Röplabda: Sólyom Emese az Extraligában válna alapemberré

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 20:28
Címkék
A nyáron a Székesfehérvárba igazoló, Mol Alapítvány által támogatott 19 éves röplabdázó, Sólyom Emese mindent megtesz azért, hogy fejlődése töretlen maradjon, és hamarosan a felnőttélvonalban is bizonyíthasson.

A több játéklehetőség miatt – na meg egyéb kötődések okán is – a nyáron döntött úgy a 19 éves röplabdázó, Sólyom Emese, hogy pályafutását a női NB I-ben szereplő székesfehérvári MÁV Előre-BERICAP csapatában folytatja. Székhelyét már Balatonfüredről tette át, de a legtöbb utánpótlásévét az UTE-ban töltötte, amellyel U21-es bajnoki aranyat és U17-es ezüstöt is nyert.Sólyom Emese, hogy pályafutását a női NB I-ben szereplő székesfehérvári MÁV Előre-BERICAP csapatában folytatja. Székhelyét már Balatonfüredről tette át, de a legtöbb utánpótlásévét az UTE-ban töltötte, amellyel U21-es bajnoki aranyat és U17-es ezüstöt is nyert.

Sólyom Emese sokat tanulna a fehérvári MÁV Előrében Forrás: fehervolley.hu
Sólyom Emese sokat tanulna a fehérvári MÁV Előrében Forrás: fehervolley.hu

Sólyom Emese sokat tanulna a fehérvári MÁV Előrében  •  Forrás: fehervolley.hu

„A váltásban a fehérvári edzőm, Farkas Mihály személye is nagyban közrejátszott, hiszen rengeteg jót hallottam róla. És az is ösztönző volt, hogy a csapat tagja lett a korábbi a feladóedzőm, Ancsin Kitti. Nagyon örültem, és szerettem volna élni a lehetőséggel, hogy mögötte tanulhatok. Jól érzem magam az új közegben, a beilleszkedés gyorsan és remekül sikerült. Egész fiatal együttesünk van, talán ez is közrejátszott abban, hogy hamar megtaláljuk az összhangot.”

A NB I-es bemutatkozásra azonban még várnia kell új csapatában a fiatal feladónak, mert a járványhelyzet alaposan átszabta a bajnokság menetrendjét, így a fehérváriak eddig egyetlen mérkőzést sem tudtak lejátszani. Emese két tétmeccsen szerepelt az érkezése óta. A felnőttkupában győztes gárda tagja volt, az U21-es csapattal pedig éppen az UTE ellen szenvedtek 3:2-es vereséget az NB II-ben.

Sólyom Emese az Extraligába jutna a fiatal székesfehérvári női csapattal Fotó: Walter Péter
Sólyom Emese az Extraligába jutna a fiatal székesfehérvári női csapattal Fotó: Walter Péter

Sólyom Emese az Extraligába jutna a fiatal székesfehérvári női csapattal  •  Fotó: Walter Péter

„Az Újpest elleni találkozó sok szempontból érdekes volt. Számomra teljesen új felállásban játszottunk, olyan helyen kellett blokkolnom, ahol eddig még sosem. Ráadásul a túloldalon mindenkit személy szerint ismertem. Ez nem egyszerű helyzet, mert ilyenkor a társaim várják tőlem az információkat: ki miben jó, kire lehet nyitni, támadni? Persze, én is a legjobb tudásom szerint szeretném segíteni a csapatot minden mérkőzésen.”

Csak jöjjenek a mérkőzések! Ha minden jól megy, a tervek szerint a hétvégén a felnőttek is megkezdik menetelésüket a bajnokságban.

„A posztomon fiatalnak számítok, egyelőre tanulom a dolgokat, de szerencsés vagyok, hogy mindezt Kittitől tehetem. Az a célom, hogy minél több játéklehetőséghez jussak, és ebben az idényben a lehető legtöbbet fejlődjek, mert szeretném, ha a közeljövőben rám lehetne építeni a csapatot. Az U21-esekkel minimum a hatos döntőbe akarok jutni. A felnőttcsapattal egyértelmű, hogy az élvonalat kívánjuk elérni. Mivel nem voltak még meccseink, nehéz megmondani, hogy állunk a többi klubhoz képest, de bízom benne, minden az elképzeléseink szerint alakul. Alapember szeretnék lenni abban a Székesfehérvárban, amelyik majd az Extraligában szerepel.”

Hogy az ambiciózus játékos beválthassa a hozzá fűzött ígéreteket, abban a Mol Alapítvány is igyekszik segíteni. Támogatását a folyamatos cserét igénylő sportruházatra használja fel a röplabdázó.

További korosztályos hírekRÖPLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik