UP-info utanpotlassport.hu 2023.03.28 08:58 Frissítve: 2023.03.28 14:41

Vízilabda: újabb éremre lehetnek büszkék Szegeden

A Szegedi VPS férfi vízilabdacsapatának tagjai büszkék, hogy a Komjádi-kupában is dobogóra állhattak.

A Szegedi Vízipóló Suli gólgazdag meccsen, 18–16-ra nyert a BVSC-Zugló ellen a hazai férfi vízilabda legrangosabb utánpótlástornájának, a Komjádi-kupának bronzmeccsén.

A szegediek így a tavalyi ifjúsági bajnokságban kiérdemelt érem után ismét dobogóra állhattak egy utánpótlás-sorozatban.

A csapat vezetőedzője, Juhász Zsolt, így értékelt a waterpolo.hu-nak.

„Nagyon örülök a bronzéremnek, mert a szegedi vízilabdának minden érem nagyon nagy dolog. A sportág kezd kiteljesedni Budapesten kívül is, mégis mindig nagy eredmény egy vidéki érem, különösen a felnőttvízilabda előtti utolsó utánpótlás korosztályban, az U23-ban.

A csapatunk tizennégy tagjából nyolcan tizennyolc éves ifisták voltak, erre vagyok leginkább büszke, és arra, hogy az utánpótlásedzőink ilyen gyerekeket nevelnek ki számunkra.

Szerettünk volna döntőbe jutni, de aFerencváros a három stabil felnőttválogatottjával más kasztot képviselt ebben a mezőnyben.”

„Gondoltuk, hogy erős csapatunk van, több játékosunk is a felnőttkeret tagja – mondta a szegediek egyik kulcsjátékosa, a 17 éves Leinweber Olivér. – A cél az volt, hogy bekerüljünk a legjobb négybe. Pesten az UVSE ellen kezdtünk, úgy gondolom, viszonylag sima meccsen sikerült nyernünk. Otthon a Pécs ellen a végét kicsit szorossá tettük, de jó meccset játszottunk, magabiztosan nyertünk. Sajnos, vagy nem sajnos, megkaptuk a Fradit, tudtuk, hogy ők a legnagyobb esélyesei ennek a kupának. S bár beleadtunk mindent, sajnos, ők bizonyultak erősebbnek csütörtökön. A BVSC ellen sikerült nagyon sok gólos, emberelőny-emberhátrány meccsen győzedelmeskedni két góllal. Hatalmas élmény, egy-két játékosnak ez volt az utolsó esélye arra, hogy utánpótlásérmet szerezzen. Nagy öröm és büszkeség, hogy ez sikerült.”

A Komjádi-kupa FTC-sikert hozó döntőjértől ITT írtunk.

(Kiemelt kép forrása: SZVPS)

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2023.05.10 19:21:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Kőbányán is elindul az Úszó Nemzet Program: a Turi György mesteredző fémjelezte Kőbánya SC-ben sajátíthatják el a fiatalok a sportág alapjait.

2023.03.31 17:21:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A svájci Lausanne-ban megtartották a nyári magyar–horvát közös rendezésű U19-es leány röplabda-világbajnokság sorsolását. Kőnig Gábor szövetségi edző vezette csapat rendezőként az A-csoportba került, amelyben Argentínával, Egyiptommal, Kamerunnal, Kínával és Chilével küzd majd a helyezésekért.

2023.03.24 19:41:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Vitális Milán szabadrúgásgóljával 1–0-ra győzött idegenben a magyar U21-es labdarúgó-válogatott a görögök korosztályos legjobbjai ellen vívott felkészülési mérkőzésen.

2023.03.07 14:43:02

Utánpótlássport B. L. utanpotlassport.hu

A labdarúgó NB I 22. fordulójában összesen 1112 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; nyolc klubban tizenkilenc ifjonc bizonyíthatott.

2023.02.10 20:51:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Varga Ádám kajakos és Pádár Nikolett úszó lett 2022 legjobb utánpótláskorú sportolója; a díjakat pénteken adták át a pandémia miatti kétéves szünet után idén újra megtartott Héraklész Gálán.