Jégkorong: nagybetűs csapatként lett U14-es bajnok a MAC Budapest

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2023.03.22. 20:46
Címkék
Az U14-es élvonalbeli jégkorongbajnokságot sorozatban negyedszer megnyerő MAC Budapest vezetőedzőjével, Ritter Zsolttal beszélgettünk a siker után.

Múlt szombaton – az első osztályú korosztályos pontvadászatok közül elsőként – véget ért az U14-es jégkorongbajnokság, amelynek döntőjét a MAC Budapest A1 csapata 3:0-s összesítéssel nyerte meg. A fővárosi fiatalok a UTE együttesét múlták felül sorrendben 4–0-ra, hosszabbítás után 3–2-re, majd 4–1-re, így aranyéremet ünnepelhettek.

A MAC korosztályos gárdájának vezetőedzője, Ritter Zsolt szerint már az évad közben is látszódott, hogy a két budapesti csapat kiemelkedik a mezőnyből, arra viszont ő sem számított, hogy a fináléban söpréssel sikerül diadalmaskodniuk.

„Bár utánpótlásról beszélünk, azt ki kell emelnem, hogy versenysportról van szó. A hobbiszintet magunk mögött hagyva a gyerekek már naponta edzenek, komoly felkészülés zajlik, így természetesen az eredményen is nagy hangsúly volt: szerettünk volna minél előrébb végezni, a legjobb négy közé vártuk magunkat. A címvédés mindig különösen nehéz, hiszen a legutóbbi bajnok ellen mindegyik csapat a maximumra törekszik, ezzel is meg kellett birkózniuk a fiataljainknak – mondja a szakember. –

Tökéletes íve volt az évadunknak, hiszen az alapszakaszban vereséggel indítottunk az újpestiek ellen, akkor rögtön megéreztük, hogy milyen kiegyenlítetten erős együttesről van szó; a folytatásban viszont egyre jobb játékot mutattunk. Óriási örömet okoz az aranyérem, a gyerekek rengeteget dolgoztak ezért.”

A bajnoki címben döntő szerepe volt, hogy a MAC A1-es csapata messze áll az egyemberes jelzőtől, a fiatalok – akik közül többen az U16-os élvonalban, a Budapest Jégkorong Akadémia U15-ös csapatában is szerepet kaptak) – a statisztikák alapján (is) remekül elosztották a terhet egymás között.

„A célok ellenére nem minden az eredmény, a legnagyobb hangsúly a hosszútávú fejlesztésen van.

Az elsőtől az utolsó játékosig mindenki fontos tagja ennek a közösségnek, és szerencsére megértették a fiatalok, hogy nem minden a gólszerzés, számos más területen is lehet segíteni a társaknak. Megtanulták a csapatsport leglényegesebb elemét, az együttműködést, szerintem ez volt a siker kulcsa.

Egyéb titok szerintem nincs; a korosztályból adódóan a mentális felkészítésre különösen oda kell figyelni, hiszen ekkor válnak gyerekből kiskamasszá a fiatalok, emellett a fizikai fejlettség kérdése is fontos, hiszen óriási a szórás ezeknél a sportolóknál. Most még mindenki a bajnoki címet ünnepli, ám hamarosan Csehországba, majd Kanadába utazunk nemzetközi tornára, áprilisban sem állunk meg.”

(A kiemelt képen: bajnoki címet ünnepelhet a MAC Budapest U14-es csapata / Forrás: MAC Budapest)

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
1 perce

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
24 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
36 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
40 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
54 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
1 órája

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
1 órája

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
1 órája