Úszás: Jakabosnak nem jött össze a dobogó 400 vegyesen

CS. B., K. E.CS. B., K. E.
Vágólapra másolva!
2021.11.02. 16:59
null
Jakabos Zsuzsannának nem jött össze a dobogó (Fotó: Tumbász Hédi)
Hiába a legjobb idős kvalifikáció és a jó rajt, a kazanyi rövid pályás kontinensviadal női 400 vegyes döntőjében Jakabos Zsuzsanna az ötödik helyen zárt. Milák Kristóf 50 méteres hátúszásban és 100 pillangón is döntős, utóbbi számban Szabó Szebasztián is bejutott a szerdai fináléba.

Jakabos Zsuzsanna optimistán várhatta a négyszáz vegyes döntőjét, hiszen holtversenyben a török Viktoria Zeynep Günesszel az első helyen kvalifikálta magát.

A magyar versenyző jól kezdett, a pillangó után az élen tempózott, a hátúszást követően pedig már egy másodperces előnye volt, azonban mellen hárman is megelőzték. A gyorsúszásra láthatóan elfáradt, így ötödik helyre csúszott vissza, végül 4:32.68 perccel csapott a célba.

Az aranyérem a török Viktoriya Zeynep Günesé lett, aki 4:30.45 perccel diadalmaskodott

Jakabos Zsuzsanna – Elfáradtam...

– Mosolyog, de nehéz megállapítani, hogy csalódott-e vagy sem.
– Néhány napja ugyanitt a világkupaversenyen 4:30-at úsztam, ebben a döntőben 4:32 sikerült – elfáradtam...
– Ez szemmel látható volt, holott a délelőtti előfutamban egy egészen más Jakabos Zsuzsannát láttunk.

– Igen, a délelőtti egy kifejezetten laza úszás volt, sokkal könnyebbnek éreztem magam a vízben.
– A délelőtt után eljátszott az éremszerzés gondolatával?

– Nem szoktam ilyeneken gondolkozni, mindig csak a saját pályámra igyekszem figyelni és a saját úszásomra, mert ez az, amit kontrollálni tudok.
– Látta az ellenfeleit?

– Láttam, hogy ott vannak körülöttem, ez meg sohasem jelent jót... De ne higgye senki, hogy csalódott vagyok: a finálé után általában két percet beszélünk a döntőről, aztán megyünk tovább. Szerdán már jön a kétszáz pillangó, innentől arra fókuszálok.
– Egyébként hogy érzi magát Kazanyban?

– A világkupa-viadal miatt már majdnem egy hete itt vagyok, a körülmények nagyszerűek: jó meleg van az uszodában, de ez nem baj, én ezt nagyon szeretem. Jól érzem magam, és tényleg nem vagyok elégedetlen azért, mert lemaradtam a dobogóról.

 

Milák Kristóf a második, Szabó Szebasztián az ötödik idővel jutott be a 100 pillangó szerdai fináléjába – Milák 50 háton is döntős.

„Direkt így terveztem, hogy háton nyolcadikként jutok be a döntőbe, a surranópályán sokszor szereztek meglepetést már... – viccelődött Milák a vegyes zónában. – Komolyra fordítva: ez a délutáni már sokkal jobb úszás volt, mint az előfutamban, látszott azért, hogy ilyenkor sokkal jobban tudok úszni. Nem volt túl sok időm az ötven hát után, a száz pillangó mégis egy magabiztos úszás volt, bár hetvenöt méternél azt hittem, jóval hátrébb végzek majd. Elégedett vagyok. Hogy mi lesz holnap? Nyerni akarok – fura lenne, ha nem így vágnék neki a döntőnek. De még szokom a huszonötös medencét, úgyhogy kimondott céljaim nincsenek, bármilyen eredménynek örülök.”

RÖVID PÁLYÁS EURÓPA-BAJNOKSÁG, KAZANY
DÖNTŐK
Női 400 m vegyes

1. Viktoriya Zeynep Günes (török) 4:30.45
2. Anja Crevar (szerb) és Sara Franceschi (olasz) 4:30.47
…5. Jakabos Zsuzsanna 4:32.68

Férfi 400 m gyors
1. Luc Kroon (holland) 3:38.33 perc
2. Matteo Ciampi (olasz) 3:38.58
3. Marco De Tullio (olasz) 3:38.80

Férfi 4x50 m gyorsváltó
1. Hollandia 1:22.89 perc
2. Olaszország 1:22.92
3. Oroszország 1:23.35

Női 4x50 m gyorsváltó
1. Oroszország 1:34.92 perc
2. Hollandia 1:35.47
3. Lengyelország 1:35.94

 

A SZERDAI PROGRAM
8.00: előfutamok (Tv: M4 Sport)
női 200 m hát (Burián Katalin, Szabó-Feltóthy Eszter, Ugrai Panna)
férfi 50 m gyors (Szabó Szebasztián)
női 200 m pillangó (Jakabos Zsuzsanna)
férfi 100 m mell
női 100 m vegyes (Pádár Nikoletta, Ugrai Panna)
férfi 4x50 m vegyesváltó
férfi 1500 m gyors (Betlehem Dávid)
16.30: elődöntők, döntők (Tv: M4 Sport)
női 50 m gyors döntő
férfi 50 m hát döntő (Milák Kristóf)
női 100 m mell döntő
férfi 50 m gyors elődöntő
női 200 m pillangó elődöntő
férfi 100 m pillangó döntő (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián)
női 800 m gyors döntő (Késely Ajna)
férfi 100 m mell elődöntő
női 200 m hát elődöntő
női 100 m vegyes elődöntő
férfi 4x50 m vegyesváltó döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik