Úszás: Berecz Blanka új céljai a felnőttmezőnyben

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2020.10.18. 15:02
Címkék
A hódmezővásárhelyi edzőtáborban a decemberi felnőtt országos bajnokságra készül a Kőbánya SC 18 éves, Mol Alapítvány által támogatott úszója, Berecz Blanka, akinek most már a 200 m pillangó bivalyerős hazai felnőttmezőnyében kell helyt állnia.

Az utánpótlásban szinte mindent megnyert a Kőbánya SC most már 18 éves úszóígérete, Berecz Blanka: ifjúsági olimpiai bajnoknak, junior-világbajnoki ezüstérmesnek, négyszeres junior Európa-bajnoknak és EYOF-győztesnek mondhatja magát.

Január óta azonban már a felnőttmezőnybe tartozik, igaz, nem volt sok verseny, amin lemérhette volna, hol tart a hazai klasszis „kétszáz pillések” között. A karanténidőszakban bár végezte az edzéseket, versenyek híján más dolgok is előtérbe kerültek: jobban tudott fókuszálni a tanulásra (jövő májusban érettségizik), valamint megszerezte jogosítványt is.

Decemberben viszont következik felnőtt ob, ami számára is az év legfontosabb versenye lesz, erre klubjával jelenleg is a hódmezővásárhelyi edzőtáborban készül.

Berecz Blanka megtanulna a harmadik-negyedik helyért is küzdeni Fotó: Derencsényi István/MÚSZ
Berecz Blanka megtanulna a harmadik-negyedik helyért is küzdeni Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

Berecz Blanka megtanulna a harmadik-negyedik helyért is küzdeni  •  Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

„Nem kezdtem jó formában ezt az időszakot, volt egy kisebb megfázós időszakom, de most már minden jól megy. Újra alapozunk, hét-nyolc kilométereket úszunk. Eddig az évben a motiváció nyilván nem volt olyan, mint korábban, rajtam a nyári, margitszigeti verseny sem dobott hatalmasat. Számomra is fontos, hogy az edzéseknek legyen célja, és lássam magam előtt a következő feladatot. Így most már sokkal könnyebben felpörgök akár egy edzésre is.”

Elmondta, edzőivel Turi Györggyel, Güttler Károllyal és Krajnyák Györggyel rámentek a láberősítő gyakorlatokra, valamint a továbbra is hiányosságának számító rajtra és fordulókra. Erre szüksége is lesz, hiszen a hazai felnőttmezőnyben olyan riválisokkal kell megküzdenie, mint Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna vagy éppen Szilágyi Liliána.

„Nehéz dolgom lesz, nagyon kell majd akarni, jobban, mint eddig. Az edzéseken és a versenyeken is úgy kell odaállnom, hogy most már nem én leszek az egyértelmű esélyes, mint az ifi korosztályban. Meg kell majd tanulni, hogy már nem leszek mindig első. És azt is, hogy a harmadik vagy negyedik helyért is lehet küzdeni és annak is tudni kell örülni. Tehát mentálisan sokat kell előrelépnem, hogy feldolgozzam ezt a váltást.”

A 18 éves úszónak jelentős segítséget nyújt a felkészülésében a Mol Alapítvány támogatása is, amelyet felszerelésekre költött, többek között fürdőruhára, úszószemüveget, uszodai békatalpat vásárolt belőle.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: Nagyok szeretnénk lenni! – Csoma Kristóf

Vízilabda
1 perce

Péni István ezüstérmes fekvő puskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
20 perce

Visszavonult a korábbi angol válogatott Conor Coady, a Wolves egykori csapatkapitánya

Angol labdarúgás
21 perce

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
34 perce

Tenisz: Alcaraz két meccslabdát hárítva elődöntős Párizsban

Tenisz
1 órája

NBA: Luka Doncicra elfogynak a jelzők, eddig 40 pont felett átlagol az idényben – videók

Amerikai sportok
1 órája

Előzésre készülnek a barcikaiak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája