Terry öngóljára Diego Costa triplával válaszolt, hengerelt a Chelsea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 15:56
null
Diego Costa parádésan kezdte a bajnokságot: négy meccs, hét gól (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Chelsea John Terry öngólja után hátrányból felállva nyert 4–2-re a Swansea ellen, így már csak José Mourinho együttese hibátlan a Premier League-ben. Diego Costa megszerezte ötödik, hatodik és hetedik gólját, valamint ezzel első mesterhármasát is a kékek mezében. A Tottenham kétszeri vezetés ellenére sem bírt a Sunderlanddel (2–2), míg az Everton és a Leicester City megszerezte idénybeli első győzelmét – mindkettő idegenben.

A 4. forduló rangadóját az Arsenal és a Manchester City vívta, de a két éllovas, a három-három mérkőzést követően egyaránt hibátlan Chelsea és Swansea a Stamford Bridge-en csapott össze.

RÖVIDEN A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

• Romelu Lukaku idénybeli első góljával és a Ben Foster kapus hibájából profitáló Kevin Mirallas révén az Everton megszerezte az első győzelmét. A Fradiról igazolt Muhamed Besic a 88. percben lépett pályára a kékeknél a West Brom ellen, de ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy egy durva belépővel begyűjtsön egy sárga lapot.

• Harry Kane hajrábeli öngóljának köszönhetően a Sunderland váratlanul otthon tartott egy pontot a meccset uraló Tottenham ellen, ami egyben azt jelenti, hogy a „fekete macskákat" irányító Gustavo Poyet pontot szerzett játékoskori klubja ellen.

• Julian Speroni a hajrában kivédte Scott Arfield tizenegyesét, ezzel megmentett egy pontot a Crystal Palace-nak a szintén nyeretlen Burnley ellen.

• Az előző két meccsén is betaláló Graziano Pelle korai duplájával a Southampton repülőrajtot vett a Newcastle ellen, az olasz később még egy előkészítéssel is megtámogatta a kiütéses győzelmet.

• Leonardo Ulloa harmadik gólját szerezte a szezonban, főként neki, valamint a bemutatkozásképp góltalanul maradó Ben Hamer kapusnak köszönhető az újonc Leicester sikere a Stoke otthonában.

A találkozó elején a Swansea bátor játékával meglepte a kékeket, birtokolta a labdát, és gyors támadásokkal operált. Mindössze 10 perc telt el a találkozóból, amikor egy öngóllal a kezdeményezés után a vezetést is magukhoz ragadták a vendégek: Ki Szung Jung kapott kiváló kiugratást a bal oldalon, lapos beadása reménytelennek tűnt, de John Terry felszabadítás helyett négy méterről a saját kapujába lőtt. 0–1

A gól kicsit megfogta a Chelsea-t, pár percre kapkodóvá vált a játék. Az első félidő második felére aztán teljesen átvette az irányítást a Mourinho-csapat, sorra jöttek a hazai lehetőségek, de az utolsó passzokba, lövésekbe, fejesekbe rendre hiba csúszott, egészen a 45. percig, amikor két nyári szerzemény összehozta az egyenlítést.

A hajrához érve Cesc Fabregas jobb oldali szögletét Diego Costa öt méterről váltotta fejjel gólra, így döntetlennel vonulhattak öltözőbe a csapatok. 1–1

A szünet után tovább hajtott az újabb gólért a Chelsea, a fordításra pedig az 56. percig kellett várni: pár gyors, rövid passzal összezavarták a vendégek védelmét, Fabregas az alapvonal közeléből középre játszott, ahol az üresen álló Diego Costa öt méterről a léc alá belsőzött. 2–1

A folytatásban a ziccerbe kerülő Gomis akár egyenlíthetett volna, de hibázott Courtois-val szemben, a túloldalon viszont nem tette meg ugyanezt kollégája, Diego Costa, aki a 67. percben Ramires gyenge lövését továbbította közelről a kapuba, első mesterhármasát szerezve a Chelsea mezében. 3–1

Mourinho pár perccel később lecserélte csatárát, akit felállva tapsolt meg a Stamford Bridge közönsége, köztük Roman Abramovics klubtulaj is.

A londoniak két nyáron igazolt spanyolja ott folytatta a szezonkezdést, ahol a válogatott szünet előtt abbahagyta: félelmetes formában. Diego „Bossta” 4. bajnokiján a 7. gólját szerezte (összehasonlításképp Fernando Torresnek öt gólhoz 39 PL-mérkőzésre volt szüksége), Fabregas pedig a 4. bajnokiján 6. gólpasszát osztotta ki.

Ezenkívül az Atléticótól érkező csatár az első Chelsea-játékos 1928 és Jack Meredith óta, aki első négy mérkőzésén egyaránt eredményes tudott lenni.

A találkozó végén is potyogtak a gólok, a Costát váltó, szintén nyáron igazolt Loic Rémy is betalált Fabianski kapujába, a 4–2-es végeredményt pedig Jonjo Shelvey állította be a 86. percben.

Chelsea–Swansea 4–2


West Bromwich–Everton 0–2

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
4. forduló
Szeptember 13., szombat

Chelsea–Swansea City 4–2 (Diego Costa 45., 56., 67., Rémy 81., ill. Terry 11. – öngól, Shelvey 86.)
Crystal Palace–Burnley 0–0
Southampton–Newcastle United 4–0 (Pelle 6., 19., Cork 54., Schneiderlin 90.)
Stoke City–Leicester City 0–1 (Ulloa 64.)
Sunderland–Tottenham Hotspur 2–2 (A. Johnson 4., Kane 82. – öngól, ill. Chadli 2., Eriksen 48.)
West Bromwich Albion–Everton 0–2 (Lukaku 2., Mirallas 66.)
18.30: Liverpool–Aston Villa (Tv: DIGI Sport1)
Korábban játszották
Arsenal–Manchester City 2–2 (Wilshere 64., A. Sánchez 75., ill. Agüero 28., Demichelis 83.)
Szeptember 14., vasárnap

17.00: Manchester United–Queens Park Rangers (Tv: DIGI Sport1)
Szeptember 15., hétfő
21.00: Hull City–West Ham United (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 4 4 15–6 +9 12
2. Swansea 4 3 1 8–5 +3 9
3. Southampton 4 2 1 1 8–3 +5 7
4. Manchester City 4 2 1 1 7–4 +3 7
5. Tottenham 4 2 1 1 7–5 +2 7
6. Aston Villa 3 2 1 3–1 +2 7
7. Liverpool 3 2 1 6–4 +2 6
8. Arsenal 4 1 3 7–6 +1 6
9. Everton 4 1 2 1 9–10 –1 5
10. Leicester City 4 1 2 1 4–5 –1 5
11. Hull City 3 1 1 1 3–3 0 4
12. Stoke City 4 1 1 2 2–3 –1 4
13. Sunderland 4 3 1 5–6 –1 3
14. West Ham 3 1 2 4–5 –1 3
15. Queens Park Rangers 3 1 2 1–5 –4 3
16. Manchester United 3 2 1 2–3 –1 2
17. Crystal Palace 4 2 2 5–8 –3 2
18. Burnley 4 2 2 1–4 –3 2
19. West Bromwich Albion 4 2 2 2–7 –5 2
20. Newcastle 4 2 2 3–9 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik