Chelsea: a védő döntött, a Barcelonában folytatja – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.03.08. 15:53
null
Christensennel erősítene a Barcelona (Fotó: AFP)
A Chelsea labdarúgócsapatában szereplő dán középhátvéd, Andreas Christensen az FC Barcelonában folytatja pályafutását – erről az olasz transzferguru, Fabrizio Romano számolt be a hivatalos Twitter-oldalán.

 

„Andreas Christensen meghozta a döntését, és a Barcelona játékosa lesz, efelől nincs kétség. A szerződése 2027 júniusáig szól majd. Csak idő kérdése a bejelentés. Jelenleg is zajlanak az utolsó tárgyalások a játékos és a klub között” – olvasható Fabrizio Romano Twitter-oldalán.

 


 

A dán védő ebben az idényben összesen 14 Premier League-mérkőzésen lépett pályára, sérülések is hátráltatták. A középhátvéd 2012-ben került a Chelsea-hez a Bröndby utánpótláscsapatából. 2015 és 2017 között a Borussia Mönchengladbach csapatát erősítette, majd lejárt a kölcsönszerződése és visszatért a londoniakhoz. Christensen az angol Ligakupa-, az FA-kupa és a Bajnokok Ligája-trófeát is elhódította a Chelsea-vel.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a Barcelona a nyáron megújítaná a védelmét: a Mundo Deportivo szerint négy új játékost is szerződtetnének, ráadásul szinte egyikükért sem kellene egy centet sem fizetniük. A négy név között ott szerepelt a Christensené is, sőt a spanyol csapattársáé, César Azpilicuetáé is.

A Barca a téli átigazolási időszakban a csatársort tuningolta fel, miután Sergio Agüerónak vissza kellett vonulnia szívbetegsége miatt, Ansu Fati pedig folyamatosan sérülésekkel bajlódik. Egyelőre úgy tűnik, hogy Ferran Torres, Pierre-Emerick Aubameyang és Adama Traoré is jó vétel volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik