Így lettünk bajnokok: Kammerer Zoltán a szárnyashajót is megállította

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.05.29. 16:13
Címkék
Folytatódik az UP Sport YouTube-csatornáján a klasszis sportolóink gyerek- és fiatalkorát feldolgozó Így lettünk bajnokok című interjúsorozat, melynek második vendége Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

A sorozat ötlete annak nyomán született meg, hogy az Utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó 2019 őszén nagy sikerrel jelentette meg Így lettünk bajnokok című portréinterjú-kötetét, melyben 30 hazai klasszis sportoló mesél gyerek- és fiatalkoráról. Vagyis kiderül:

hogyan csinálták, milyen gondokkal küzdöttek pályafutásuk elején azok, akiknek „bejött”, vagyis később, felnőttként világraszóló eredményeket értek el?  

A Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László által írt olvasmányos történetek tanulságok sorával szolgálnak a fiatalok sportolóknak, az edzőiknek, a szüleiknek egyaránt, ahogyan a mostani széria beszélgetései is – nem mintát, de – példát mutathatnak minden érintettnek. 

Az UP Sport YouTube-csatornáján az interjút követően Göd polgármesterévé választott Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakossal beszélget Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője  

a kezdetekről, a Dunán Bécsbe tartó szárnyashajó megállításáról, a klubtársakkal és a családtagokkal közös paprikáskrumpli-főzésekről, a nagypapa elvesztése utáni „csakazértis”-érzésről, a kapatos haverok hajnali látványát követő megvilágosodásról és persze sok minden másról. 

A folytatásban Lőrincz Tamás, Keszthelyi Rita, Baji Balázs, Rasovszky Kristóf és Berki Krisztián mellett a tervek szerint Szoboszlai Dominik, Milák Kristóf és Valter Attila is a sorozat vendége lesz. 

A Kammerer Zoltánnal készült interjú itt tekinthető meg: 

Iratkozz fel az UP Sport YouTube-csatornájára, hogy ne maradj le egyetlen filmünkről sem:

https://www.youtube.com/channel/UCSGNC33H1aMhtQuMM-71q-g  

Az Így lettünk bajnokok című interjúkötet itt rendelhető meg: 

https://webshop.mediabook.hu/igy-lettunk-bajnokok  

(Kiemelt képünkön: Kammerer Zoltán az UP Sport stúdiójában Fotó: Mura László)

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
20 perce

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
39 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
39 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
51 perce

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
2 órája

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
2 órája