US Open: Federer újabb ötszettes mérkőzésen van túl

Vágólapra másolva!
2017.09.01. 00:30
Frances Tiafoe után Mihail Juzsnijt is döntő szettben győzte le Roger Federer a US Openen. A svájci teniszező 2:1-es szetthátrányból fordított az orosz ellen a második fordulóban.

Roger Federerrel most először fordult elő, hogy egy Grand Slam-tornán az első, valamint a második fordulóban is ötszettes mérkőzésre kényszerült.

Tulajdonképpen mind Federer, mint Juzsnij sokat rontott, a svájcinak például összesen 68 ki nem kényszerített hibája volt a találkozó során.

Az első szettben úgy tűnt, a harmadik kiemelt Federer ezúttal annyira nem izzad majd meg, mint az első fordulóban, és simán, 6:1-re be is húzta a játszmát. A másodikban sokáig minden Federer tervei szerint alakult, ám 5:4-es vezetésnél a svájci játéka összeesett, Juzsnij előbb brékelte, majd rövidítésben 7:6-ra megnyerte a szettet.

Az orosz tökéletes harmadik játszmát produkálva ebben 6:4-re diadalmaskodott. Ezt követően Federer összekapta magát, Juzsnij fölé kerekedett, és szetthátrányból fordítva végül öt játszmában, 6:1, 6:7, 4:6, 6:4, 6:2-re legyőzte orosz riválisát.

Federer és Juzsnij között ez a 17. összecsapás volt – mind a 17-et előbbi nyerte meg!

A svájci következő ellenfele a 31. helyen kiemelt Feliciano López lesz.

US OPEN (50 400 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Troicki (szerb)–Travaglia (olasz) 7:6, 7:5, 6:0
Dolgopolov (ukrán)–Berdych (cseh, 15.) 3:6, 6:1, 7:6, 6:2
Dzumhur (bosnyák)–Stebe (német) 4:6, 6:4, 6:0, 6:1
Rubljov (orosz)–Dimitrov (bolgár, 7.) 7:5, 7:6, 6:3
Federer (svájci, 3.)–Juzsnij (orosz) 6:1, 6:7, 4:6, 6:4, 6:2
López (spanyol, 31.)–Verdasco (spanyol) 6:3, 6:2, 3:6, 6:1
Millman (ausztrál)–Dzsaziri (tunéziai) 6:1, 7:6, 6:1
Bautista (spanyol, 11.)–Brown (német) 6:1, 6:3, 7:6
Del Potro (argentin, 24.)–Menéndez-Maceiras (spanyol) 6:2, 6:3, 7:6
Mannarino (francia, 30.)–Fratangelo (amerikai) 6:3, 6:7, 6:1, 6:2

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Ka. Plísková (cseh, 1.)–Gibbs (amerikai) 2:6, 6:3, 6:4
Csang Suaj (kínai, 27.)–Ozaki (japán) 6:0, 6:3
Brady (amerikai)–Strycová (cseh, 23.) 6:1, 6:1
Niculescu (román)–Bogdan (román) 6:2, 3:6, 6:3
Szvitolina (ukrán, 4.)–Rogyina (orosz) 6:4, 6:4
Rogers (amerikai)–Gavrilova (ausztrál, 25.) 7:6, 4:6, 7:6
Ostapenko (lett, 12.)–Cirstea (román) 6:4, 6:4
Kaszatkina (orosz)–McHale (amerikai) 7:5, 6:3
Kanepi (észt)–Wickmayer (belga) 6:4, 6:2
Oszaka (japán)–Allertová (cseh) 6:3, 4:6, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik