Kézilabda: kialakult az U18-as fiúbajnokság négyes döntőjének mezőnye

2023.05.27. 20:17
Címkék
Szombaton véget ért az U18-as élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokság alapszakasza: a Ferencváros, NEKA, Békési FKC, BFKA-Veszprém kvartett jutott be a június eleji négyes döntőbe.

Komoly izgalmakra volt kilátás az U18-as élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokság utolsó hétvégéjén, hiszen a Keleti és a Nyugati csoportban is három együttes volt még versenyben a négyes döntőt érő helyekért. A fordulatok és a meglepetéseredmények pedig nem maradtak el.

Keleten a Ferencváros és az Optimum Solar-Békési FKC azonos pontszámmal állt az első két helyen az utolsó forduló előtt, ám egyik csapat sem dőlhetett hátra, hiszen a PLER-Budapest együttese egy egységgel lemaradva üldözte őket. A csütörtökön pályára lépő FTC-nek nem okozott gondot a két pont begyűjtése, a fővárosiak az Orosházát győzték le otthon magabiztosan, 52–23-ra. Szombaton a másik két említett csapat következett: előbb a Békési FKC lépett fel az ötödik Gyöngyös csarnokában, és játszott rendkívül szoros mérkőzést. Kevesebb mint öt perccel a vége előtt még egy góllal a hazaiak vezettek, ám fordítani tudtak a békésiek, 26–24-es győzelmükkel pedig bebiztosították a második helyüket, ezzel együtt a Final Four-szereplést. Érdemes megjegyezni, hogy a bajnokin szokatlanul sok büntetést osztottak ki a bírók: a gyöngyösiek 12 (!), a vendégek 10 kétperces büntetést kaptak. A végeredménnyel eldőlt, hogy a később kezdő PLER-Budapest már nem juthatott be a négyes döntőbe; a fővárosaik a Pick Szeged otthonában játszottak döntetlent.

Akcióban az FTC a PLER ellen Forrás: FTC Kézilabda Akadémia

A Nyugati csoportban még szorosabb állásról várták az utolsó kört a csapatok: a BFKA-Veszprém, az Éles KISE és a NEKA egyaránt 39 ponttal állt 23 bajnoki után. A sort a veszprémi Éles KISE fiataljai kezték, akik viszont botlottak hazai pályán: öt góllal maradtak alul a BFKA-Balatonfürddel szemben. Ennek tudatában a NEKA a Budai Farkasokat simán legyőzte (50–25), a BFKA-Veszprém pedig szintén magabiztosan múlta felül a PSN-t, így mindkét gárda bejutott a négyes döntőbe.

Az U18-as fiúbajnokság négyes döntőjének résztvevői:

NEKAOptimum Solar-Békési FKC

FerencvárosBFKA-Veszprém

(Kiemelt képünkön: a BFKA-Veszprém csapata ünnepli a Final Fourba jutást Forrás: BFKA-Veszprém)

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
3 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
3 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
4 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
6 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
6 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik