Vízilabda: ötméteresek után Eb-bronzérmes az U17-es fiúválogatott

2021.09.19. 19:41
Címkék
A magyar U17-es fiú vízilabda-válogatott ötméteresekkel győzte le a spanyolokat a korosztály máltai Európa-bajnokságának bronzmérkőzésén.

Miután a magyar U17-es fiú vízilabda-válogatott pénteken 12–10-es vereséget szenvedett a szerbektől a korosztály máltai Európa-bajnokságának elődöntőjében, vasárnap késő délután a bronzéremért ugrott vízbe az ellen a spanyol csapat ellen, amely a görögöktől kapott ki 11–8-ra a négy között.

Ötméteresek után Eb-bronzérmes az U17-es fiúválogatott Forrás: MVLSZ
Ötméteresek után Eb-bronzérmes az U17-es fiúválogatott Forrás: MVLSZ

Ötméteresek után Eb-bronzérmes az U17-es fiúválogatott  •  Forrás: MVLSZ

A spanyolok az első negyed első felében kétgólos előnyre tettek szert, a Kiss Csaba által irányított magyarok nyitó találatát Nagy Ákos jegyezte még ebben a periódusban (1–2). A második nyolc percben Nagy egyenlített, majd a spanyolok gólja után Szécsi Marcell is megtette azt, a félidőre mégis kétgólos vezetéssel fordultak a hispánok (3–5).

A harmadik felvonásban megint visszajöttek a magyar fiúk, ám Nagy, Szépfalvi Gergely és Gaszt Roland góljai még nem fordították meg a meccset, a spanyolok őrizték a minimális előnyüket (6–7). A záró negyedben spanyol gól esett előbb, majd Barics Bence is feliratkozott az eredményjelzőre. A végletekig izgalmas hajrában, melyben az egyik gólfelelős Nagy már nem volt a vízben három kiállítása után, a csapatkapitány Gaszt vette kezébe a gárda sorsát, és éles szögből húzott egy merészet: a centerezést váró ellenfeleket meglepve a hosszú sarokba vágta a labdát, 1:08 perccel a vége előtt. A következő spanyol támadásból eleresztett bombát Gyapjas Viktor védte bravúrral, így 18 másodperccel az utolsó dudaszó előtt – és miután Kiss Csaba időt kért– azért indítottak offenzívát a magyar fiúk, hogy először vezessenek a meccsen, és megszerezzék a bronzérmet.

Ez akkor nem jött össze, maradt a 8–8, az ötméteresek során viszont nem volt magyar játékos, aki hibázott volna. Sorban Gaszt, Mészáros Bálint, Bede Marcell, Ionescu Erik és Szalai Péter is bevágta az ötöst, miközben a második körben Gyapjas nagyszerűen védett egyet. Európa-bajnoki bronzérmes lett az U17-es válogatott, melynek több meghatározó játékosa így hasonló élményt élhetett át, mint két évvel ezelőtt a burgaszi U15-ös kontinensviadalon, melyet megnyert az együttes.

FIÚ U17-ES EB, MÁLTA
Bronzmérkőzés
Magyarország–Spanyolország 8–8 (1–2, 2–3, 3–2, 2–1 - ötméteresekkel: 5–4)
Gólszerzők:
Nagy Á. 3, Gaszt 2, Szépfalvi, Szécsi, Barics, illetve Frigola 2, Castro 2, Perez 2, Ivaylov, Lopez
A magyar U17-es válogatott Eb-kerete:
Kapusok: Csite Loránd, Gyapjas Viktor
Mezőnyjátékosok: Balogh Botond, Barics Bence, Bede Marcell, Gaszt Roland, Ionescu Erik, Iriczfalvi Gabor, Kis Ferenc Ágoston, Mészáros Balint, Nagy Ákos, Szalai Péter, Szécsi Marcell, Szépfalvi Gergely, Varga Vince
Szövetségi kapitány: Cseh Sándor. Szövetségi vezetőedző: Kiss Csaba. Edző: Lehmann István. Kapusedző: Bisztritsányi Dávid

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
11 perce

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
31 perce

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
1 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
1 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
2 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
9 órája