Kosár: két U20-as válogatottal erősít a női NB I-be feljutó BKG-Prima

2021.06.19. 20:32
Címkék
Kihirdette a játékoskeretét a következő évadra a női felnőttélvonal újdonsült feljutója, a BKG-Prima Akadémia. Két korosztályos válogatott kosaras: Angyal Barbara és Vári Zita is a szigetszentmiklósiak együttesében folytatja.

A felnőtt női első osztályú kosárlabda-bajnokságba frissen felkerülő BKG-Prima Akadémia klubvezetői nem tétlenkedtek, máris készen áll a ősszel kezdődő évad teljes játékoskerete, amelyeta szigetszentmiklósi egyesület a minap jelentett be a honlapján.

„Alighogy elhalkultak a bajnoki cím ünneplésének hangjai, egyesületünk azonnal megkezdte a felkészülést a feljutással járó feladatokra. Az adminisztratív teendők mellett azonnal megkezdtük a tárgyalást játékosainkkal, valamint azon kiszemeltekkel, akikkel a következő – immár NB I A-csoportos – szezonnak neki szeretnénk vágni" –olvasható a klub közleményében.

Angyal Barbara a Csatát otthagyva igazol a feljutóhoz Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata
Angyal Barbara a Csatát otthagyva igazol a feljutóhoz Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Angyal Barbara a Csatát otthagyva igazol a feljutóhoz  •  Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A bejelentésből kiderül, hogy amásodosztályt megnyerő bajnokcsapat gerince megmarad. Emellett viszont új érkezők is akadtak. Az U20-as válogatott irányítója, Angyal Barbara a Ludovika-FCSM Csata alakulatát otthagyva igazolt a feljutóhoz, továbbá Angyal csapattársa lesz a szintén korosztályos nemzeti együttesben szereplőVári Zita is, aki a PINKK-Pécsi 424 csapata után teszi át a székhelyét a BKG-hez.

A zöld csoportos csapatból is lehetőséget kapnak az ígéretes fiatalok, így a keretet erősíti majd Kovács Virág, Molnár Flóra és Levente Zsófia is –emeli ki a klub közleménye.A vezetőedzői feladatokat továbbra is Gedei Tibor látja el, az ősegítője pedig a piros csoportos csapat irányítója, Nyulasi Barbara lesz.

„Az idei évvel lezárult egy korszak. Egy olyan szezon van mögöttünk, amelyben mi voltunk az esélyesek, és realizálni tudtuk azt a különbséget, ami köztünk és a többi csapat között volt. Ezzel kiharcoltuk a legfelsőbb osztályba jutást. A előkészületeket viszonylag korán elkezdtünk. Még nem volt matematikailag bebiztosítva a bajnoki cím, amikor már tervezgettük a jövő évi keretünket, lehetőségeinkhez képest. Tudtuk, hogy újoncként, és szerényebb költségvetéssel nem feltétlenül tudjuk felvenni a versenyt a nagyobb klubokkal feltétel rendszerben, ide akár az első nyolc csapatot is megemlíthetnénk. Ettől függetlenül mindenki ellen céltudatosan, maximálisan felkészülve fogunk pályára lépni, és próbálunk minél több meccset megnyerni.

Nagyon örülök az érkező játékosoknak. Viszonylag rövid „kívánságlistát” írtunk össze, de szerencsére a lista elejéről sikerült megszerezni, illetve idecsábítani a kiszemelteket.Szeretnénk, hogy játékosaink fejlődjenek, és a hozzánk kerülő korosztályos válogatottak pedig szintet lépjenek" – fogalmazott Gedei Tibor vezetőedző.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
6 perce

Szoboszlai a Liverpool kezdőjében; Varga és Vitális is csere a Real Madrid ellen – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
33 perce

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
54 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
1 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
2 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
2 órája