UP-info utanpotlassport.hu 2022.08.19 21:41 Frissítve: 2022.08.24 17:40

Torna: Molnár Botond ifjúsági Eb-első egyéni összetettben

Fantasztikus teljesítménnyel Molnár Botond aranyérmet szerzett egyéni összetettben a tornászok müncheni ifjúsági Európa-bajnokságán. A magyar fiúcsapat a hatodik helyen zárt. Molnár három, míg Závory Szilárd két szeren is döntős.

A pénteki selejtezővel az ifjúsági fiú tornászok is megkezdték szereplésüket a Münchenben zajló korosztályos Európa-bajnokságon. A kvalifikáció pontjai alapján a nap végén egyéni összetett és csapateredményt hirdettek, illetve innen lehetett bejutni a szerenkénti finálékba is. A lebonyolítás szerint egy szerre négy versenyző mehetett fel, és a legjobb három eredménye számított a csapat szempontjából.

A magyar szövetség (MATSZ) beszámolója szerint a Molnár Botond (Győri AC), Závory Szilárd (KSI SE), Mentovai István (Budapesti Honvéd), Juhász Balázs (Budapesti Honvéd), Zámbori Zala (FTC-Telekom) alkotta magyar csapat a második selejtezőcsoportban szerepelt.

A nyújtón kezdték a versenyt, amelyen Závory (13.033) hozta a legjobb teljesítményt, és a hatodik, döntős pozícióban zárt. Majd következett a talaj, amely a mieink egyik legerősebb szerének bizonyult: Molnár Botond (13.866) a legmagasabb pontszámot érte el az egész mezőnyben.

Molnár Botond (középen) ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett egyéni összetettben Münchenben Fotó: Simone Ferraro / European Gymnastics

Molnár Botond (középen) ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett egyéni összetettben Münchenben  •  Fotó: Simone Ferraro / European Gymnastics

Lólengésben szintén a Győri AC kiválósága szerepelt a legjobban (12.700), a 19. lett. Ezután jött a gyűrű, amelyen Molnár (13.333; 2. hely) és Závory (13.200; 6. hely) személyében két magyar finalistát is hozott a selejtező. A magyar csapat legerősebb szere az ugrás volt: három magyar tornász, Molnár (14.066; 5. hely), Závory (13.816; 9. hely) és Mentovai István (13.633; 14. hely) is jól szerepelt. Végül a magyar válogatott korláton zárta a selejtezőket, itt szintén Molnár (13.366; 9. hely) végzett a legelőkelőbb helyen.

Majd a hat szer után kialakult az egyéni összetett rangsora, és szenzációs teljesítményének köszönhetően Molnár Botond aranyérmet szerzett 79.964-es pontszámmal. Ezzel az első magyar fiú tornász lett, aki ifjúsági Európa-bajnoki címet ünnepelhetett összetettben.

Második legjobb magyarként Závory Szilárd a 12. lett (77.598). A csapatversenyben a magyar fiúk 233.661 ponttal a hatodik helyen végeztek.

A magyar versenyzők pontszámai:
Juhász Balázs:
talaj: 13.066; lólengés: 11.700; gyűrű: 12.233; ugrás: 13.600 (csak egy ugrása volt); korlát: 11.600; nyújtó: 12.533
Mentovai István:
talaj: 12.600; lólengés: –; gyűrű: – ugrás: 1. ugrás : 14.100; 2. ugrás: 13.166; átlagpontszám: 13.633; korlát: – nyújtó: 12.233
Molnár Botond:
talaj: 13.866; lólengés: 12.700; gyűrű: 13.333; ugrás: 1.: 14.333; 2.: 13.800; átlagpontszám: 14.066; korlát: 13.366; nyújtó: 12.366
Zámbori Zala:
talaj: –; lólengés: 11.566; gyűrű: 12.600; ugrás: –; korlát: 12.100; nyújtó: –
Závory Szilárd:
talaj: 13.166; lólengés: 12.166; gyűrű: 13.200; ugrás: 1.: 13.900; 2.: 13.733; átlagpontszám: 13.816; korlát: 12.133; nyújtó: 13.033

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Molnár Botond első helyet érő talajgyakorlata:

Az újdonsült Európa-bajnok így nyilatkozott a hazai szövetségnek.

„Most még egyáltalán nem tudom ezt felfogni, itt lóg az aranyérem a nyakamban, de még nem megy... Nagyon sokat edzettem, hogy visszajöjjek a sérülésemből, sokat készültem az Eb-re, úgy látszik, ez bejött. Igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen jól szerepelek majd, főleg a szerfinálékba bíztam, arra nem is gondoltam, hogy végül ilyen jól sül el. Amikor megláttam a selejtezősorozat végén a pontszámomat, hogy hetvenkilenc fölött van, akkor sejtettem, hogy ez elég lehet többre is. Ez életem eddigi lemagasabb pontszáma, ez köszönhető annak, hogy remek formába kerültem. Azt nem mondanám, hogy izgultam a verseny előtt, inkább felspannolt állapotba kerültem, ez látszott is a nyújtón, ott rontottam kicsit, de a folytatásra sikerült lenyugodnom. Ez az érem hatalmas löketet ad. A szerenkénti döntőkben csak szeretném magamból kitornázni azt, ami bennem van."

Vasárnap délelőtt a szerenkénti döntőkkel folytatódik a program. Molnár Botond talajon, gyűrűn és ugrásban, míg Závory Szilárd gyűrűn és nyújtón döntős.

További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2022.09.16 13:00:02

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A 2002-es vagy annál fiatalabb labdarúgók által alkotott magyar U21-es válogatott jövő ősszel kezdi meg a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozatát; a Gera Zoltán vezette fiatalok vasárnaptól edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel készülnek.

2022.08.16 20:31:03

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A Belvon Attila vezette U17-es labdarúgó-válogatott az izlandiak elleni 4–2-es győzelemmel kezdte a Telki-kupát.

2022.07.26 22:34:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Parádésan szerepeltek a magyar fiatalok a szlovákiai Besztercebányán zajló EYOF második versenynapján: a távolugró Rózsahegyi Bori, a kalapácsvető Szabados Ármin és a sprinter Deák Zalán aranya mellett még hat ígéret állhatott fel a dobogóra.

2022.07.08 20:10:04

Utánpótlássport H. B. utanpotlassport.hu

Az U20-as női kosárlabda-válogatott 13 pontos különbséggel kikapott a csehektől a soproni korosztályos Európa-bajnokság nyitányán. A csoportkör második fordulójában, szombaton a hollandok ellen javíthatnak a mieink.

2022.06.25 14:20:02

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

Hidvégi Hunor, Nemes Réka és a Lugosi Gergely, Uhrin Dávid páros szállította a három magyar aranyérmet a Belgrádban zajló utánpótlás Európa-bajnokságon. Ezen kívül még két ezüst jutott a mieinknek az ezres döntőkben, mindez pedig az éremtáblázat élére repítette a csapatot.