
Utánpótlássport
2018.05.15. 17:48
Úszás: faltól-falig maraton fiatalokkal
A hosszútávúszók kerültek reflektorfénybe a hét végén, ugyanis péntektől vasárnapig a medencés országos bajnokságot tartották meg Békéscsabán. A viadalon aranyérmet nyert a junior-világbajnok Holló Balázs, de sikeresen szerepeltek az idei helsinki junior Európa-bajnokságra készülő fiatalok is.

Utánpótlássport
2018.05.15. 16:47
Röplabda: veretlen bajnokok az U13-asok fináléjában
Veretlenül lett bajnok az U13-as országos minibajnokságban a fehérvári fiú-, és a békéscsabai leánycsapat is. A szezonról Nagy Róbertet, a Fésüs Röplabda Akadémia elnökét, valamint a 'csabai lányok edzőjét, Fésüs Erzsébetet kérdeztük.

Utánpótlássport
2018.05.15. 15:47
Kézilabda: az esélyesek jutottak be a leánybajnokságok döntőibe
Vége az alapszakasznak, kialakult a négyes döntők mezőnyé a leány utánpótlás kézilabda-bajnokságban. A NEKA, a Győr és az FTC mindkét korosztályban a Final Fourba jutott, az ifik között a Debrecen, a serdülők mezőnyében az MTK csatlakozik hozzájuk.

Utánpótlássport
2018.05.15. 11:39
Úszás: Milák Kristóf tervei az érettségitől az ifjúsági olimpiáig
Fontos nemzetközi versenyeket kényszerült lemondani, de a május 30-án kezdődő hódmezővásárhelyi ifjúsági országos bajnokságon és egy hónappal később a Budapest Openen is rajthoz áll Milák Kristóf (18), aki még a júliusi finnországi junior Eb-n is csak izzítani akarja az év csúcseseményére, a glasgow-i EB-re tartogatott rakétáit. Selmeci Attilának, a junior világcsúcstartó edzője az SzPress Hírszolgálatnak elmondta, fő a feje az ifjúsági olimpiai játékok szokatlanul késői időpontja miatt.

Utánpótlássport
2018.05.15. 08:31
Vízilabda: a Császár varázslója, Pék Gyula
Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Pék Gyula vízilabdaedző, akinek tanítványai nem kevesebb, mint tizennégy aranyérmet szereztek az ötkarikás játékokon. Harmincnyolc éve, 1980-ban került edzőként a KSI-hez, s az évtized második felétől 1995-ig az OB I-ben irányította kamaszcsapatát. Ezután Franciaországba szerződött, ahol kis amatőr együttesével ismertette meg a profi szellemet, s ahol a helyiek csak varázslónak nevezték. Hazatérve a Honvéd, majd a Vasas utánpótlás-vezetőedzője lett. Jelenleg az Oázis SC szakmai igazgatója, a sportági szövetségben pedig az ellenőrök jelentéseit kezeli. Társadalmi munkában, pusztán a póló iránti szeretetből.

Utánpótlássport
2018.05.14. 22:58
Birkózás, kadét-Eb: bronzközelben két szabadfogású
Csak az elődöntőben tudták megállítani a még serdülőkorú Balázs Bálintot a szkopjei kadét Eb-n, a szabadfogás nyitónapján, így a tatabányai versenyző kedden bronzmérkőzést vívhat. Hencz Joel egyetlen győzelemre áll attól, hogy ő is bronzért birkózzon. A keddi öt döntőben hét ország képviselteti magát, a házigazdák nagy örömére a finálénak macedón szereplője is lesz.

Utánpótlássport
2018.05.14. 21:51
Kosárlabda: élvonal küszöbén a Csata DSE lányai
Nagy célokkal vágtak neki az idei szezonnak a Csata DSE női kosárlabdázói. A csapatot kizárólag utánpótláskorú játékosok alkotják, akik az első évüket töltik a felnőtt másodvonalban ‒ nem is akármilyen teljesítménnyel ‒, és közel járnak ahhoz, hogy megvalósítsák álmukat, és jövőre a legmagasabb osztályban szerepeljenek.

Utánpótlássport
2018.05.14. 20:53
Strandröplabda: növekvő népszerűség, bővülő lehetőségek
A TAO-támogatásnak köszönhetően egyre többen kezdenek röplabdázni, ami természetesen a nyári szezonban oly népszerű strandröplabdára is nagyon jó hatással van. Jelenleg közel ezerötszáz utánpótláskorú játékosnak van versenyengedélye, ám a jövőben további növekedést remél a szövetség elnöke, Bánki Ágnes.

Utánpótlássport
2018.05.14. 19:38
Cselgáncs: hat magyar érem a kaunasi junior Európa-kupán
Egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett a junior magyar cselgáncsválogatott a Kaunasban rendezett korosztályos Európa-kupán. A tornán huszonnégy ország 345 dzsúdósa lépett tatamira.

Utánpótlássport
2018.05.14. 14:43
Kézilabda: kialakult a fiú serdülő és ifi bajnoki négyes döntő mezőnye
Vége az alapszakasznak, kialakult a négyes döntők mezőnye a fiú utánpótlás kézilabda-bajnokágokban. Összesen hat egyesület lesz érdekelt a július eleji tornákon, egyedül Pick Szeged jutott Final Fourba az ifjúsági és serdülőkorosztályban is.

Utánpótlássport
2018.05.14. 12:41
Vívás: fővárosi fölény a serdülő kardozók bajnokságán
Három klub osztozott az aranyérmeken a hét végi budapesti serdülő kard országos bajnokságon, a BVSC-s Ondrik Konrád egyéniben és csapatban is győzött. A zuglóiak víkendjét tovább szépítette, hogy 17 éves Pusztai Liza a negyeddöntőig menetelt a felnőtt kardozók moszkvai világkupaversenyén.

Utánpótlássport
2018.05.14. 10:35
Labdarúgás: minden meccsre jutott fiatal az NB I 30. fordulójában
Nem volt olyan mérkőzés az NB I 30. fordulójában, amelyen ne lépett volna pályára ifjú labdarúgó. Tizenhárom U20-as játékos összesen 782 percet futballozott, utoljára a 15. játéknapon jegyezhettünk fel ennél jobb adatot. Újoncokat is köszönthettünk: az Újpest kapuját a 20 esztendős Gundel-Takács Bence védte, míg a DVTK együttesében Varga József (19) lépett pályára kezdőként.

Utánpótlássport
2018.05.14. 08:35
Röplabda: csabai lányok és fehérvári fiúk sikere az U13-asoknál
Az U13-as országos bajnokság döntőjében a lányoknál békéscsabai, a fiúknál fehérvári siker született.

Utánpótlássport
2018.05.13. 21:54
Kosárlabda: a Csata DSE nyerte a leány serdülőbajnokságot
Véget ért Győrött a leány serdülő kosárlabdázók országos döntőjének utolsó napja. A fináléban a Csata DSE együttese magabiztosan nyert a Zsíros Akadémia Kőbánya gárdája ellen, így megvédte a címét. A bronzérmes a Soproni Darazsak Akadémia lett.

Utánpótlássport
2018.05.13. 20:32
Kosárlabda: az Alba Fehérvár nyerte a fiú kadétbajnokságot
Befejeződött Szolnokon a fiú kadét kosárlabdázók országos nyolcas döntője. Az Alba Fehérvár a juniorok küzdelme után a kadétbajnokságot is megnyerte. A fináléban a Vasas Akadémia együttesét múlta felül 57−55-re. A dobogó harmadik fokára a Szombethelyi SI KA csapata állhatott fel.

Utánpótlássport
2018.05.13. 18:57
Birkózás: hat érmet remélnek a magyarok a kadét Eb-ről
Tavaly remekül szerepelt a kadét-birkózóválogatott a szarajevói Európa-bajnokságon: négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárta a megméretést. Feladta a leckét az új generációnak, amely hétfőtől bizonyíthat Szkopjéban, a korosztályos kontinensviadalon. Sikerülhet legalább megközelíteni a tavalyi eredményeket?

Utánpótlássport
2018.05.13. 15:54
Kézilabda: bizakodó magyarok a debreceni vb előtt
Roppant magabiztos játékkal győzött a budapesti junior Final Four-on az U20-as női kézilabda-válogatott. A csapat az elődöntőben a szlovénokat, a szombati fináléban pedig az oroszokat verte nagy fölénnyel. A kétnapos torna után a tavasszal kinevezett szövetségi edző, Golovin Vlagyimir és az együttes kapusa, Suba Sára értékelt az utanpotlassport.hu-nak.

Utánpótlássport
2018.05.13. 11:24
Fallabda: szerény magyar szereplés az U15-ös és U17-es Eb-n
A helyosztó mérkőzéssel lezárult a magyar U15-ös és U17-es fallabdacsapat számára a svédországi Európa-bajnokság. A fiatalabbak a húszcsapatos torna 16., míg a két évvel idősebbek a 15. helyén zártak.

Utánpótlássport
2018.05.13. 08:53
Vízilabda: Bóbis Botond vb-re készül, olimpiáról álmodik
Cegléden kezdte pólós pályafutását, majd az ország egyik legjobb utánpótlás-nevelő egyesületéhez került, ahol jelenleg három korosztály bajnokságában is csapata alapemberének számít. Részt vett a tavalyi máltai U17-es vízilabda Európa-bajnokságon, ahol bronzérmes lett, és készül a hazai rendezésű, augusztusi U18-as világbajnokságra. Ismerjük meg a 17 éves Bóbis Botondot, akiről nem túlzás azt állítani, hogy az uszodában nőtt fel.

Utánpótlássport
2018.05.13. 07:11
Birkózás: a reggeli mérlegelés gondokat okozhat a versenyzőknek
A magyar birkózás legendás története szerint Tombor István, székesfehérvári mesteredző azt mondta a versenyzőjének, Seres Ferencnek: „Most lazíts egy évet, csak birkózgass, kondizz! Az idő neked dolgozik.” Seres harminckét éves volt akkor. A fogyasztással járó gondok most ismét a figyelem homlokterébe kerültek.
85
/
171
