Asztalitenisz: új programot indít a MOATSZ a legkisebbek számára

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 20:47
Címkék
Jelentős átalakulás várható az itthoni asztalitenisz-életben. Amellett, hogy a sportág hátországát jelentő utánpótlásban a lányoknál és a fiúknál is központi akadémiák létesülnek, a legkisebbek számára is komoly változások jönnek, hiszen a szövetség új fejlesztési programot, illetve versenysorozatot hirdetett meg az 5-9 éves korosztály növendékeinek.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség tervei szerint a jövőben a nemzetközi trendekhez hasonlóan itthon is a tehetséges fiatalok a központi akadémiák keretei között fejlődhetnének. Ám mindezek mellett a legfiatalabb korosztályokról sem feledkeztek meg, számukra is komoly változásokat terveznek bevezetni. Aszövetség vezetése néhány napja a sportági piramis alját jelentő öt-kilenc éves gyerekek nevelését illetően is új stratégiával állt elő.

Először is az 5-7 éves korcsoportnak ősztől indul a Pingpong Palánták Program. Ennek részleteiről a MOATSZ sportigazgatóját, Fazekas Pétert kérdeztük.

Forrás: Magyar Asztalitenisz Szövetség
Forrás: Magyar Asztalitenisz Szövetség

Ősztől életbe lépnek a változások a legfiatalabbak számára  •  Forrás: Magyar Asztalitenisz Szövetség

„Az utánpótlás-támogatási rendszerben az eddigiekben az U11-es volt alegfiatalabb korosztály, ahova még a szövetség keze is elért. A 10 éves kortól egészen a felnőtt korig kiépített, működő struktúrával rendelkezünk, viszont a legkisebbekeddig kimaradtak a támogatási szisztémából. A sportág alapjait szeretnénk az új programmal megerősíteni, és a meglévő űrt mindenképpen betölteni. – nyilatkozta aszakemberaz Utánpótlássportnak.A Herendi Ivánnal közösen kidolgozott újkoncepció elsődleges célja ezáltal, hogy a sportág bázisa minél szélesebbé váljon, illetve a kezdők, a legfiatalabbak számára a minőségi edzésmunkához szükséges feltételek lehetővé tétele. A szakosztályok és szakemberek motiválásával elindítani egy nemzetközi sikerekre is képes új generáció felnevelését, legalulról építkezve.”

Eközbena 8-9 éveseknek szeptembertől kezdetét veszi a Nebuló-Kupa nevű új tornasorozat.

„A versenyrendszert is szeretnénk kibővíteni az alsóbb korosztályok számára. Ezzel az a célunk, hogy az U9-es és az U10-es korcsoportokhoz tartozó ígéreteknek országos találkozási és vetélkedési lehetőség biztosítsunk. A versengés kialakítása a legfőbb szándékunk, a normál mérkőzések mellett ügyességi viadalokon vitézkedhetnek egymással a reménységek. Egyértelműen gyerekbarát versenysorozatot szeretnénk ebből létrehozni, nem pedig a vérre menő küzdelmet hangsúlyozni. Reméljük ezáltal sikerül majd mind a gyerekek, mind a szülők asztalitenisz iránti elkötelezettségét is megerősíteni.”

További korosztályos hírekASZTALITENISZsportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik