US Open: a férfiaknál Ruud, a nőknél Dzsabúr az első elődöntős

Vágólapra másolva!
2022.09.06. 23:47
null
Ruud pillanatokkal a meccslabda megnyerése után (Fotó: AFP)
Elsőként Casper Ruud jutott be az elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi versenyében, miután a keddi negyeddöntőben három játszmában legyőzte Matteo Berrettinit, míg a nőknél a tunéziai Onsz Dzsabúr került elsőként a legjobb négy közé – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A férfiaknál a világranglistán hetedik norvég játékos az első és a második szettben simán kerekedett rengeteget hibázó olasz riválisa fölé – a második felvonásban 5:1-es előnyben is volt –, és bár Berrettini a harmadik játszmára összeszedte magát és két szettlabdáig is eljutott, Ruud rövidítésben lezárta a 2 óra 37 perces összecsapást.

A 23 éves Ruud a Roland Garros után – ahol a fináléig menetelt – pályafutása második Grand Slam-elődöntőjére készülhet: az ausztrál Nick Kyrgios és az orosz Karen Hacsanov párharcának továbbjutójával találkozik majd.

Ha pedig Ruud bejut a döntőbe, még egy vereséggel is ő vezetheti a jövő héttől a férfiak világranglistáját – feltéve, hogy a fináléban nem a másik ágon érintett Carlos Alcaraztól kap pont ki, mert ebben az esetben a spanyol lesz a ranglista vezetője.

A nőknél a wimbledoni döntős Onsz Dzsabúr is elsőként került elődöntőbe kedden, miután az ötödik helyen kiemelt tunéziai a negyeddöntőben azt az ausztrál Alja Tomljanovicot búcsúztatta két játszmában, aki korábban legyőzte Serena Williamst.

Dzsabúr a londoni fináléja előtt 2020-ban, Ausztráliában már játszott Grand Slam-tornán negyeddöntőt, de a legjobb négy közé csak másodszor jutott be. A döntőért a Cori Gauff–Caroline Garcia amerikai–francia csata továbbjutójával csap majd össze csütörtökön.

US OPEN, NEW YORK (60 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Ruud (norvég, 5.)–Berrettini (olasz, 13.) 6:1, 6:4, 7:6 (7–4)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Dzsabúr (tunéziai, 5.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:4, 7:6 (7–4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik