Karate: a korosztályos Eb magyar éremmérlegét arany és bronz alkotja

2023.02.06. 17:35
Címkék
A szakmai elvárásoknak megfelelő összeredményt produkált a magyar utánpótlás-válogatott a karatésok idei legjelentősebb korosztályos világversenyén, a ciprusi Európa-bajnokságon azzal, hogy két érmet és több értékes helyezést szerzett.

A piros-fehér-zöld színeket képviselő 36 fős karatés csapat év elejére előrehozott 2023-as legfőbb vizsgáján az a feladat várt, hogy legalább két medált szerezzen, és minél nagyobb számban gyűjtsön dobogóhoz közeli pozíciókat is a korosztályos Európa-bajnokságon.

Mondhatni maradéktalanul teljesítették a célt a kadétok, juniorok és U21-esek reprezentánsai, hiszen arany és bronz mellett három ötödik és egy hetedik hely is került a statisztikába, csupán a 21 éven aluliaknál kellett a mieinknek beérniük ezúttal a szokásosnál súlytalanabb mérleggel.

Persze az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a lecke fogós, hiszen kettő híján félszáz nemzet küldte el legjobbjait Lárnakába, ahol a múlt héten, péntektől vasárnapig formagyakorlatban és küzdelemben ezerszáznál is többen tették próbára tudásukat a Kítion sportközpontban. Válogatottunkból dicséretes jelesre a hibátlan produkcióval előálló Tóth Máté vizsgázott, aki Európa-bajnok lett úgy, hogy a kadétoknál az 57 kilogrammosok küzdelmi kategóriájában hat győzelmet aratott. Az MTK 15 éves talentumának a döntőben bosnyák riválisa, Ali Arnautovic sem tudott ellenállni, így a magyar fiatal élete legnagyobb sikerét érte el Cipruson.

Kevés hiányzott ugyanehhez a plusz 61 kg-ban vitézkedő Kopfer Annának, aki egyetlen vereséget szenvedett el, méghozzá az elődöntőben, s lett végül harmadik, miután a bronzcsatában nyert a máltai Thyis Antonellivel szemben. Az UTE 15 esztendős kitűnősége állt már csúcseseményen a dobogó alsó fokán, jelesül a tavaly őszi, törökországi világbajnokságon, ahol szintén bronzérem került a nyakába.

Kopfer Anna és Tóth Máté szállította a két magyar érmet (forrás: karate.hu)

Hárman – a kadét Bagotai Viola (54 kg), illetve a junior Gáspár Laura (48) és Fleischer Dóra (plusz 66)utolsó Eb-fellépésükön engedték ki a lehetőséget a kezükből, hogy érmet nyerjenek. Valamennyien a kisdöntőben kaptak ki, ennél fogva be kellett érniük az ötödik hellyel, míg a kadétkorú Bogdán Panna (61) hetedikként végzett.

Kijutott a mieinknek a kilencedik helyekből is, így az összképet tekintve könnyű szívvel érthetünk egyet a Magyar Karate Szakszövetség honlapján olvasható értékeléssel, amely ekképpen hangzik:

„Büszkék vagyunk minden indulónkra, hiszen kitettek magukért azok is, akik most nem kerültek érem közelbe sokra hivatott, nagyszerű fiatal csapatunkból.”

Az utánpótlás korosztályból néhányan szóhoz juthatnak még az idén további világversenyeken is – de már a felnőttek között. Márciusban lesz Spanyolországban az Európa-bajnokság, majd október végén, Budapesten a világbajnokság, ahol leginkább az U21-esek egy-két kiválósága bizonyíthat majd itthoni küzdőtéren, hazai közönség előtt.

(A kiemelt képen: Tóth Máté hat győzelemmel lett Európa-bajnok / forrás: karate.hu)

Legfrissebb hírek

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a Gladbach gólzsákja

Foci vb 2026
6 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
22 perce

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
44 perce

Ez egy ilyen nap? Redzic Damir klubja is menesztette edzőjét – hivatalos

Minden más foci
54 perce

Matthäusnak és Lahmnak nem tetszik a német keret kihirdetésének időzítése

Foci vb 2026
55 perce

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Neymar: Egészséges vagyok, és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik