Ökölvívás: a hazai utánpótlás is részt vesz a Bocskai-emlékversenyen

2023.02.05. 16:55
Címkék
Február 7-11. között rendezi meg a hazai szövetség Debrecenben a felnőtt ökölvívók Bocsai István-emlékversenyét, amelyen olimpiai és világbajnok sportolók mellett a magyar utánpótlás is képviselteti magát.

Hatvanhetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a felnőttek Bocskai István nemzetközi emlékversenyét, aminek a korábbi alkalmakhoz hasonlóan Debrecen ad otthont. A hajdúsági viadal tavaly óta része a nemzetközi szövetség (IBA) pénzdíjas ranglista-versenysorozatának, a World Boxing Tournak, ennek megfelelően idén is klasszis sportolók lépnek a ringbe február 7. és 11. között.

Huszonhat országból több mint háromszáz bokszoló méri össze erejét a kontinens egyik legrangosabb sportági eseményén, a mezőnyben pedig olimpiai, világ- és Európa-bajnok indulókat találunk majd.

A versenyen a magyar ökölvívó utánpótlás is szerephez jut majd, amelynek több tagja az elmúlt hetekben Tatán edzőtáborozott a felnőttválogatottal. A felkészülésről és az esélyekről Bertók Róbert szövetségi kapitányt kérdeztük.

„Három héten át készültünk az olimpiai központban, szerencsére remekül megszervezett tábort hagytunk a napokban magunk mögött, amelyben a magyar sportolók mellett francia, svájci, norvég és litván ökölvívókkal kesztyűzhettünk – kezdi a szakember. – Ami külön öröm, hogy ezeken az edzéseken a fiataljaink is részt vehettek, ami nem csak az U22-es, hanem a több ifjúsági versenyzőt is takar. Utóbbiak közül Oláh Levente, Gémes Levente, Nileborg Krisztián és Zsigó Csabi is megkapta a lehetőséget, ez rengeteg motivációt adhatott nekik a jövőre nézve. Az U22-esek közül például a decemberben felnőtt ob-t nyerő Buza Rafael is csatlakozott, mellette Petrimán Milán is ott volt, míg a női szakágot képviselve Hámori Luca is velünk dolgozott. A legidősebb utánpótlás-korosztályból többen is beneveztek a Bocskai-emlékversenyre, ami a legtapasztaltabb bokszolóknak is óriási kihívás, ráadásul a nevezettek száma sem volt még ennyire magas korábban. Kíváncsi leszek, hogy az ifjúságiból kiöregedett ökölvívók hogyan teljesítenek majd, Rafi és Milán is okozhat meglepetést, míg az U22-es lányok közül Szeleczki Lilla, Mezei Petra és Hámori Luca is kesztyűt húz majd. Sipos Hajni viszont továbbra is sérülésből lábadozik, hozzá hasonlóan még Kiss Levente visszatérésére is várnunk kell – remélem minél kevesebbet. Amit kijelenthetek:

az elmúlt egy-két évtized legerősebb válogatottja van kinövőben a rendkívül tehetséges utánpótlásunknak köszönhetően.”

Ám nem csak magyar fiatalokat figyelhetünk majd a debreceni ringben, hiszen a világ egyik legjobb ökölvívó nemzetének, Üzbegisztánnak a csapatában is számos 18-19 éves sportoló kapott helyet.

(A kiemelt kép forrása: Magyar Ökölvívó Szakszövetség)

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
6 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
11 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
42 perce

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
49 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
55 perce

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
1 órája