Kosár: Lukács Norbert meghatározó NB I-es játékossá vált Fehérváron

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 09:05
Címkék
Az NB I-ben szereplő Alba Fehérvár 19 éves kosarasának, Lukács Norbertnek a mostani szezonban sok nehézséggel kellett megküzdenie, ám mindezek ellenére is szintet tudott lépni a teljesítménye, mi több a felnőttválogatottban is debütált a közelmúltban.

Az Alba Fehérvárélvonalbeli férfi kosárlabdacsapata ismét bejutott a rájátszásba, miután az alapszakaszt az ötödik helyen zárták. Ezek után pedig a Fejér megyei gárda a playoff első két mérkőzését is megnyerte már a DEAC elleni párharcban. A sikerből pedig a fiatalok is kiveszik a részüket. A csapat fontos játékosává nőtte ki magát a most zajló bajnokságban a 19 éves Lukács Norbert. Mind a játékpercekben, mind a dobott pontokban megduplázta előző idénybeli számait. A tehetséges bedobóval beszélgettünk, aki nemrég már a felnőttválogatottban is pályára lépett.Alba Fehérvárélvonalbeli férfi kosárlabdacsapata ismét bejutott a rájátszásba, miután az alapszakaszt az ötödik helyen zárták. Ezek után pedig a Fejér megyei gárda a playoff első két mérkőzését is megnyerte már a DEAC elleni párharcban. A sikerből pedig a fiatalok is kiveszik a részüket. A csapat fontos játékosává nőtte ki magát a most zajló bajnokságban a 19 éves Lukács Norbert. Mind a játékpercekben, mind a dobott pontokban megduplázta előző idénybeli számait. A tehetséges bedobóval beszélgettünk, aki nemrég már a felnőttválogatottban is pályára lépett.

„Természetesen nagyon örültem a több játéklehetőségnek, és igyekeztem meghálálni azt. Kicsit hullámzó volt a teljesítményem, ami a fiatal játékosoknál még természetes, de ezen mindenképpen javítani szeretnék az elkövetkezendő időszakban. Az elmúlt egy évben sok hátráltató tényező megnehezítette a dolgomat, hiszen a mononukleózison és a koronavíruson is át estem, de úgy hiszem így is sikerült helytállnom, és ennek fényében elégedett lehetek a produkciómmal.”

Lukács Nobert (19) már két éve debütált az NB I-ben Forrás: MKOSZ
Lukács Nobert (19) már két éve debütált az NB I-ben Forrás: MKOSZ

Lukács Norbert (19) már két éve debütált az NB I-ben  •  Forrás: MKOSZ

Az alapszakaszban Lukács 25 mérkőzésen játszott,amelyekből15-ön kezdőként is szerepelt, ezeken pedig 18,7 perc alatt átlagosan 5,3 pontot dobott találkozónként. A fiatal fejlődésére a felnőttválogatottban is felfigyeltek, és februárban az ukránok ellen debütált is Norbert a nemzeti csapatban.

„Két éve már rendszeresen részt veszek az összetartásokon, most pedig a bemutatkozásra is sor kerülhetett. Felemelő érzés volt pályára lépni a felnőttválogatott mezében. Hatalmas álmom vált ezzel valóra, és bízom benne, hogy sokszor lesz még alkalmam ezt átélni."

A székesfehérvári csapat vezetőedzője, Forray Gábor tavaly nyáron vette át az együttes irányítását, ám korábban már sokat dolgozott együtt az ígérettel a korosztályos válogatottakban, és a felnőtt nemzeti együttes keretedzésein is. Forray jelenleg is Ivkovic Stojan szövetségi kapitány szakmai stábjának tagja a felnőttválogatottban.

„A fiatalszabály mellett Norbi egyértelműen a saját teljesítményével is kiérdemelte, hogy ennyi játékperchez jutott, és az eddigiekben élt is a kapott lehetőséggel. Kiváló hozzáállással van megáldva, emellett természetesen a tehetség is ott rejlik benne, azonban a talentum önmagában nem lenne elég. Szorgalmas, folyamatosan plusz munkákat is végez, szóval ha ilyen ütemben fejlődik, idővel komoly vezérszerep várhat rá itt az Albában, és majd a válogatottban is.”

Az előző bajnokság kurtán-furcsán véget ért a kosarasok számára, így nem játszották le a korosztályos országos döntőket sem, és ez a fehérváriakat különösen fájóan érintette, hiszen az U20-as alakulat kiváló formában vezette a tabellát mikorbefejeződtek a küzdelmek, így nem volt esélyük a bajnoki aranyérem megszerzésére. Idén ismét kiharcolta az ob-döntő részvételt az Alba, Lukács pedig reméli most sikerül az elmaradt sikereket pótolni.

„Szinte a teljes keretünk megmaradt a tavalyi csapatból, így ugyanarra készülünk, mint amire az előző idényben végül nem volt lehetőségünk, vagyis a célunk minden kétséget kizáróan a bajnoki cím."

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik