Öttusa: a magyar lányok az összes aranyat hazahozták a junior Eb-ről

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 09:11
Címkék
A magyar lányok taroltak a junior öttusa Európa-bajnokságon, és Erdős Rita címvédése mellett a csapat, valamint a váltó is kiérdemelte az aranyérmet.

Kitűnően teljesítettek a magyar öttusázók az Isztambulban hétfőn záródó junior Európa-bajnokság női mezőnyében.

A nyitónapon Basa Lili és Dobronyi Dorina volt a női váltóverseny legjobbja. A páros az akadálypályát magasan a legjobb eredménnyel teljesítette, míg úszásban is a második leggyorsabb volt, a záró, kombinált számban (lövészettel egybekötött futás) pedig megőrizte előnyét, és megérdemelten nyert aranyat. 

Dobronyi Dorina (balra) és Basa Lili szerezte az első magyar aranyat Isztambulban Forrás: TMPF

Aztán az egyéni döntőben a címvédő, a nemrég komolyabb térdsérülésből felépülő Erdős Rita is kiváló formát mutatott. A tavaly Barcelonában is junior Eb-győztes versenyző jól vívott, az akadálypályát az egyik legjobb idővel teljesítette, a kombinált számban pedig szokásához híven remekelt, így újabb kontinensbajnoki cím lett a jutalma. Nem mellesleg Dulai Kinga az ötödik, Gyugyi Laura pedig a tizedik lett, így a magyar lányok csapatban is felállhattak a dobogó legfelső fokára. 

Erdős Rita megvédte a junior Eb-címét Forrás: TMPF

A 15 ország 82 versenyzőjét felvonultató junior Eb-n először szerepelt a programban a lovaglás helyett beszavazott akadályverseny (OCR), és a magyar lányok ebben a variácóban is

mindegyik női számban megszerezték az aranyat. 
Ezen az Eb-n már a lovak helyett akadálypályák vártak a juniorokra Forrás: TMPF

A fiúk már kevesebb sikerélménnyel gazdagodtak, de mindenki helytállt. Azért az is igaz, hogy a kora alapján a tavalyi junior-világbajnok Koleszár Mihály vagy a felnőtt magyar bajnok, jelenleg sérüléssel bajlódó Gáll András is ott lehetett volna a seregszemlén. Persze, hiányzó nem csak nálunk akadt ezen az Eb-n, hiszen a legjobb juniorok közül sokan még továbbra is nyeregben ülnek, és a felnőttversenyekre, valamint az olimpiai kvalifikációra koncentrálnak.

(Kiemelt képünkön balról: Gyugyi Laura, Dulai Kinga és Erdős Rita Forrás: TMPF)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik