Úszás: az FTC-ben minden adott a fiatalok fejlődéséhez

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2023.02.04. 12:23
Címkék
Egy évtizede még maga is a habokat szelte a honi nyílt vízi úszók legjobbjainak sorában, manapság pedig már a parton dolgozik Kutasi Gergely az FTC úszóinak edzőjeként. A Ferencváros úszószakosztályánál rendben mennek a dolgok, az energiaválság okozta sokkot nem érzékelték, s ahogyan a versenyzőből lett fiatal mesterember, Kutasi Gergely fogalmazott: a tanítványok a lehető legjobb körülmények között úsznak.

A 38 éves szakember úgy kezdhette a januárt, hogy nem kellett főnie a fejének az uszodahasználati költségek drasztikus megugrása, az edzési lehetőségek szűkülése miatt.

– Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a Fradinál nem voltak problémák, mint egyébként más uszodákban, nem voltak bezárások, tudtuk tartani a vízhőmérsékletet is, úgyhogy – lekopogom – mi minden segítséget és támogatást megkapunk a Fraditól, és a lehető legjobb körülmények között tudunk dolgozni folyamatosan – mondta Kutasi Gergely, aki a szakosztályban Formaggini Lászlóval dolgozik együtt, viszik közösen a nagyok, a legidősebbek csapatát. – Alattunk van három kisebb csoport, ahonnan a feladásos rendszernek megfelelően kerülnek fel hozzánk a gyerekek. A nagy csoportban jelenleg 14 versenyzővel dolgozunk, a lányoknál a legfiatalabb 2007-es, a legifjabb fiú pedig 2006-os születésű.

Közülük heten válogatottak, köztük az utánpótláskorból éppen kikerült, 19 éves Mihályvári-Farkas Viktória is, akivel éppen egy évtizede tart a közös munka.

– Eddigi legeredményesebb tanítványáról van szó, aki már felnőtt magyar bajnoki címeket is szerzett.

– A tokiói olimpián 400 vegyesen hatodik volt, a junior Eb-érmek után felnőtt Európa-bajnokságokon is dobogóra állt,

tavaly egyenesen a legtetejére, amikor is ezüst után aranyérmet nyert.

– És nemcsak medencében jeleskedett már, hanem maratoni távokon is...

– Eddigi legjobbjaként a juniorok nyílt vízi világbajnokságán 2018-ban csapatban első lett, egyéniben pedig másodikként végzett öt kilométeren.  

– Azért „kiöregedése” után sem ürült ki az úszószakosztály utánpótlás részlege...

– Három utolsó éves ifistámból 2023-ban is számíthatok Mészáros Danira, aki mint tartalék a felnőtt Eb-n csapatban 4x200 gyorson Európa-bajnok lett, illetve az ifi vébén ezüstérmes volt, s több váltóban is nyert érmet. Gálicz Lacinak ifi vb-ezüstje van 1500 gyorson, s a végére hagytam Fábián Bettit, aki mindkét válfajban alkotott már maradandót: ifjúságiként kétszeres világ- és Európa-bajnok nyílt vízen, illetve felnőtt Eb-negyedik volt 400 gyorson 2022-ben.

– A trió tagjai, mivel 2004-esek, idén utoljára még utánpótlás-versenyzőként is gyarapíthatják a sikereket.

– Gálicz és Mészáros esetében egyelőre medencében gondolkodunk, az idő majd megmondja, hogy ebben az évben is nyíltvizeznek-e, Fábián viszont 2023-ban is ott lehet még a nyílt víziek világversenyein is. Betti az ifi Eb-n mindenképpen szerepelni fog, és reméljük, meg arra is készülünk, hogy ott érmet szerez. Emellett szeretnénk, ha a felnőtt-világbajnokságra is kijutna mind medencében, mind nyílt vízen.

– Előtte is vár még feladat jócskán a szakosztály fiataljaira.

–  A Fradi kötelékében Formával, vagyis Formaggini Lacival karöltve egyengetjük minden gyerek útját, úgy érzem, mindketten elég nagy részt vállaltunk abban, hogy most itt tartanak, és ilyen eredményeket tudnak hozni. Egy idei felkészülési versenyünk már volt, az első négyhetes alapozó időszak lezárásaként január végén részt vettünk a Budapest Kupán. Itt a gyakorlás volt a lényeg, s nem feltétlenül maguk az időeredmények. Különösebben nem is elemeztem a statisztikát, az biztos, hogy bővelkedtünk érmekben. Most a csapat fele Thaiföldön, másik fele Hódmezővásárhelyen edzőtáborozik egyformán három hétig, majd jön a Budapest Kupa újabb fordulója. Aztán egy egri verseny következik, illetve a maratoni ob öt hét múlva. Ezeken a viadalokon már le tudjuk mérni, hogy hol tartunk a felkészülésben, tudtunk-e fejlődni, vagy kell-e valamit változtatni a stratégián. Szerencsére dolgos, szorgalmas gyerekekkel foglalkozunk, mindegyikük keményen dolgozik és teljesíti azt, amit megkövetelünk tőlük.

(Kiemelt képen: Fábián Bettina, az FTC-utánpótlás legeredményesebbjeinek egyike / Forrás: Facebook)

Legfrissebb hírek

Matthew Richardson nem indul a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
26 perce

Vezet a BVSC a listavezető Soroksár ellen az NB II hétfő esti bajnokiján

Labdarúgó NB II
35 perce

Elítéli a vasárnapi szurkolói agressziót a Milano és a Bolzano jégkorongcsapata

Jégkorong
49 perce

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
49 perce

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
1 órája

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
1 órája

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
2 órája

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
2 órája