Vízilabda: az idén még veretlen a Vasas fiú gyermekcsapata

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.03.17. 18:57
Címkék
A Vasas gyermek fiú vízilabdacsapata jól kezdte az évet Kovács Róbert irányításával.

Javában zajlik a középszakasz a fiú korosztályos vízilabda-pontvadászatokban. A gyermekbajnokság felsőházában még két csapat veretlen, az UVSE és a Vasas. A gyermekbajnokság felsőházában még két csapat veretlen, az UVSE és a Vasas. 

Az UVSE az alapszakaszban is hibátlanul teljesített, a Vasas akkor több vereségbe is belefutott, ám úgy tűnik, hogy kezd összeállni a Kovács Róbert által irányított piros-kék együttes játéka.  

A Vasas ígéretei ebben az évben sorozatban a szombathelyi AVUS, a Debrecen, a Szeged, a Szolnok, a Honvéd, az OSC és az Eger ellen tudtak nyerni. Utóbbi öt sikert már a középszakaszban érték el. 

„A játékosok nagyon szépen teljesítenek, úgy látszik, kezd beérni a munka, amit elkezdtünk – nyilatkozta Kovács Róbert nemrégiben a vasassc.hu-nak. – Ezúton is köszönet Takács Bálint kollégámnak, aki rengeteget segít nekem. Elsősorban védekezésben javultunk sokat, főleg a blokkok terén, Holfinger Huba pedig meccsről meccsre kiemelkedően teljesít a kapuban.

Kezdik megérteni a srácok, hogy a vízilabda nemcsak a gólszerzésről, hanem a védekezésről is szól.

A cél, hogy hasonló szellemben vízilabdázva tovább gyűjtsük a pontokat, és bejussunk a legjobb nyolcba, lehetőség szerint minél jobb pozícióban.” 

(Kiemelt kép forrása: vasassc.hu)

Legfrissebb hírek

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
10 perce

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
37 perce

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
42 perce

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
49 perce

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
1 órája

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
1 órája

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
1 órája