Utánpótlás-konferencia: tét az üzletben, tét a sportban

2022.12.09. 20:30
Címkék
Csütörtökön nagy sikerrel, telt házas közönség előtt rendezték meg a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában az Egy nap az utánpótlásért című konferenciát. Az Utanpótlássport szerkesztőségének eseményén az olimpiai bajnok öttusázó, motivációs tréner, sportesemény-tanácsadó Mizsér Attila is előadást tartott, méghozzá arról, hogy milyen a munkaerőpiacon hasznosítható készségeket fejleszt a sport.

A Lurdy Ház Konferencia- és Rendezvényközpontjában csütörtökön tizenkettedik alkalommal rendezte meg az Egy nap az utánpótlásért elnevezésű konferenciát az Utánpótlássport szerkesztősége. Az eseményt – ahogy a telt ház is mutatta – nagy érdeklődést övezte, ami nem csoda, hiszen ismét klasszis előadókat hallgathatott a közönség.

A nap utolsó előadójaként lépett a színpadra az olimpiai bajnok öttusázó, motivációs tréner, sportesemény-tanácsadó Mizsér Attila, aki speciális, egyben fontos témát mutatott be közelebbről: hogy milyen a munkaerőpiacon hasznosítható készségeket fejleszt a sport.

Mizsér Attila Fotó: Mura László

Mizsér hangsúlyozta a sport pozitív hatásait a vállalati közegben, akár egy csapatépítő foglalkozás keretein belül, hiszen a közös mozgás öröme a kapcsolatok és a hangulat javítása esetében is kulcsfontosságú lehet. Ebben kulcsszereplők lehetnek az adott sportág versenyzői, képviselői, akik közreműködőként fontos elemei a programnak. A két szféra együtt dolgozik, összekapcsolódik:

tét az üzletben, tét a sportban

– mondja az előadás alcíme, ami egyben a Sport-Life Balance-program lényege is. A kölcsönös értékteremtés jegyében zajló együttműködés nem ér véget, hiszen – miután a versenyzők/edzők az edukációs workshopon elsajátítják a vállalati kultúra sajátosságait, és kapcsolatrendszert is építenek a vállalkozásokkal, így a későbbiekben is folytatódhat, fenntartható a koncepció.

Az elhangzottakra az előadás végén gyakorlati példát is hozott Mizsér, akit a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke, Erdősi Zoltán felkért, hogy legyen a fővédnöke a jövőre rendezendő egyetemi ultimate frizbi-világbajnokságnak, amelyen a már említett programban részt vevő helyi versenyzők (fókuszban a DEAC sportági szakosztálya) remélhetőleg alkalmazzák majd a képzésen tanultakat.

(A kiemelt képet készítette: Mura László)

Legfrissebb hírek

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
4 perce

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
8 perce

„Igazi csoda vagy” – Babos Tímea édesanya lett

Tenisz
13 perce

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
25 perce

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
48 perce

Japánban foglalta keretbe kiemelkedő 2026-os szereplését a magyar triatlonos

Egyéb egyéni
50 perce

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
52 perce

Karate: vb-érmekért küzdenek a kadétok, juniorok és U21-esek

Utánpótlássport
57 perce