Vívás: Vajda Oszkár ötödik a junior kardozók sosnowieci vk-ján

Vágólapra másolva!
2022.12.03. 19:52
Címkék
A kardozó Vajda Oszkár ötödik helye a legjobb szombati magyar eredmény a juniorkorú vívók világkupa-hétvégéjén.

Három helyszínen, három fegyvernemben zajlanak a juniorkorú vívók világkupa-, egyben válogatóversenyei ezen a hétvégén.

Szombaton

a legeredményesebben Vajda Oszkár szerepelt, aki a kardozók sosnowieci megméretésén jutott a negyeddöntőbe,

és végül az ötödik helyen zárt.

A hazai szövetség beszámolója szerint a TFSE még kadétkorú fiatalja a főtáblán német, amerikai, brit, majd újabb amerikai ellenfelet búcsúztatott, az elődöntőbe kerülésért azonban 15:7-re alulmaradt az ukrán Lukasenkóval szemben.

A csapatban kadét Európa-bajnok ígéret ezzel a teljesítménnyel nemcsak a korosztálya, de a juniorok hazai ranglistájának is az élére ugrott.

A másik két helyszínen a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a magyar fiatalok számára. A párbajtőröző lányok laupheimi seregszemléjén Kálmán Gyöngyvér, Wimmer Dorina és Gálfalvy Réka ért oda a legjobb 16 közé, míg a tőröző fiúk lesznói viadalán Bagdány Albert és Rubin Mattia fejezte be a versenyt egy körrel a negyeddöntő előtt.

Junior férfi kard egyéni világkupa, Sosnowiec (Lengyelország), 177 induló. A csoportmérkőzéseken: Vajda Oszkár 6 győzelem/0 vereség, Vigh Benedek 6/0, Tóth Bertalan 5/1, Hanzély Zsombor 4/1, Bíró Huba 3/3, Ondrik Konrád 2/4, Papp Zsadány 2/4, Hegyi Barnabás 2/4, Szabó Márton 1/4 (továbbjutottak), Dallos Benedek 1/5, Bányay Endre 1/5, Godó Frigyes 1/5 (kiestek).
A legjobb 128 közé jutásért: Papp-Husmann (német) 15:6, Szabó-Enache (román) 10:15, Hegyi-Almansaf (szaúd-arábiai) 12:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Papp-Guilley (francia) 15:14, Vajda-Eberhardt (német) 15:4, Tóth-Cerasi (ír) 15:7, Bíró-Girault (nigériai) 15:9, Vigh-Kutek (lengyel) 15:9, Ondrik-Veccia Scavalli (olasz) 8:15, Hanzély-Csumori (japán) 9:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Papp-Marouf (egyiptomi) 15:6, Vajda-Harvey (amerikai) 15:9, Tóth-Mastrullo (olasz) 15:11, Bíró-Hrisztov (bolgár) 15:6, Vigh-Custine (francia) 15:11.
A legjobb 16 közé jutásért: Vajda-Allen (brit) 15:13, Vigh-Kajor (lengyel) 12:15, Papp-Tocci (olasz) 6:15, Tóth-Lilov (amerikai) 11:15, Bíró-Tallarico (olasz) 8:15.
Nyolcaddöntő: Vajda-Lilov (amerikai) 15:9.
Negyeddöntő: Vajda-Lukasenko (ukrán) 7:15.
Végeredmény: 1. Todor Sztojcsev (bolgár), 2. Daril Lukasenko (ukrán), 3. Kokubo Mao (japán) és Radu Nitu (román), 5. Vajda Oszkár (edző: Patócs Ákos, válogatott edző: Neuhold Sándor), …19. Vigh Benedek, …21. Tóth Bertalan, …31. Bíró Huba, 32. Papp Zsadány, …74. Hanzély Ákos, …115. Ondrik Konrád, …132. Hegyi Barnabás, …141. Szabó Márton, …144. Dallos Benedek, 145. Bányay Endre, …150. Godó Frigyes.
Junior női párbajtőr egyéni világkupa, Laupheim (Németország), 193 induló. A csoportmérkőzéseken: Salamon Réka 5 győzelem/1 vereség, Nagy Blanka 4/2, Gachályi Gréta 4/2, Kálmán Zille 4/2, Szarvas Rita 4/2, Kálmán Gyöngyvér 3/2, Nébald Franciska 3/2, Wimmer Dorina 3/2, Fábián Kamilla 3/2, Gálfalvy Réka 3/2, Lehoczky Csenge 2/4, Kiss Panna (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 128 közé jutásért: Lehoczky-Moulin (szingapúri) 14:6, Kiss-Behrens (német) 14:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Salamon-Bulman (brit) 15:13, Gálfalvy-Maiga (svájci) 15:12, Kálmán Gy.-Siletti (olasz) 15:8, Wimmer-Park (amerikai) 14:13, Kálmán Z.-Lixandru (spanyol) 15:14, Nagy-Nébald 15:14, Gachályi-Szymanowska (lengyel) 7:15, Fábián-Zoriznyak (lengyel) 10:15, Szarvas-Ezturk (török) 14:15, Lehoczky-Paulis (olasz) 7:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Salamon-Ramuz (svájci) 15:12, Gálfalvy-Embrich (észt) 15:14, Kálmán Gy.-Mukoid (ukrán) 15:7, Wimmer-Klasik (lengyel) 13:12, Nagy-Della Cioppa (olasz) 7:15, Kálmán Z.-Machulsky (amerikai) 9:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Gálfalvy-Makszimenko (ukrán) 15:14, Kálmán Gy.-Tereglia (olasz) 15:13, Wimmer-Chin (amerikai) 15:13, Salamon-Husisian (amerikai) 4:15.
Nyolcaddöntő: Gálfalvy-Maccagno (olasz) 9:15, Kálmán Gy.-Caforio (olasz) 13:15, Wimmer-Machulsky (amerikai) 9:15.
Végeredmény: 1. , 2. , 3. és , …14. Kálmán Gyöngyvér, 15. Wimmer Dorina, 16. Gálfalvy Réka, …24. Salamon Réka, …49. Nagy Blanka, …53. Kálmán Zille, …82. Gachályi Gréta, 83. Szarvas Rita, …88. Nébald Franciska, 89. Fábián Kamilla, …122. Lehoczky Csenge, …153. Kiss Panna.
Junior férfi tőr egyéni világkupa, Leszno (Lengyelország), 182 induló. A csoportmérkőzéseken: Bagdány Albert 6 győzelem/0 vereség, Budaházy Ambrus 6/0, Rubin Mattia 5/1, Machek Vince 4/2, Skorka Csongor 3/3, Benyus Attila 3/3, Bálint Álmos 3/3, Tabajdi Zsombor 2/4 (továbbjutottak), Gergely Zoltán 2/4, Tóth Zsombor 1/5, Bagosi Bendegúz 0/6, Zsigmond Dániel 0/6 (kiestek).
A legjobb 64 közé jutásért: Bagdány-Ask (svéd) 15:9, Machek-Nordman Rid (svéd) 15:10, Bálint-Jarvie (brit) 15:12, Rubin-Keockel (svéd) 15:3, Tabajdi-Iacomoni (olasz) 12:15, Skorka-Huth (amerikai) 11:15, Benyus-Dijkstra (holland) 13:15, Budaházy-Karlsen (dán) 14:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Bagdány-Jeon (amerikai) 15:13, Rubin-Ginda (lengyel) 15:10, Machek-Di Veroli (olasz) 8:15, Bálint-Kotek (lengyel) 11:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Bagdány-Scalora (olasz) 15:12, Rubin-Chagnon (francia) 15:7.
Nyolcaddöntő: Bagdány-Zhang (amerikai) 5:15, Rubin-Spichiger (francia) 10:15.
Végeredmény: 1. , 2. , 3. és , …9. Bagdány Albert, …14. Rubin Mattia, …47. Machek Vince, …60. Bálint Álmos, …65. Budaházy Ambrus, …88. Skorka Csongor, …91. Benyus Attila, …128. Tabajdi Zsombor, …130. Gergely Zoltán, …166. Tóth Zsombor, …172. Bagosi Benjámin, 173. Zsigmond Dániel.

(Kiemelt képen: Vajda Oszkár Forrás: Magyar Vívószövetség)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik