Ökölvívás: magyarokkal a mezőnyben rajtol az olaszországi junior Eb

2022.09.24. 09:00
Címkék
A magyar junior ökölvívó-válogatott részvételével kedden rajtol az olaszországi korosztályos Európa-bajnokság; az esemény előtt a csapat vezetőedzője, Törteli Ferenc nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Eljött az idő: a juniorkorú ökölvívók Európa-bajnokságáninduló fiatalok vasárnap érkeznek meg a verseny helyszínére, az olaszországi Montesilvanóba, ahol a szokásos technikai értekezlet, a mérlegelések és a sorsolás után kedden lépnek először ringbe.

A juniorválogatott motiváltan várja a korosztályos Eb-t Forrás: MÖSZ
A juniorválogatott motiváltan várja a korosztályos Eb-t Forrás: MÖSZ

A juniorválogatott motiváltan várja a korosztályos Eb-t  •  Forrás: MÖSZ

A mezőnyből természetesen a magyar versenyzők sem hiányoznak,a küldöttség tagjaiként tízen húznak kesztyűt az október 4-ig tartó viadalon, hogy megmutassák a tudásukat. A felkészülés már hónapok óta zajlik, az elmúlt időszak tornáinak eredményeit tekintve pedig nem panaszkodhatnak a hazai ökölvívók. A 2006-os és 2007-es születésű sportolók még ezen a héten is edzőtáboroztak, Tatán történtek meg az utolsó simítások.

„Amit lehetett, megtettünk a felkészülés során, mindenki igyekezett a legjobbját hozni – mondja a juniorválogatott vezetőedzője, Törteli Ferenc. – Szeptemberben a skótok fiataljaival is készülhettünk, ami valamelyest váratlanul ért minket, ám a srácok hamar fel tudták venni a tempót. Örültünk a lehetőségnek, a második, harmadik kesztyűzés közben pedig már egészen kreatív bunyókat láthattunk. A célokról nehéz beszélni, hiszen rengeteg múlik a sorsoláson, illetve olyan apróságokon, hogy ki milyen lábbal kel fel. Nagyon bízom a fiatalokban, és abban, hogy érmekkel fogunk hazatérni; ha jól jön ki a lépés, akkor akár többször is ünnepelhetünk majd.”

Az olaszországi junior Eb-n induló magyar keret:
Fiúk:
Benedek Péter (48 kg)
Kozák Kevin (52 kg)
Nagy Mátyás (54 kg)
Frank Dániel (57 kg)
Budai Szebasztián (66 kg)
Nileborg Krisztián (70 kg)
Dóka Zalán (75 kg)
Lányok:
Nyögéri Sára (52 kg)
Varga Sára (57 kg)
Müncz Kata (63 kg)

A korosztályos kontinensviadalra készülő csapattal nemrégiben az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja is forgatott.

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
34 perce

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
1 órája

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
8 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
8 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik