Labdarúgás: Izraelben készül az U19-es válogatott a márciusi elitkörre

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.01.31. 19:54
Címkék
Szélesi Zoltán együttese két felkészülési mérkőzést játszik Izraellel a márciusi Eb-selejtező elitköre előtt, az elsőn a házigazda 1–0-ra győzött.

Izrael elleni felkészülési összecsapással kezdte meg felkészülését az U19-es válogatott a korosztályosEb-selejtező elitkörre – számolt be a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján.A Szélesi Zoltán vezette együttes tavaly ősszel Walesben harcolta ki az Eb-elitkörös szereplést, majd a decemberi sorsoláson kiderült, hogy a címvédő és házigazda Angliával, valamint Törökországgal és Izlanddal mérkőzik meg márciusban az Európa-bajnoki szereplést érő csoportgyőzelemért. Bár sokáig úgy tűnt, hogy a korosztályos válogatott Izrael elleni első felkészülési mérkőzése gól nélküli döntetlennel zárul, a 87. percben gólt lőttek a házigazdák, így az első próba vereséggel zárult.Eb-selejtező elitkörre – számolt be a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján.A Szélesi Zoltán vezette együttes tavaly ősszel Walesben harcolta ki az Eb-elitkörös szereplést, majd a decemberi sorsoláson kiderült, hogy a címvédő és házigazda Angliával, valamint Törökországgal és Izlanddal mérkőzik meg márciusban az Európa-bajnoki szereplést érő csoportgyőzelemért. Bár sokáig úgy tűnt, hogy a korosztályos válogatott Izrael elleni első felkészülési mérkőzése gól nélküli döntetlennel zárul, a 87. percben gólt lőttek a házigazdák, így az első próba vereséggel zárult.

A lefújást követően Szélesi Zoltán szövetségi edző a kötekezőképp értékelt az mlsz.hu-nak:

Egy lendületes, jó iramú, színvonalas mérkőzést játszottunk. Az eredmény ismeretében persze ez nem jön át, de a srácok az új felállás ellenére nagyon szépen teljesítettek, rendkívül elszántak voltak. Ez természetesen alapvető elvárás velük szemben, de nagyon elégedett vagyok azzal, hogy a játékosok végrehajtották az előzetesen megbeszélteket. Stabilan védekeztünk és agresszívan játszottunk, félidőnként 5-6 kontrát is vezettünk. A helyzetkihasználásban még fejlődnünk kell, de egyértelműen látszik az előrelépés a csapat játékán. Büszke vagyok a fiúkra, van miből építkeznünk a második mérkőzésre.

Az Izrael elleni következő felkészülési mérkőzést február 2-án délben rendezik. A tétmérkőzések előtt még két nemzetközi megméretés vár a magyar U19-esekre, februárban Észtország ellen játszanak két meccset Spanyolországban.

Felkészülési mérkőzés, U19
Izrael–Magyarország 1–0 (0–0)
Pécsi Ármin – Polyák Kristóf, Lénárt Gábor, Babós Levente (Nagy Zoltán, 46.) – Bodnár Gergő (Deákovits Richárd, 46.), Kocsis Dominik (Nagy-Kolozsvári Dániel, 73.), Szűcs Tamás (Tuboly Máté 87.), Bakti Balázs (Tóth Rajmund 73.), Krajcsovics Ábel (Molnár Adin, 87.) – Kállai Zalán (Rácz Balázs, 73.), Jurek Gábor (Babos Bence, 87.)
Az U19-es magyar fiúválogatott kerete:
Kapusok:Pécsi Ármin (Puskás Akadémia), Mergl Szabolcs (FTC), Dala Martin (MOL Fehérvár)
Védők: Győri Ábel (Kecskemét), Heil Máté (Kaposvár), Polyák Kristóf (Kecskemét), Lénárt Gábor (Szentlőrinc), Babós Levente (Puskás Akadémia), Nagy Zoltán (Honvéd-MFA)
Középpályások: Bodnár Gergő (Peterborough), Deákovits Richárd (ETO), Kocsis Dominik (Csákvár), Nagy-Kolozsvári Dániel (Siófok), Krajcsovics Ábel (Honvéd-MFA), Babos Bence (MOL Fehérvár), Molnár Ádin (MTK), Tuboly Máté (ETO), Tóth Rajmund (ETO), Bakti Balázs (Budafok), Szűcs Tamás (Köbenhavn)
Támadók:Kállai Zalán (Mezőkövesd),Jurek Gábor (DVTK),Rácz Balázs (Szeged)

 

(Kiemelt kép forrása: mlsz.hu)

Legfrissebb hírek

Folytatjuk!

Foci vb 2026
10 perce

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
19 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
25 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
26 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
41 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
51 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik