Birkózás: népes magyar csapat vág neki a hétfőn rajtoló U23-as Eb-nek

Vágólapra másolva!
2021.05.16. 10:55
Címkék
Jövő hétfőtől vasárnapig Szkopjéban rendezik az U23-as birkózó Európa-bajnokságot, amelyen a magyar válogatott 18 fős küldöttséggel vesz részt. A szövetség honlapján a három szakág vezetőedzőjét, Gulevszkij Konsztantyint, Martin Gábort és Takács Ferencet kérdezték az esélyekről.

Az észak-macedón fővárosban hétfőn startoló U23-as Európa-bajnokságot a szabadfogásúak nyitják – a hat magyar srácot a fogásnemkorosztályosválogatottjának vezetőedzője, Gulevszkij Konsztantyin mellett Dvorák László szövetségi kapitány is kíséri Szkopjéba.Gulevszkij Konsztantyin mellett Dvorák László szövetségi kapitány is kíséri Szkopjéba.

Fotó: Martin Gábor / MBSZ
Fotó: Martin Gábor / MBSZ

 •  Fotó: Martin Gábor / MBSZ

Előbbi így vélekedik a fiúk esélyeiről:„Nagyon fiatal a csapatunk, tavaly a legtöbben még juniorként küzdöttek a versenyeken. A felkészülésünk kifejezetten jól sikerült, az utolsó két hetet Budapesten töltöttük, a felnőttekkel együtt dolgoztunk – a formába lendülésre, majd a súlyrendezésre helyeztük a hangsúlyt, a programban ugyanakkor szituációs birkózás és kontrolmeccsek is szerepeltek. Bízom abban, hogy a srácok közül legalább egy valaki dobogóra állhat. Úgy vélem, erre a legnagyobb esélye a junior Eb-ezüstérmes Szurovszki Patriknak van, de ha mentálisan erős marad, Lukács Botond is okozhat meglepetést. Bízom továbbá Bíró Roland jó szereplésében, ő különösen motiváltan edzett mostanában, s megmutatta, tud igazán jól birkózni, ha akar. A verseny egyébként közepes erősségű lesz, az esetek többségében súlycsoportonként nagyjából húsz indulóval" –nyilatkozta Gulevszkij az MBSZ honlapján.

Másodikként a női birkózók lépnek szőnyegre; a Martin Gábor vezette együttesben négy hölgy szerepel, mindahány állt már legalább egyszer dobogón utánpótlás Európa-bajnokságon.

„A koronavírus-járvány miatt nem tarthattunk válogatóversenyt, így azok a sportolók képviselik a magyar színeket, akik január óta együtt készülnek a felnőttválogatottal, s már nem juniorkorúak – utóbbiak a saját korosztályuk viadalaira koncentrálnak. Mindent összevetve jól sikerült a felkészülésünk, ráadásul mind a négyen biztatóan teljesítettek az idei nemzetközi megméretéseken – Ukrajnában és Bulgáriában. Az állóképességük kifejezetten jó, biztos vagyok abban, hogy a mezőny felett járnak ebben a tekintetben, és a súlyuk is rendben van; Dollák Tamarának talán kevés is. Az előnevezések alapján tíz-tizenegy fős súlycsoportokra számítok, az oroszok, az ukránok, a beloruszok és a törökök teljes csapattal érkeznek, ráadásul ezúttal a moldovaiak is kifejezetten erősek, az ő versenyzőiket több esetben jó lenne elkerülni. Fejenként két-három győztes meccsel elégedett lennék. A lányok hozzáállása példaértékű, s bízom abban, hogy eredményekben is megmutatkozik az a rengeteg munka, amit elvégeztek az elmúlt időszakban” – vélekedik Martin Gábor.

A kötöttfogásúak között a junior Európa- és világbajnok Takács Istvánért szoríthatunk a 87 kilogrammosok között, és ez a súlycsoport rendkívül keménynek ígérkezik.

„Ebben a súlycsoportban hét olyan sportoló lép szőnyegre, aki korábban nyert már érmet utánpótlás-világversenyen – kezdi a válogatott vezetőedzője, István édesapja, Takács Ferenc. – A másik edzővel, Repka Attilával azt beszéltük, hogy összességében két éremmel és egy-két helyezéssel elégedettek lennénk. Közvetlenül nem tudtunk készülni a kontinensviadalra, hiszen ezek a srácok szintén segítették az olimpiai kvalifikációs versenyeken és a felnőtt Eb-n érdekelt sportolók munkáját, így az ő programjukat követték. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz állapotban vannak. Remek viadalnak ígérkezik a szkopjei, szép számmal neveztek rá. A csapatunk nagyon erős, épp emiatt gondolom azt, hogy mosolyogva térhetünk haza.”

 

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZKOPJE:
Szabadfogás
Hétfő-kedd: 57 kg:Rácz Richárd (Orosházi SBK),65 kg:Kiss Károly (Pécsi EAC),70 kg:Bíró Roland (Kertvárosi SE),79 kg:Lukács Botond (Csepeli BC)
Kedd-szerda:86 kg:Szurovszki Patrik (Csepp-L),92 kg:Végh Richárd (Érdi Spartacus)
Női birkózás
Szerda-csütörtök:59 kg:Dollák Tamara (Újpesti TE),76 kg:Nagy Bernadett (Újpesti TE)
Csütörtök-péntek:53 kg:Szekér Szimonetta (Budapesti Honvéd),57 kg:Bognár Erika (Budapesti Honvéd)
Kötöttfogás
Péntek-szombat:77 kg:Kismóni Móric (FTC),87 kg:Takács István (Budapesti Honvéd),130 kg:Vitek Dáriusz (Budapesti Honvéd)
Szombat-vasárnap: 60 kg:Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE),67 kg:Váncza István (FTC),72 kg:Kajtán Olivér (BVSC-Zugló),82 kg:Lévai Tamás (Budapesti Honvéd),97 kg:Érsek Róbert (Budapesti Honvéd)

További korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik