Tenisz: Babos Tímea továbbjutott Ortiseiben

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.23. 16:57
null
Babos három szettben győzött litván riválisa ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea három szettben győzött az olaszországi Ortiseiben zajló, 25 ezer dollár (8 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztorna első fordulójában, kedden – írja az MTI.

 

A világranglistán 161. helyezett magyar teniszező a litván Justina Mikulskytével (347.) találkozott, és 5:1-es vezetésről elveszítette az első szettet. A folytatásban nyolc vesztes játék után nyert újra egyet, majd sikerült egyenlítenie, a harmadik szettben pedig fölényes győzött. A meccs két és fél óráig tartott.

A párosban négyszeres Grand Slam-győztes magyar játékos júliusi csípősérülése után október végén Hamburgban tért vissza, ahol döntőbe jutott, múlt héten Luxemburgban pedig az elődöntőig menetelt.

ORTISEI TENISZTORNA, KEMÉNY PÁLYA
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Babos Tímea (3.)–Justina Mikulskyte (litván) 5:7, 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik