Wozniacki és Federer könnyedén lépett tovább

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 22:33
null
Federer szigorú volt: nem kegyelmezett Becknek (fotó: Action Images)
A második helyen kiemelt Roger Federer könnyed győzelemmel jutott be az amerikai nemzetközi teniszbajnokság harmadik fordulójába, miután három 6:3, 6:4, 6:3-ra legyőzte a német Andreas Becket. Kiesett viszont a hatodikként rangsorolt orosz Nyikolaj Davigyenko, akit a francia Richard Gaquet vert meg szintén három játszmában. A nőknél „biciklivel”, azaz 6:0, 6:0-val jutott tovább az első helyen kiemelt dán Caroline Wizniacki.

 

Roger Federer dolgát a 24 éves Andreas Beck próbálta megnehezíteni. A német teniszező esélyei azonban már az első szettben világossá váltak: ha nem hozta az első szerváját, gyakorlatilag esélytelen volt a svájcival szemben, akárcsak Federer szervajátékánál.

A német ugyan egyetlen bréklehetőségét kihasználta, de Federer így is simán, 6:3-ra hozta az első játszmát. Beck egyetlen szerencséje az volt, hogy a második kiemelt önmagához képest gyengén szervált, sokszor második adogatásra kényszerült, így a második játszmát is „megúszta” 6:4-gyel a kettős hibákat sorra ütő balkezes weingarteni fiú.

A harmadik játszma az előzőekhez hasonlóan alakult, azaz Federer nem adott ki mindent, de így, „félgőzzel” is könnyedén zsebelte be a játszmát erőkímélő győzelmet elkönyvelve.

Federert tehát megszorítani sem tudták, kiesett viszont Nyikolaj Davigyenko. A szezon nagy részében sérüléssel bajlódó, 6. helyen kiemelt orosz a remek napot kifogó Richard Gasquet-val találkozott, aki három játszmában búcsúztatta, és a szezonban először jutott túl valamelyik Grand Slam második fordulóján.

A nőknél az első helyen kiemelt Caroline Wozniacki játékvesztés nélkül jutott tovább a harmadik fordulóba. A dán teniszező eddigi két mérkőzése során nem nagyon izzadt meg: az első körben Carly Gullickson 6:1, 6:1-es vereséggel még „megúszta”, ezúttal viszont a tajvani Csang Kaj-csen már nem úszta meg a „biciklit.

Wozniacki a következő fordulóban ismét tajvani teniszezővel mérkőzik meg, ellenfele Csan jung-dzsan lesz.

A kiemeltek közül továbbjutott az orosz Szvetlana Kuznyecova és a belga Yanina Wickmayer, a francia Aravane Rezai és a spanyol María José Martínez Sánchetz viszont búcsúzott az egyes küzdelmektől. 

 US OPEN, NEW YORK (22 668 000 dollár, kemény pálya)
  FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Nadal (spanyol, 1.)–Isztomin (üzbég)
Simon (francia)–Kohlschreiber (német, 29.)
F. López (spanyol, 23.)–Paire (francia)
Sztahovszkij (ukrán)–Harrison (amerikai)
Ferrer (spanyol, 10.)–Becker (német)
Gimeno-Traver (spanyol)–Chardy (francia)
Nalbandian (argentin, 31.)–Serra (francia)
Mannarino (francia)–Verdasco (spanyol, 8.)
Murray (brit, 4.)–Brown (jamaicai)
Chela (argentin)–Wawrinka (svájci, 25.)
Querrey (amerikai, 20.)–Granollers (spanyol)
García-López (spanyol)–Almagro (spanyol, 14.)
Juzsnij (orosz, 12.)–Szela (izraeli)
Chiudinelli (svájci)–Isner (amerikai, 18.)
Benneteau (francia)–Robredo (spanyol)
Hanescu (román)–Llodra (francia)
Gasquet (francia)–Davigyenko (orosz, 6.) 6:3, 6:4, 6:2
Anderson (dél-afrikai)–Bellucci (brazil)
Monfils (francia, 17.)–Andrejev (orosz) 6:3, 6:4, 6:3
Tipszarevics (szerb)–Roddick (amerikai, 9.) 3:6, 7:5, 6:3, 7:6
Clément (francia)–Schwank (argentin) 6:3, 5:5-nél Schwank feladta
Fish (amerikai, 19.)–Cuevas (uruguayi) 7:5, 6:0, 6:2
Polansky (kanadai)–Blake (amerikai)
Petzschner (német)–Djokovics (szerb, 3.)
Söderling (svéd, 5.)–Dent (amerikai) 6:2, 6:2, 6:4
De Bakker (holland)–Dodig (horvát) 6:7, 6:2, 6:3, 3:2-nél Dodig feladta
Montanés (spanyol, 21.)–Ball (ausztrál) 6:4, 6:1, 6:3
Nisikori (japán)–Cilic (horvát, 11.) 5:7, 7:6, 3:6, 7:6, 6:1
Melzer (osztrák, 13.)–Berankis (litván)
Mello (brazil)–Ferrero (spanyol, 22.)
Mathieu (francia)–Rufin (francia) 7:6, 6:4, 6:3
Federer (svájci, 2.)–A. Beck (német) 6:3, 6:4, 6:3
 US OPEN, NEW YORK (22 668 000 dollár, kemény pálya)
 NŐI EGYES, 2. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Wozniacki (dán, 1.)–Csang Kaj-csen (tajvani) 6:0, 6:0
Csan jung-dzsan (tajvani)–Paszek (osztrák) 6:3, 6:3
Capra (amerikai)–Rezai (francia, 18.) 7:5, 2:6, 6:3
Benesová (cseh)–Sarapova (orosz, 14.)
Kuznyecova (orosz, 11.)–Sevastova (lett) 6:2, 6:3
Kirilenko (orosz, 23.)–Meusburger (osztrák) 4:6, 7:5, 6:0
Domínguez Lino (spanyol)–U. Radwanska (lengyel) 6:2, 7:5
Cibulková (szlovák)–K. Bondarenko (ukrán) 6:2, 5:7, 7:6
Jankovics (szerb, 4.)–Lucic (horvát) 6:4, 3:6, 6:2
Kanepi (észt, 31.)–Amanmuradova (üzbég) 6:2, 6:4
Schnyder (svájci)–Martínez Sánchez (spanyol, 22.) 7:6, 6:4
Wickmayer (belga, 15.)–Görges (német) 6:4, 7:5
A. Radwanska (lengyel, 9.)–Peng Su-aj (kínai)
Mattek-Sands (amerikai)–Petkovic (német)
Dulgheru (román, 25.)–Arvidsson (svéd) 7:6, 6:1
Zvonarjova (orosz, 7.)–Lisicki (német) 6:1, 7:6
Schiavone (olasz, 6.)–Camerin (olasz) 6:2, 6:1
A. Bondarenko (ukrán, 29.)–Oudin (amerikai) 6:2, 7:5
Pavljucsenkova (orosz, 20.)–Mirza (indiai) 6:2, 6:4
Dulko (argentin)–Azarenka (fehérorosz, 10.) 5:1-nél Azarenka feladta
Peer (izraeli, 16.)–Parmentier (francia) 6:2, 6:3
Pennetta (olasz, 19.)–Szávay (magyar) 6:1, 6:4
Minella (luxemburgi)–Pironkova (bolgár, 32.) 6:4, 6:0
V. Williams (amerikai, 3.)–Marino (kanadai) 7:6, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)–Rodionova (ausztrál) 6:1, 6:4
Errani (olasz)–Klejbanova (orosz, 28.) 6:2, 6:3
Hantuchová (szlovák, 24.)–King (amerikai) 5:7, 6:3, 6:4
Gyementyjeva (orosz, 12.)–Bammer (osztrák) 6:3, 6:4
Razzano (francia)–Bartoli (francia, 13.) 7:5, 6:4
Ivanovics (szerb)–Cseng Csie (kínai, 21.) 6:3, 6:0
Kvitová (cseh, 27.)–Baltacha (brit) 7:6, 6:3
Clijsters (belga, 2.)–Peers (ausztrál) 6:2, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik