Kisgyörgyék remekeltek

2004.06.26. 23:02
Címkék
Mint arról tegnap röviden beszámoltunk, a lengyel Lukasz Kubottal induló Kisgyörgy Gergely újabb győzelmet aratott párosban, és ezzel bejutott a főtábla második fordulójába.
Kisgyörgy kiválóan adogatott
Kisgyörgy kiválóan adogatott
Kisgyörgy kiválóan adogatott
Kisgyörgy kiválóan adogatott
Kisgyörgy kiválóan adogatott
Kisgyörgy kiválóan adogatott
Válogatott játékosunk számára a selejtezővel kezdődött a wimbledoni bajnokság, az első körben meccslabdákat hárítva jutottak tovább Kubottal, majd miután kiharcolták a főtáblára jutást, a pénteki összecsapáson ismét meg kellett feszülniük: Geriék 6:3, 3:6, 9:7-re diadalmaskodtak a Juan Ignacio Chela, Luís Horna argentin, perui kettőssel szemben.
"Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, bízom abban, hogy nem ez volt az utolsó meccsünk – újságolta Kisgyörgy. – Ami a pénteki találkozót illeti: az első két játszmában egy-egy adogatáselnyerés döntött, szerencsére a harmadikban végül mi tudtuk bevinni a sorsdöntő bréket. Ha jól emlékszem, négy négynél semmi negyvenről hoztuk az adogatásunkat, ami óriási lökést adott."
Kisgyörgy egyszer sem veszítette el az adogatását a mérkőzésen, rengeteg pontot szereztek a szerváiból, és a hálónál sem volt megilletődve, így hát elévülhetetlen érdemei vannak a továbbjutásban. Az sem mellékes, hogy az ellenfél egyik tagja, Chela nem sokkal a páros mérkőzés előtt fejezte be maratoni – és Thomas Enqvist ellen végül elveszített – ötszettesét. "Eleinte fáradtan mozgott, és bár a folytatásban magára talált, sokatmondó, hogy mind a kétszer az ő adogatását nyertük el. Igazi profikkal kerültünk szembe, teljesen más volt velük játszani, mint a challengertornákon indulókkal – mondta a magyar teniszező, aki legközelebb a világ egyik, ha nem a legjobb párosa, a Wimbledonban második kiemelt Bryan fivérek ellen indulhat harcba. – Kubottal az a mottónk, mint Ivanisevicnek: megpróbáljuk kiélvezni a meccs minden pillanatát, aztán lesz, ami lesz."

ITF-FUTURE-TORNA, LEUN (10 000 dollár, salak). Egyes. Elődöntő: Bardóczky Kornél (magyar, 1.)–Chramosta (cseh) 6:4, 6:0. Páros. Döntő: Slanar, Snóbel (cseh, 2.)–Bardóczky Kornél, Mertl (magyar, cseh, 1.) 4:6, 6:4, 6:1
Legfrissebb hírek

NBA: már biztosan második helyezett keleten a Celtics

Amerikai sportok
19 perce

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
32 perce

Úszás: Milák Kristóf hat számban indul az ob-n

Úszás
1 órája

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
2 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
2 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
2 órája

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik