Vívás: két ezüst- és három bronz a magyaroktól az U23-as Eb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.05.28. 10:38
Címkék
A magyar válogatott két ezüst- és három bronzéremmel zárta a budapesti vívó Európa-bajnokságot.

Összességében remekül teljesítettek a hazai vívók a budapesti Ludovika Arénában rendezett U23-as Európa-bajnokság.

A magyar fiatalok két ezüst- és három bronzérmet érdemeltek ki a kontinensviadalon. 

Az egyik ezüstöt a tőröző Szemes Gergő, a másikat a Keszthelyi Zsombor, Kovács Gergely, Osman-Touson Maruán, Somody Soma összetételű férfi párbajtőrcsapat szerezte. Egyéniben bronzérmes a tőröző Tóth Gergely, valamint a kardozó Spiesz Anna és Horváth Gergő

A 17 éves Spiesz Anna volt a legfiatalabb magyar éremszerző Forrás: hunfencing.hu

„A szakmai tapasztalatom az, hogy nagy szüksége volt erre a versenyre a korosztálynak – mondta Boczkó Gábor szövetségi kapitány a hazai szövetségi portálnak. – Akadt, aki tudott élni vele, akadt, aki nem.

Nagyon fontos az, hogy a húsz év fölötti korosztályt benn tartsuk a sportágban, és ehhez ez az esemény nagy segítség.

Az egyéni eredményekkel, négy éremmel, valamennyi fegyvernem helyezésével elégedett vagyok. A csapatok alakulhattak volna jobban, de a férfi párbajtőrözők remeklése feltette az i-re a pontot. Egyébként ismét köszönettel tartozunk a remek rendezésért, a körülményekért, nagyszerű hangulatú öt nap volt a Ludovika Arénában!” 

Egyébként tavaly májusban Tallinn adott otthont az U23-as Eb-nek. Akkor a párbajtőröző Gálfalvy Réka és a kardozó Szűcs Luca állhatott a dobogó második fokára, míg a Battai Sugár Katinka, Keszei Kíra, Spiesz Anna, Szűcs alkotta női kardkvartett kontinensbajnoki címet szerzett. Ezúttal tehát két éremmel több került a magyarok vitrinjébe, bár az arany most elmaradt. 

(Kiemelt képünkön: az ezüstérmes férfi párbajtőrcsapat Forrás: hunfencing.hu)

Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Nem vehetjük félvállról a finnek elleni meccset

Kézilabda
9 perce

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
37 perce

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
1 órája

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
1 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
2 órája

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
8 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik