Vívás: „Kollár Anna? Nagyon különleges kislány!”

2022.12.08. 18:10
Címkék
A hazai női tőrvívás egyik legígéretesebb „különlegességéről”, a még mindig csak 15 éves Kollár Annáról a mestere, Beliczay Sándor osztotta meg gondolatait.

Miután az elmúlt évadokban is rendre meghatározó, sikeres szereplője volt a hazai kadét-, junior-, valamint már felnőttversenyeknek is,

kicsit hihehetlennek tűnik, hogy még mindig csak 15 éves,

és csupán ebben a szezonban lépett a serdülők közül a kadétmezőnybe.  

A Törekvés SE tőrvívója, Kollár Anna az elmúlt idényben a legfiatalabb tagja volt a magyar küldöttségnek úgy az újvidéki korosztályos Eb-n, mint a dubaji világbajnokságon, ráadásul mindkét eseményen a kadétok és a juniorok között is kivívta a válogatottságot. Nem csoda, hogy mestere, Beliczay Sándor sem fukarkodik a dicsérő jelzőkkel, amikor az egyik legígéretesebb tanítványáról kérdezik. 

„Ebben a korban a tanítványaim közül Érsek Zsoltot és Szekeres Pált (olimpiai borzérmes tőrvívók - a szerk.) leszámítva

én ilyen tehetséges gyereket még nem láttam.

Sokszor azon tanakodom, hogy az életkoránál előbbre tart-e, vagy teljesen természetes, hogy tizenöt és fél évesen így gondolokodik a sportról, az életről. Tudja, hogy mit akar elérni, a megbeszélt munkát maradéktalanul elvégzi, és ezen felül még önállóan is dolgozik. A vívásban sok minden fejben dől el, ő nagyon okos. Kitűnő tanuló, matekból kiemelkedő. Ha továbbra is fejlődni tudunk napról napra, hétről hétre, akkor bárhová eljuthat. Egyelőre jól állunk. Nagyon különleges kislány, és bízom benne, még jó pár évig felügyelhetem a munkáját.” 

Beliczay Sándor arra is büszke, hogy mindent meg tud beszélni tanítványával, Kollár Annával Forrás: Magyar Vívószövetség 

A felnőttválogatottal készülő Anna november végén a korosztályos nemzetközi mezőnyben is megcsillogtatta tudását. A reménység a budapesti BOK-csarnokban rendezett, a fegyvernem nagyágyúinak számító amerikaiakkal teletűzdelt, 279 indulót felvonultató kadét európai körversenyen egyéniben a negyeddöntőig jutott azután, hogy egy nappal korábban csapatban szerzett ezüstérmet. Annát csak a későbbi győztes, amerikai színekben versenyző Jing tudta megállítani a nyolc között. 

„Jókedvűen, élvezettel lépett mindannyiszor pástra, és engem is boldogsággal tölött el a vívása – mondja a mester a legutóbbi sikerről. – Kilenc nap alatt ez volt a negyedik versenye, és korábban még ekkora viadal nyolcas döntőjében nem járt. Azt már megmutatta, hogy itthon elbírja a kisebb nyomást, most viszont azt is láttuk, hogy a hatalmas nemzetközi mezőnyben a nagy tét sem zökkenti ki. Bátor volt, a félelemnek, megilletődöttségnek nem láttam jelét. Az az amerikai, akit megvert, nem volt rosszabb, mint akitől kikapott, és végül aranyérmes lett. Az előző korosztályos világversenyek tapasztalatszerzésnek jók voltak a számára. Hogy a következő Eb-n vagy vb-n mi történik, az majd kiderül.

Mindig annyit mondok neki, hogy vívjon jól. És ha ő jól vív, akkor már nem lehet rossz az eredmény. 

(Kiemelt képen: Kollár Anna Forrás: Magyar Vívószövetség)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
28 perce

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
33 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
33 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
43 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
55 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
57 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája