Női kosár: spanyol felkészülési tornán játszanak az U16-osok

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2021.12.04. 16:49
Címkék
A Mészárosné Kovács Andrea vezette U16-os leány kosárlabda-válogatott vasárnaptól keddig a spanyolok vendégeként három felkészülési mérkőzést játszik Toledóban. A németek távolmaradása után a hazaiak lesznek az ellenfelek mindhárom találkozón.

December 5. és 7. között a spanyolországi Toledóban szerepel az U16-os magyar leány kosárlabda-válogatott. A mieink kétszer találkoznak a házigazdák U16-os és egy alkalommal az U15-ös csapatával.

A wbasket.hu tájékoztatása szerint a torna előtt csütörtökön találkozott a magyar válogatott. Pénteken két edzés szerepelt a programban és szombat hajnalban utazott el a nemzeti csapatunk a helyszínre. A világjárvány előtti években rendszeresen szerepeltek decemberi tornák a programban. Több alkalommal kettő is, a Balkán-kupa, illetve az Olimpiai Reménységek Versenye. Fontos szerepet tölt be a fiatalok életében egy-egy ilyen erőpróba, hiszen sok játékosnak ezek jelentik az első olyan nemzetközi tapasztalatot, amikor hosszú utazás után idegen környezetben kell pályára lépni, megmutatni a tudásukat.

Az U16-os leányválogatott szövetségi edzője, Mészárosné Kovács Andrea Forrás: FIBA.Basketball
Az U16-os leányválogatott szövetségi edzője, Mészárosné Kovács Andrea Forrás: FIBA.Basketball

Az U16-os leányválogatott Mészárosné Kovács Andrea irányításával Spanyolországban szerepel felkészülési tornán  •  Forrás: FIBA.Basketball

„Elsősorban ez is a cél” – erősítette meg a wbasket.hu-nakMészárosné Kovács Andreaaz U16-os leányválogatott szövetségi edzője a tornával kapcsolatban.–Fontosnak tartjuk, hogy ameddig van lehetőségünk utazni, addig próbáljunk meg nemzetközi mérkőzést játszani teljesen más körülmények között, mint a megszokott. Jelen esetben pedig azt is mondhatjuk, hogy nagyon sok hozadékot jelenthet a spanyol válogatottal megmérkőzni” – tette hozzá a szakvezető.

Az utolsó pillanatban megváltozott a torna mezőnye, miután Németország lemondta a részvételt.

„A napokban vált hivatalossá a döntés, így a spanyol U16-os válogatottal játszunk kétszer és egy alkalommal a házigazdák U15-ös csapatával. Megkérdezték a szervezők, hogy így is vállaljuk-e. Mi azért utazunk, hogy játsszunk, ugyanis nagy szükség van a nemzetközi mérkőzésekre. Jelen helyzetben azt sem tudhatjuk, hogy akár csak egy hónap múlva milyen lesz a helyzet.Örülünk a lehetőségnek, így bár következmények nélkül lemondhattuk volna a tornát, de ahogy mondtam: fontosnak tartjuk, hogy korosztályos legjobbjaink erős ellenfelek elleni mérkőzéseken mutassák meg tudásukat” – fogalmazott az U16-osok szakvezetője.

Legutóbb október végén találkozott a csapat, ezt követően szűkítette a keretet a szakmai stáb 12 főre. A péntek délelőtti edzésen azonban Halmágyi Kitti megsérült.

„Reméljük, hogy nem komoly, de nem tudott velünk tartani. Spanyolországba tizenegy játékossal utaztunk.”

A magyar válogatott vasárnap és hétfőn 18 óra 15 perctől mérkőzik a spanyolok U16-os csapatával, majd kedden az U15-ös együttessel.

Az U16-os leányválogatott utazó kerete:
Drahos Leila (Szegedi KE), Fárbás Eliza (DVTK), Gábor Lili (Csata DSE), Igaz Eszter (Vasas Akadémia), Janzsó Alíz (Darazsak Sportakadémia), Kókai Patrícia (Darazsak Sportakadémia), Rátkai Eszter (NKA Pécs), Szakolczi Diána (NKA-Pécs), Toman Dóra (Csata DSE), Toman Réka (Csata DSE) és Tózer Nemes Boglárka (Kecskeméti KA).

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Műtét nem lesz, de Saliba hosszú ideig nem játszhat

Angol labdarúgás
15 perce

Evezés: három magyar egység indul az U23-as vb-n

Utánpótlássport
18 perce

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
33 perce

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
49 perce

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

Labdarúgó NB I
58 perce

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
1 órája

Maronka Zsombor New Yorkban kosarazik tovább

Kosárlabda
1 órája

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
1 órája