Vízilabda: Ibolya visszavonult, konzulként tevékenykedik a jövőben

2009.12.14. 09:33
Címkék
Szombaton, a Domino-Honvéd ellen játszotta a búcsúmeccsét Ibolya Tamás, az OSC centere, aki januártól Magyarország dániai nagykövetségén konzulként tevékenykedik majd.

 

 „Úgy terveztem, akkor hagyom abba a vízilabdát, amikor először megyek el külszolgálatra – mondta a visszavonulás kapcsán a Nemzeti Sportnak. – Hat éve gyakorlatilag azt a döntést hoztam, hogy nem a póló, hanem a civil pálya a legfontosabb Szeptemberben voltam harmincöt éves, szerintem szép és kellően hosszú pályafutást hagyok magam mögött. Csak pozitív emlékeket őrzök, nem is tudom elképzelni, miként alakult volna az életem, ha nem pólózom. A nyolcvanas években Szentesen nagyon népszerű volt a vízilabda, szerencsére én is eljutottam az uszodába, ahol kiváló edzőkkel dolgozhattam együtt. Később magyar bajnok lettem, kétszer nyertem kupát, és a nemzetközi porondon is eredményesek voltunk. Egyvalami hiányzik: nem voltam felnőttválogatott, de emiatt sincs rossz érzés bennem, hiszen a korosztályomban szerepelt Molnár Tamás, Märcz Tamás, Varga Tamás, Regős Áron, egy csapatban pedig csak két centernek van helye - ráadásul én is a magyar póló aranykorában játszhattam.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája