Büntetőkkel vérzett el Gera Zoltán együttese az FA-kupában

Vágólapra másolva!
2007.02.27. 23:41
Tizenegyesrúgások után esett ki a West Bromwich Albion az angol FA-kupából. Gera Zoltánékat a Middlesbrough búcsúztatta, a magyar középpályást a 87. percben kapta le edzője, Tony Mowbray.
Nathan Ellington piros lapot kapott
Reuters
Nathan Ellington piros lapot kapott
Nathan Ellington piros lapot kapott
Reuters
Nathan Ellington piros lapot kapott

Gera Zoltán a kezdőcsapatban kapott helyet a West Bromban, és a birminghami csapat aktívan kezdte a mérkőzést. Brad Jonesnek, a Middlesbrough kapusának többször is közbe kellett avatkoznia az első percekben, többek között Gera 11 méteres próbálkozását is hárította.

A 26. percben Darren Carter próbálkozását már nem tudta hárítani Jones, megszerezte a WBA a vezetést.

A második félidőben Mark Viduka egyenlített, az ausztrál támadó lövése a 62. percben megpattant Curtis Daviesen, és a labda Kiely hálójában kötött ki.

Gerát a 87. percben cserélte le edzője, MacDonald állt be a helyére. A 90. percben Kiely bravúrjára volt szükség, hogy a WBA kiharcolja a hosszabbítást. Az ír kapus Lee Dong Gok próbálkozását hatástalanította.

A ráadás elején emberhátrányba került a West Bromwich, Ellington csúnyán beleszállt Parnabyba, azonnal piros lapot kapott.

A 112. percben ismét Lee Dong Gok került helyzetbe, de lövése kevéssel a kapu mellé szállt. Nem született döntés a hosszabbításban sem, jöhettek a büntetők.

Downing nyitotta a tizenegyesek sorát, és a jobb alsó sarokba lőtt. Greening részéről jött a válasz, ő a bal felsőt választotta. A második párban egyik próbálkozás sem hozott eredményt: Lee Dong Gok és Neil Clement sem találta el a kaput. A harmadik párharcban James Morrison az alsó, Darren Carter pedig a felső sarkot célozta, mindketten sikerrel jártak.

Julio Arca a negyedik körben a bal alsót lőtte ki, de ugyanoda célzott sikerrel Paul Robinson is. Az ötödik Boro-tizenegyest Yakubu végezte el, ő a jobb alsót választotta, de Diomansy Kamara lába sem remegett meg, így 4-4 lett az állás.

A hatodik párban Boateng lőtt a jobb alsóba, MacDonald azonban a léc fölé vágta a labdát, ezzel eldőlt, hogy a MIddlesbrough lesz a Manchester United ellenfele a következő fordulóban.

FA-KUPA, 5. FORDULÓ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
West Bromwich (II)-Middlesbrough 1-1 (Carter 26. ill. Viduka 63.)
Tizenegyesekel: 4-5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik