Tenisz: Oszaka nem állt ki, Mertens–Kanepi döntő lesz

Vágólapra másolva!
2021.02.06. 11:30
null
Oszaka inkább pihenteti a sérült vállát (Fotó: AFP)
A belga Elise Mertens és az észt Kaia Kanepi jutott döntőbe a Gippsland Trophy elnevezésű, 448 ezer dollár (137 millió forint) összdíjazású kemény pályás melbourne-i női tenisztornán.

 

A 7. helyen kiemelt Mertensnek ehhez pályára sem kellett lépnie az elődöntőben, mert ellenfele, a 2. helyen rangsorolt japán Oszaka Naomi visszalépett.

A korábbi világelső azzal indokolta döntését, hogy az elmúlt napok sorozatterhelése miatt a korábban megsérült válla nincs százszázalékos állapotban, ezért az Australian Open rajtja előtt két nappal elővigyázatosságból játék helyett a pihenést választotta.

WTA-TORNA, GIPPSLAND TROPHY, MELBOURNE (447 620 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Mertens (belga, 7.)
–Oszaka (japán, 2.) – játék nélkül
Kanepi (észt)–Alekszandrova (orosz, 9.) 6:3, 7:6 (8–6)

A fehérorosz Viktorija Azarenka és a német Angelique Kerber sem jutott elődöntőbe a Grampians Trophy elnevezésű melbourne-i, 247 ezer dollár (körülbelül 73 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tornán.

A harmadikként rangsorolt Azarenka derékbántalmakra hivatkozva a negyeddöntőben nem állt ki az észt Anett Kontaveit ellen, így utóbbi játék nélkül jutott elődöntőbe, ahol majd Maria Szakkarival találkozik. Az 5. helyen kiemelt görög a negyeddöntőben két sima szettben bizonyult jobbnak a 8. kiemelt Kerbernél.

A másik ágon két amerikai, a 7. kiemelt Jennifer Brady és Ann Li találkozik az elődöntőben.

GRAMPIANS TROPHY
NEGYEDDÖNTŐ
Kontaveit (észt, 6.)
–Azarenka (fehérorosz, 3.) – játék nélkül
Szakkari (görög, 5.)–Kerber (német, 8.) 6:4, 6:2
Brady (amerikai, 7.)–Krejcíková (cseh) 7:6 (7–5), 6:4
Li (amerikai)–Cirstea (román) 6:3, 6:1

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Szakkari–Kontaveit
Brady–Li

A spanyol Garbine Muguruza lesz a világelső ausztrál Ashleigh Barty ellenfele a döntőben a Yarra Valley Classic elnevezésű melbourne-i, 448 ezer dollár (137 millió forint) összdíjazású kemény pályás női viadalon.

Barty továbbjutása már pénteken biztossá vált, miután az egyesben 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai Serena Williams jelezte, hogy vállsérülés miatt visszalép.

A szombatra maradt egyetlen elődöntőben a 6. helyen rangsorolt, korábbi világelső Muguruza nagy fölénnyel, két játszmában legyőzte a 8. helyen kiemelt cseh Marketa Vondrousovát.

YARRA VALLEY CLASSIC
ELŐDÖNTŐ
Barty (ausztrál, 1.)
–S. Williams (amerikai, 5.) – játék nélkül
Muguruza (spanyol, 6.)–Vondrousová (cseh, 8.) 6:1, 6:0

A kanadai Felix Auger-Aliassime és a brit Dan Evans is magabiztosan jutott fináléba a 320 ezer dollár (94.4 millió forint) összdíjazású, Murray River Open elnevezésű melbourne-i kemény pályás férfiversenyen.

A szombati, alig több mint egyórás elődöntőkben a 3. helyen kiemelt Auger-Aliassime mindössze három, a 8. helyen rangsorolt Evans pedig négy játékot engedélyezett francia ellenfelének, Corentin Moutet-nek, illetve Jérémy Chardynak.

ATP 250-ES TORNA, MELBOURNE
MURRAY RIVER OPEN
ELŐDÖNTŐ
Auger-Aliassime (kanadai, 3.)
–Moutet (francia) 6:1, 6:2
Evans (brit, 8.)–Chardy (francia) 6:2, 6:2

Az olasz Jannik Sinner nagy csatában, döntő szett rövidítésben kerekedett az orosz Karen Hacsanov fölé a Melbourne-ben zajló, Great Ocean Road Open elnevezésű, 320 ezer dollár (94.4 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfitorna elődöntőjében.

A 4. helyen kiemelt Sinner az első játszmában is rövidítésben bizonyult jobbnak, a 2. helyen rangsorolt Hacsanov viszont a folytatásban kiegyenlített. A harmadik, ismét szoros szettet Sinner nyerte, aki így 3 óra 8 perc alatt biztosította a helyét a döntőben.

A másik ágról honfitársa, Stefano Travaglia jutott döntőbe, miután két sima játszmában legyőzte a brazil Thiago Monteirót.

ATP-TORNA, GREAT OCEAN ROAD OPEN, MELBOURNE
ELŐDÖNTŐ
Sinner (olasz, 4.)
–Hacsanov (orosz, 2.) 7:6 (7–4), 4:6, 7:6 (7–4)
Travaglia (olasz)–Monteiro (brazil) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik