dávila (kv., Sabadell ), Kevin de Bruyne (kv., Werder Bremen), Thorgan Hazard (kv., Zulte-Waregem), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), Michael Essien (kv., Real Madrid), Wallace (kv., Fluminense), Matej Delac (kv., Inter Zapresic), Lucas Piazón (kv., Málaga), Thibaut Courtois (kv., Atlético Madrid), Sam Hutchinson (kv., Nottingham Forest), Romelu Lukaku (kv., West Bromwich), Josh McEachran (kv., Middlesbrough), Marco van Ginkel (Vitesse, 9.400.000), Mark Schwarzer (Fulham, i.), Cristian Cuevas (O'Higgins, 1.900.000), Stipe Perica (NK Zadar, 2.450.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Willian (Anzsi, 38.000.000)
Távozott: Paulo Ferreira (visszavonult), George Saville (kölcsönbe, Brentford, i.), Todd Kane (kölcsönbe, Blackburn, i.), Amin Affane (Energie Cottbus, i.), Archange Nkumu (szl.), Ross Turnbull (szl.), Florent Malouda (Trabzonspor, i.), Josszi Benajun (szl.), Henrique Hilário (szl.), Jeffrey Bruma (PSV, 2.950.000), Thibaut Courtois (k., Atlético Madrid), Marko Marin (k., Sevilla), Patrick Bamford (k., MK Dons, i.), Nortei Nortey (szl.), Oriol Romeu (k., Valencia), Billy Clifford (k., Yeovil, i.), Matej Delac (k., Vojvodina, i.), Danny Pappoe (k., Colchester, i.), Milan Lalkovic (k., Walsall, i.), Sam Walker (k., Colchester, i.), Lucas Piazón (k., Vitesse), Cristian Cuevas (k., Vitesse, i.), Ross Turnbull (k., Doncaster, i.), Wallace (k., Inter, 1.500.000), Stipe Perica (k., NAC Breda, i.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jerome Thomas (West Bromwich, i.), Antonio Pedroza (kv., Monarcas Morelia), Dwight Gayle (Peterborough, 5.300.000), Stephen Dobbie (Brighton, 990.000), Ismail H'Maidat (OH Leuven U19), José Campana (Sevilla, 2.000.000), Kevin Phillips (Blackpool, i.), Osman Sow (Syrianska, i.), Elliot Grandin (Blackpool, i.), Neil Alexander (Glasgow Rangers, i.), Maruan Samah (Arsenal, 1.200.000), Jason Puncheon (k., Southampton)
Távozott: Jermaine Easter (Millwall, i.), Alex Nimely (kv., Manchester City), Kevin Phillips (kv., Blackpool), Ashley Richards (kv., Swansea), Wilfried Zaha (kv., Manchester United), André Moritz (Bolton, i.), Aruna Dindane (szl.), Alex Marrow (Blackburn), Jason Banton (k., MK Dons, i.), Jack Holland (Bromley, i.)
EVERTON
Érkezett: Magaye Gueye (kv., Stade Brest), Gerard Deulofeu (k., Barcelona), Joel Robles (Atlético Madrid, 4.000.000), Antolín Alcaraz (Wigan, i.), Arouna Koné (Wigan, 7.000.000)
Távozott: Phil Neville (visszavonult), Thomas Hitzlsperger (szl.), Ján Mucha (Krilja Szovjetov Szamara, i.), Jake Bidwell (Brentford), Jasper Johns (Sheffield United, i.), Conor McAleny (k., Brentford, i.)
FULHAM
Érkezett: Sascha Riether (1.FC Köln, 1.400.000), Derek Boateng (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Fernando Amorebieta (Athletic Bilbao, i.), Maarten Stekelenburg (AS Roma, 5.600.000), Corey Gameiro (kv., Wellington Phoenix), Pajtim Kasami (kv., FC Luzern), David Stockdale (kv., Hull City), Matthew Briggs (kv., Watford), Adel Taarabt (k., QPR), Darren Bent (k., Aston Villa, 2.400.000), Scott Parker (Tottenham, 4.500.000)
Távozott: Jorgosz Karagunisz (szl.), Richard Peniket (szl.), Somogyi Csaba (szl.), Corey Gameiro (szl.), Mahamadou Diarra (szl.), Chris Baird (szl.), Mladen Petric (szl.), Mark Schwarzer (szl.), Simon Davies (szl.), Alex Smith (Swindon, i.), Sascha Riether (kv., 1.FC Köln), Eyong Enoh (kv., Ajax), Sztaniszlav Manolev (kv., PSV), Urby Emanuelson (kv., Milan), Emmanuel Frimpong (kv., Arsenal), Dan Burn (k., Birmingham), Mark Schwarzer (Chelsea, i.), Ryan Williams (k., Oxford United, i.)
HULL CITY
Érkezett: George Boyd (Peterborough, i.), Maynor Figueroa (Wigan, i.), Curtis Davies (Birmingham City, 2.650.000), Ahmed Elmohamadi (Sunderland, 2.300.000), Allan McGregor (Besiktas, 1.750.000), Cameron Stewart (kv., Blackburn), Aaron McLean (kv., Ispwich), Danny Graham (k., Sunderland), Steve Harper (Newcastle, i.), Yannick Sagbo (Évian, 1.800.000), Jake Livermore (k., Tottenham, 300.000), Tom Huddlestone (Tottenham, 5.800.000)
Távozott: Jay Simpson (szl.), Francis McCaffrey (szl.), Seyi Olofinjana (szl.), Daniel Emerton (szl.), Jamie Devitt (szl.), Andy Dawson (Scunthorpe, i.), Mark Cullen (Luton, i.), Danny East (Portsmouth, i.), Sonny Bradley (Portsmouth, i.), Paul McKenna (szl.), Gedo (kv., al-Ahli), Ahmed Elmohamadi (kv., Sunderland), David Stockdale (kv., Fulham), George Boyd (kv., Peterborough), Ahmed Fathi (kv., al-Ahli), Ben Amos (kv., Manchester United), Mark Oxley (k., Oldham), Jack Hobbs (k., Nottingham Forest, i.), Corry Evans (Blackburn, 581.000), Tom Cairney (k., Blackburn, i.), Danny Emerton (Northampton, i.)
LIVERPOOL
Érkezett: Kolo Touré (Manchester City, i.), Lloyd Jones (Liverpool U18), Luis Alberto (Sevilla, 8.000.000), Iago Aspas (Celta Vigo, 8.200.000), Simon Mignolet (Sunderland, 10.600.000), Dani Pacheco (kv., Huesca), Danny Wilson (kv., Hearts), Jay Spearing (kv., Bolton), Andy Carroll (kv., West Ham), Aly Cissokho (k., Valencia, 1.000.00)
Távozott: Jamie Carragher (visszavonult), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg, i.), Andy Carroll (West Ham, 17.500.000), Danny Wilson (Hearts, i.), Jonjo Shelvey (Swansea, 5.900.000), Suso (k., Almería), Michael Ngoo (k., Yeovil), Adorján Krisztián (k., Groningen, i.), Pepe Reina (k., Napoli, i.), Conor Coady (k., Sheffield United, i.), Jay Spearing (Bolton, 1.600.000), Jack Robinson (k., Blackpool, i.), Stewart Downing (West Ham, 5.800.000)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Jack Byrne (Manchester City U18), Fernandinho (Sahtar Doneck, 40.000.000), Jesús Navas (Sevilla, 17.500.000), Mathias Bossaerts (Manchester City U18), Roque Santa Cruz (kv., Málaga), Ryan McGivern (kv., Hibernian), Alex Nimely (kv., Crystal Palace), Luca Scapuzzi (kv., Varese), Wayne Bridge (kv., Brighton), Sztevan Jovetics (Fiorentina, 26.000.000), Álvaro Negredo (Sevilla, 25.000.000)
Távozott: Carlos Tévez (Juventus, 9.000.000), Kolo Touré (Liverpool, i.), Roque Santa Cruz (Málaga, i.), Wayne Bridge (Reading, i.), Ryan McGivern (Hibernian, i.), Jérémy Helan (Sheffielf Wednesday), Karim Rekik (k., PSV), Maicon (AS Roma, 3.000.000), Reece Wabara (k., Doncaster, i.), Scott Sinclair (k., West Bromwich, 2.300.000)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Guillermo Varela (Penarol, 1.750.000), Bebé (kv., Rio Ave), Federico Macheda (kv., VfB Stuttgart), Wilfried Zaha (kv., Crystal Palace), Sean McGinty (kv., Tranmere), Fábio (kv., Queens Park), Ángelo Henríquez (kv., Wigan), Ben Amos (kv., Hull City), Sam Johnstone (kv., Yeovil Town)

Távozott: Paul Scholes (visszavonult), John Cofie (Barnsley, i.), Reece Brown (Watford, i.), Luke McCullough (Doncaster, i.), Sean McGinty (Sheffield United, i.), Reece James (k., Carlisle, i.), Ryan Tunnicliffe (k., Ipswich, i.), Bebé (k., Pacos Ferreira), Sam Johnstone (k., Yeovil Town), Scott Wootton (Leeds United)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Sam Ameobi (kv., Middlesbrough), Shane Ferguson (kv., Birmingham City), Loic Rémy (k., QPR, 2.300.000)
Távozott: Steve Harper (Hull City, i.), Danny Simpson (Queens Park, i.), James Perch (Wigan, 870.000), James Tavernier (k., Shrewsbury, i.), Conor Newton (k., St. Mirren), Michael Richardson (k., Accrington, i.), Mehdi Abeid (k., Panathinaikosz, i.), Adam Campbell (k., Carlisle, i.), Bradden Inman (Crewe)
NORWICH CITY
Érkezett: Declan Rudd (kv., Preston), Ricky van Wolfswinkel (Sporting CP, 10.000.000), Javier Garrido (Lazio, 1.500.000), James Vaughan (kv., Huddersfield) , Daniel Ayala (kv., Nottingham), Korey Smith (kv., Oldham), Tom Adeyemi (kv., Brentford), Nathan Redmond (Birmingham, 3.700.000), Martin Olsson (Blackburn, 2.900.000), Carlo Nash (Stoke City, i.), Leroy Fer (Twente, 5.500.000), Gary Hooper (Celtic Glasgow, 6.300.000), Johan Elmander (k., Galatasaray, 1.700.000)
Távozott: Chris Martin (Derby County, i.), Declan Rudd (k., Preston, i.), George Francomb (Wimbledon, i.), Lee Camp (szl.), Korey Smith (Oldham, i.), Elliott Ward (Bournemouth, i.), Tom Adeyemi (Birmingham City, i.), Marc Tierney (Bolton Wanderers, i.), Simeon Jackson (szl.), Jed Steer (Aston Villa, i.), Javier Garrido (kv., Lazio), Kei Kamara (kv., Sporting Kansas City), James Vaughan (Huddersfield, i.), Grant Holt (Wigan, 3.000.000), Leon Barnett (Wigan), Andrew Surman (k., Bournemouth)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Dejan Lovren (Olympique Lyon, 10.000.000), Li Tadanari (kv., FC Tokio), Billy Sharp (kv., Nottingham Forest), Danny Seaborne (kv., Bournemouth), Jonathan Forte (kv., Sheffield United), Ryan Dickson (kv., Bradford), Danny Butterfield (kv. Bolton), Lee Barnard (kv., Oldham), Dean Hammond (kv., Brighton), Victor Wanyama (Celtic Glasgow, 14.500.000), Pablo Osvaldo (AS Roma, 15.100.000)
Távozott: Tommy Forecast (Gillingham, i.), Alberto Seidi (szl.), Danny Butterfield (Carlislie, i.), Danny Seaborne (szl.), Sam Hoskins (Yeovil, i.), Ryan Dickson (Colchester, i.), Vegard Forren (Molde. 2.000.000), Ben Reeves (MK Dons, i.), Richard Chaplow (Millwall, i.), Frazer Richardson (Middlesbrough, i.), Steve de Ridder (Utrecht, i.), Jason Puncheon (k., Crystal Palace)
STOKE CITY
Érkezett: Maurice Edu (kv., Bursaspor), Alex Grant (Portsmouth, i.), Jack Butland (kv., Birmingham City), Erik Pieters (PSV, 3.600.000), Mamady Sidibé (kv., Tranmere), Rory Delap (kv., Barnsley), Matthew Upson (kv., Brighton), Marc Muniesa (Barcelona, i.)
Távozott: Michael Owen (visszavonult), Rory Delap (Burton, i.), Carlo Nash (Norwich, i.), Matthew Upson (Brighton, i.), Dean Whitehead (Middlesbough, i.), Matthew Lund (Rochdale, i.), Mamady Sidibé (szl.), Stefan Galinski (Boston United, i.)
SUNDERLAND
Érkezett: Modibo Diakité (Lazio, i.), Cabral (FC Basel, i.), Duncan Watmore (Altrincham), Valentin Roberge (Marítimo, i.), David Moberg Karlsson (IFK Göteborg, 1.750.000), Dzsi Dong Von (kv., Augsburg), Ahmed Elmohamadi (kv., Hull City), Vito Mannone (Arsenal, 2.400.000), Jozy Altidore (AZ Alkmaar, 10.000.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), El-Hadji Ba (Le Havre B, i.), Emanuele Giaccherini (Juventus, 7.500.000), Ondrej Celustka (k., Trabzonspor, 150.000), Haralamposz Mavriasz (Sunderland, 3.000.000), Jordan Pickford (kv., Burton)
Távozott: Ryan Noble (Burnley, i.), Titus Bramble (szl.), Adam Reed (Burton, i.), Simon Mignolet (Liverpool, 10.600.000), Kader Mangane (kv., al-Hilal), Danny Rose (kv., Tottenham), Ahmed Elmohamadi (Hull City, 2.300.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), Danny Graham (k., Hull City), Alfred N'Diaye (k., Eskisehirspor), Ben Wilson (Cambridge United, i.), James McClean (Wigan, 2.330.000), Jordan Pickford (kv., Burton), Billy Knott (k., Wycombe, i.)
SWANSEA CITY
Érkezett: José Canas (Real Betis, i.), Ashley Richards (kv., Crystal Palace), Leroy Lita (kv., Sheffield United), Jordi Amat (Espanyol, 2.900.000), Mark Gower (kv., Charlton), Jonjo Shelvey (Liverpool, 5.900.000), Gregor Zabret (Domzale, i.), Alejandro Pozuelo (Real Betis, 500.000), Alexandros Gogic (Olympiakos, i.), Wilfried Bony (Vitesse, 13.900.000), Jonathan de Guzmán (k., Villarreal), Jernade Meade (Arsenal, i.)
Távozott: Mark Gower (Charlton, i.), Jonathan de Guzmán (kv., Villarreal), Itay Shechter (kv., Kaiserslautern), Roland Lamah (kv., Osasuna), Dwight Tiendalli (szl.), Kyle Bartley (k., Birmingham), David Cornell (k., St. Mirren), Wales Gwion Edwards (k., St. Johnstone), Alan Tate (k., Yeovil, i.), Kemy Agustien (Brighton, i.), Luke Moore (Elazigspor, i.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Shaquile Coulthirst (Tottenham U18), Bongani Khumalo (kv., PAOK), Ryan Mason (kv., Lorient), Heurelho Gomes (kv., Hoffenheim), John Bostock (kv., Toronto FC), Danny Rose (kv., Sunderland), Nathan Byrne (kv., Swindon), Iago Falqué (kv., Almería), Massimo Luongo (kv., Swindon), Adam Smith (kv., Millwall), Kevin Stewart (kv., Crewe Alexandria), Simon Dawkins (kv., Aston Villa), Harry Kane (kv., Leicester), David Bentley (kv., Blackburn), Paulinho (Corinthians, 19.725.000), Nacer Chadli (Twente, 8.130.000), Roberto Soldado (Valencia, 30.000.000), Étienne Capoue (Toulouse, 11.000.000)
Távozott: William Gallas (szl.), Jack Barthram (Swindon, i.), John Bostock (Royal Antwerpen, i.), David Bentley (szl.), Jack Munns (szl.), Jake Nicholson (szl.), Dean Parrett (szl.), Nathan Byrne (Swindon, i.), Grant Hall (k., Swindon, i.), Massimo Luongo (k., Swindon, i.), Alex Pritchard (k., Swindon, i.), Ryan Mason (k., Swindon, i.), Clint Dempsey (Sounders FC, 6.800.000), Steven Caulker (Cardiff, 9.150.000), Bongani Khumalo (k., Doncaster), Adam Smith (k., Derby County, i.), Jake Livermore (k., Hull, 300.000), Tom Huddlestone (Hull, 5.800.000), Iago Falqué (k., Rayo Vallecano), Scott Parker (Fulham, 4.500.000)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Jack Rose (West Bromwich U18), Craig Dawson (kv., Bolton), Nicolas Anelka (Juventus, i.), Diego Lugano (PSG, i.), Matej Vydra (k., Udinese), Scott Sinclair (k., Manchester City, 2.300.000)
Távozott: Romaine Sawyers (szl.), Gera Zoltán (szl.), Gonzalo Jara (Nottingham Forest, i.), Jerome Thomas (Crystal Palace, i.), Goran Popov (kv., Dinamo Kijev), Romelu Lukaku (kv., Chelsea) , Marc-Antoine Fortuné (Wigan, i.), Scott Allan (k., Birmingham), Shane Lewis (Walsall)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Razvan Rat (Sahtar Doneck, i.), Adrián (Real Betis, i.), Andy Carroll (Liverpool, 17.500.000), Daniel Whitehead (Stockport), Alou Diarra (kv., Stade Rennes), Ravel Morrison (kv., Birmingham), Robert Hall (kv., Bolton), Duvan Esteban Zapata (Estudiantes, 7.800.000), Stewart Downing (Liverpool, 5.800.000)
Távozott: Carlton Cole (szl.), Emanuel Pogatetz (kv., Wolfsburg), Maruan Samah (kv., Arsenal), Jake Larkins (Leyton, i.), Gary O’Neil (QPR, i.), Wellington Paulista (kv., Cruzeiro), Andy Carroll (kv., Liverpool), Robert Hall (Bolton, i.), Declan Hunt (Histon, i.)
A KIESETT CSAPATOK
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Danny Simpson (Newcastle United, i.), Joey Barton (kv., Olympique Marseille), Djibril Cissé (kv., al-Garafa), Anton Ferdinand (kv., Bursaspor), Alejandro Faurlín (kv., Palermo), Hogan Ephraim (kv., Toronto FC), Tal Ben Haim (kv., Toronto FC), Richard Dunne (Aston Villa, i.), Karl Henry (Wolverhampton, 1.200.000), Gary O’Neil (West Ham, i.), Charlie Austin (Burnley, 4.650.000), Matt Phillips (Blackpool, 5.800.000)
Távozott: Radek Cerny (szl.), Tal Ben Haim (Standard Liege, i.), Rob Hulse (szl.), D. J. Campbell (Blackburn, i.), Adam Francis (szl.), Troy Hewitt (Walsall, i.), Jay Bothroyd (szl.), Fábio (kv., Manchester United), Djibril Cissé (Kuban Krasznodar, i.), Christopher Samba (Anzsi Mahacskala, 11.600.000), Jamie Mackie (Nottingham Forest, 1.150.000), José Bosingwa (Trabzonspor, i.), Adel Taarabt (k., Fulham), Loic Rémy (k., Newscastle, 2.300.000), Anton Ferdinand (Antalyaspor, i.), Shaun Derry (k., Millwall, i.), Pak Dzsi Szung (k., PSV, i.), Michael Harriman (k., Gillingham, i.), Michael Doughty (k., Stevenage, i.), Esteban Granero (k., Real Sociedad), Shaun Derry (k, Millwall, i.)
READING
Érkezett: Wayne Bridge (Manchester City, i.), Royston Drenthe (Alanyia Vlagyikavkaz, i.), Daniel Williams (Hoffenheim, 2.000.000), Karl Sheppard (kv., Shamrock Rovers)
Távozott: Joseph Mills (Burnley, i.), Mikkel Andersen (k., Randers), Brett Williams (Aldershot, i.), Angus MacDonald (szl.), Charlie Losasso (szl.), Nicholas Bignall (szl.), Jay Tabb (Ipswich Town, i.), Nicky Shorey (szl.), Noel Hunt (Leeds, i.), Ian Harte (szl.), Simon Church (Charlton, i.), Nick Arnold (k., Wycombe, i.), Uche Ikpeazu (Watford, i.), Ryan Edwards (k., Perth Glory), Daniel Carrico (k., Sevilla), Michael Hector (k., Aberdeen)
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Chris McCann (Burnley, i.), Mauro Boselli (kv., Palermo), Stephen Crainey (Blackpool, i.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, i.), James Perch (Newcastle, 870.000), Thomas Rogne (Celtic Glasgow, i.), Scott Carson (Bursaspor, 820.000), Grant Holt (Norwich City, 3.000.000), Juan Carlos García (Olimpia Tegucigalpa, i.), James McClean (Sunderland, 2.330.000), Leon Barnett (Norwich)
Távozott: Franco Di Santo (Werder Bremen, i.), Maynor Figueroa (Hull City, i.), Román Golobart (1.FC Köln, i.), Piscu (Montreal, i.), David Jones (Burnley, i.), Albert Crusat (szl.), Ronnie Stam (Montreal, i.), Ryan Watson (szl.), Mike Pollitt (szl.), Joel (kv., Atlético Madrid), Paul Scharner (kv., Hamburg), Mijaicsi Rjo (kv., Arsenal), Ángelo Henríquez (kv., Manchester United), Mauro Boselli (León), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Arouna Koné (Everton, 7.000.000)
vastag betűkkel szedtük az elmúlt hét átigazolásait

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik