Tenisz: Djokovics bizonytalan az ATP-kupa rendezésében

MTI/B. L.MTI/B. L.
2020.11.16. 21:55
null
Djokovics reméli, lesz Australian Open (Fotó: AFP)
A világelső Novak Djokovics szerint még mindig nem biztos, hogy megrendezik-e januárban Ausztráliában a férfi teniszezők csapatversenyét, az ATP-kupát.

 

„Nem tudjuk, lesz-e ATP-kupa. Hallottunk néhány pletykát, hogy csak nyolc csapat indulhat. Nyilvánvalóan azt szeretnénk, hogy a dolgok ideálisak legyenek, de mi az ideális ilyen körülmények között?” – nyilatkozta Londonban, az ATP-világbajnokság helyszínén a szerb játékos.

Hozzátette, az ausztrál szövetségnek (TA) követnie kell az ország kormányának szabályozását és javaslatait, ezért úgy gondolja, hogy a címvédő szerb válogatott nem indulhat az ATP-kupán.

A csapatverseny tavalyi, első kiírását 24 együttes részvételével rendezték Brisbane-ben, Perthben és Sydneyben.

Craig Tiley, a TA főnöke kijelentette, hogy terveik szerint az Ausztrál nemzetközi bajnokság előtt a felvezető tornákat is Victoria államban rendezik – beleértve az ATP-kupát is –, bár Daniel Andrews államelnök szerint ezt még nem lehet tényként kezelni.

A játékosoknak kéthetes karanténidőszakon kell átesniük a melbourne-i Grand Slam-torna előtt, ami logisztikai problémákat vet fel, mivel a szokásosnál jóval korábban kellene megérkezniük az országba.

Djokovics hozzátette, nagyon szeretne Ausztráliában játszani.

„A tenisz és a játékosok kedvéért remélem, hogy lesz Australian Open, valamint lehetőségünk lesz az ATP-kupán, és még legalább néhány tornán szerepelni” – nyilatkozta a világranglista vezetője.

Legfrissebb hírek

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
3 órája

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
Tegnap, 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
Tegnap, 7:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38

Tenisz ob: Kisantal Botond legyőzte Balázs Attilát a döntőben

Tenisz
2026.10.04. 16:40