Sportlövészet: Ferik Csilla aranyérmes a felnőtt Eb-válogatón

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.07. 20:09
Címkék
A hazai utánpótlás is megmutatta a tudását a felnőttek budapesti Európa-bajnoki válogatójának első napján, a Fehér úti Nemzeti Lőtéren, ahol a mindössze 14 éves Ferik Csilla is aranyérmet ünnepelhetett.

A sportlövők budapesti Európa-bajnoki válogatójának első napján, a Fehér úti Nemzeti Lőtéren, miután – szinte már hagyományosan – összevont döntőket rendeztek a felnőtteknek és a junioroknak az egyes versenyszámokban.

A „nagyok” mezőnyében sem illetődtek meg a fiatalok: a hazai szövetség beszámolója szerint a nőknél a 10 méter légpuskaszámban a 2008-as születésű Ferik Csilla (MATE-Gödöllői EAC) nyert, míg a 10 méter légpisztolyban a szintén junior Jákó Miriam (Cél-Tudat SE) diadalmaskodott. Szintén utánpótláskorúként Bajos Gitta (Erődök Városa Sportlövő Egyesület) Ferik mögött második, Mészáros Eszter (MATE-Gödöllői EAC) pedig ötödik lett. 

A férfimezőny 10 méter légpisztoly versenyszámában az aranymérkőzésen a juniorkorú Renácz Róbert (Veszprém) 16–14-re kapott ki, a szintén juniorkorú Rédecsi Máté (BHSE) pedig harmadik lett.

Részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt kép: középen az aranyérmes Ferik Csilla / Forrás: MSSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik