B. V. utanpotlassport.hu 2021.10.14 09:05 Frissítve: 2021.10.14 09:20

Ökölvívás: pénteken kezdődik az ifjúsági Európa-bajnokság

A tatai felkészülés után motiváltan várja a pénteken rajtoló, a montenegrói Budvában rendezendő ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságot a magyar válogatott.

Több éremesélyessel vághat neki a magyar ifjúsági ökölvívó-válogatott a pénteken kezdődő montenegrói Európa-bajnokságnak. A regisztráció zárását követően kiderült: a 2003-as és 2004-es születésűek, azaz a 17-18 évesek kontinensviadalán több, mint 350 versenyző érkezik Budvába összesen harmincnyolc országból.

Forrás: boxing.hu

 •  Forrás: boxing.hu

Az esemény pénteken a selejtezőkkel rajtol, és nyolc nappal később, október 23-án a huszonöt férfi, illetve női döntővel zárul.

„Jól ment a felkészülés, a gyerekek alaposan odatették magukat az edzőtáborban, csak pozitív hozzáállásról tudok beszámolni. Az ifjúsági országos bajnokságon a mezőny nem volt nagy, de döntőkért és a bajnoki címekért remek mérkőzéseket láttunk. Ebből a létszámból próbáljuk meg kihozni a legtöbbet. Az első héten kemény munkát végeztünk, a másodikon pedig elkezdtük élesíteni őket az Európa-bajnokságra” – mondta a boxing.hu-nak Varsányi Áron, a fiúk egyik edzője.

A lányok trénre, Ancsin Katalin pedig így nyilatkozott: „A kiválóan megszervezett ifjúsági országos bajnokságra ugyan alacsony létszámban érkeztek lányok, de így is voltak színvonalas és szoros összecsapások. A lányaink minden edzésen a maximumot nyújtották nagyon motiváltak a közelgő nagy verseny előtt. A felkészülés rendben zajlott, öröm volt velük a közös munka. Jó a hangulat, már nagyon várják, hogy szorítóba léphessenek az Európa-bajnokságon.

A magyar csapat összetétele az ifjúsági Európa-bajnokságon:
Női 48kg: Mezei Petra
Női 50kg: Pap Kata
Női 52kg: Kovács Fanni
Női 54kg: Megyeri Barbara
Női 57kg: Varga Beáta
Női 60kg: Dobos Rebeka
Női 66kg: Varga Franciska
Női 75kg: Varga Boglárka
Férfi 48kg: Bernáth Imre
Férfi 51kg: Énekes Dominik
Férfi 54kg: Kovács Kruzitó
Férfi 57kg: Rózsavölgyi Márk
Férfi 60kg: Római Ruben
Férfi 63.5kg: Buza Rafael
Férfi 67kg: Buza Rómeó
Férfi 71kg: Krekó Dániel
Férfi 75kg: Simon Márkó
Férfi 86kg: Beri Kevin
Férfi 92kg: Szabados Béla
Férfi +92kg: Bogdalik Bence

További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2021.09.08 09:12:01

Utánpótlássport Bruckner Vince utanpotlassport.hu

Nehéz lenne belekötni az utánpótláskorú kézilabdás lányok nyári teljesítményébe: az U19-es és az U17-es Európa-bajnokságot is megnyerték. A sikerekről az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatóját, Zsiga Gyulát kérdeztük.

2021.07.16 21:39:57

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

Az utolsó tizenöt percben leiskolázta a svédeket a magyar junior kézilabda-válogatott.

2021.06.30 08:33:13

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Mészáros Eszter még 18 évesen megszerezte az első világkupa-aranyérmeit Eszéken: az olimpiára készülő sportlövő a légpuskások között egyéniben és Péni Istvánnal vegyes csapatban is nyert.

2021.06.23 18:44:14

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Az MTK Budapest 18 éves karatékája, Ilankovic Aleksandra elégedetten és boldogan eleveníti fel, hogy nemrégiben nagyon közel járt az olimpiai kvótaszerzéshez Párizsban.

2021.06.20 19:33:19

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

A mixváltó ötödik helyét leszámítva nem kerültek a közvetlen élmezőnybe a magyarok a kitzbüheli junior triatlon Eb-n.