profile

utanpotlassport.hu utanpotlassport.hu

3412 Cikk
Utánpótlássport
2018.11.16. 15:14

Atlétika: Huller Dániel már a jövő évi ifjúsági vb-re készül

Korosztályos Európa-bajnokként és ifjúsági olimpiai ezüstérmesként zárta a 2018-as szabadtéri atlétika-szezont Huller Dániel, a Dunakeszi VSE 400 méteres gátfutója. A fiatal tehetséggel az év csúcspontjairól és jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Utánpótlássport
2018.11.15. 12:30

Konferencia: Pavlik doktor a fiatalok idő előtti mély vízbe dobásáról

Egy nap az utánpótlásért – Segítség, felnőttem! címmel az utanpotlassport.hu szerkesztősége immár nyolcadszor tart nagyszabású konferenciát november 27-én a Testnevelési Egyetemen. Az előadók közül Dr. Pavlik Gábor egyetemi tanár – aki a 2000 és 2008 között három olimpiai bajnoki címet nyert vízilabda-válogatott mellett is dolgozott sportorvosként – a fizikai felkészítés fontosságáról és részleteiről tart majd előadást. A szakember rendkívül érdekes témáiból adott némi ízelítőt honlapunknak.
Utánpótlássport
2018.11.14. 16:55

Vízilabda: hármas rangadó, két KSI-siker, egy Fradi-győzelem

Az ifjúsági, a serdülő és a gyermek vízilabda-bajnokságban egyaránt rangadót játszott szerdán a mindhárom fronton veretlen FTC-Telekom és a szintén vereség nélkül álló KSI SE a népligeti uszodában. A legfiatalabbak és legidősebbek küzdelmét a sportiskolások, a serdülők összecsapását a ferencvárosiak nyerték. Nincs már olyan klub, amely mindegyik utánpótlás-bajnokságban veretlen lenne.
Utánpótlássport
2018.11.14. 14:00

Gokart: Kovács Zsombor 10. lett a szezon utolsó előtti versenyén

Kovács Zsombor döntősként és a legjobb tíz között fejezte be a 2018-as idény utolsó előtti versenyét. A Schumacher Racing Team magyar pilótája bizakodó a szezonzáró előtt, és úgy érzi, egyértelműen előrelépett az idei esztendőben.
Utánpótlássport
2018.11.14. 09:38

Labdarúgás: nem bíznak az NB I-es edzők a 20 év alattiakban

A „fiatalszabály” búcsúját követően számítani lehetett arra, hogy az NB I klubjai még kevesebb lehetőséget nyújtanak majd az U20-as labdarúgóknak. Így is lett. Az évad első tizennégy fordulójában mért játékpercek egy esetben érték csak el az ötszázat, pedig a tavalyi, szintén komoly csalódást jelentő átlag is 573 volt.
Utánpótlássport
2018.11.13. 17:07

Asztalitenisz: Harasztovich Fanni mégis utazhat az ifjúsági vb-re

Az elmúlt napokban nagy vihart kavart a párosban korosztályos Európa-bajnok asztaliteniszező, Harasztovich Fanni ügye, aki a tartaléksorból előlépve egyedüli magyarként kiharcolta a decemberi ausztráliai ifjúsági világbajnokságra a részvételt. A sportági szövetség első körben szakmai indokokra hivatkozva úgy döntött: nem nevezi a 17 éves lányt, leginkább a magas költségek miatt, mivel az összeg a fiatal fejlődése érdekében hasznosabban is elkölthető. A történet azonban pozitív véget ért: a Statisztika PSC versenyzője mégis ott lesz a Melbourne melletti Bendigóban rendezendő vb-n.
Utánpótlássport
2018.11.13. 16:24

Úszás: Ilyés Laura két aranyat nyert a felnőtt ob-n

Duplázott a százhalombattai felnőtt rövid pályás úszó országos bajnokságon a 16 esztendős Ilyés Laura Vanda. A hazai környezetben versenyző hátspecialista 50-en és 100-on arany-, míg 200-on ezüstérmet szerzett. Pedig néhány nappal a verseny előtt még az sem volt biztos, hogy elindul a versenyen. De végül kiheverte az ifjúsági olimpia okozta csalódottságot, és ismét csúcsformában versenyzett.
Utánpótlássport
2018.11.12. 19:33

Birkózás: sikertelen nyitó nap az U23-as vb-n

Nagy meglepetésre mind a négy szőnyegre lépő magyar birkózó búcsúzott a bukaresti U23-as világbajnokság első, kötöttfogású versenynapján. A vezetőedző, Lévai Zoltán értékelt oldalunknak.
Utánpótlássport
2018.11.12. 19:01

Asztalitenisz: öt nap, egy bronz a szombathelyi mérleg

Öt napon át az asztaliteniszé volt a főszerep Szombathelyen, ugyanis szerdától vasárnapig a helyi Savaria Arénában rendezték meg a nemzetközi ifjúsági és serdülőbajnokságot, amely az utánpótlás-korosztályok kiemelt versenyeinek egyike volt. A viadalon azonban nem sikerült igazán az áttörés, egyetlen érmet szerzett a népes magyar sereg, igaz, a fiatalokat tekintve a sportág krémje gyűlt össze a vasi fővárosban. „Nehéz dolgunk volt az elődöntőben a kínaiak ellen, az elején még partiban voltunk, de a végére elbizonytalanodtunk, és ennek eredményeképpen kikaptunk” ‒ nyilatkozta Harasztovich Fanni, aki a német Laura Tiefenbrunnerrel szerzett bronzérmet párosban.
Utánpótlássport
2018.11.12. 15:33

Labdarúgás: 500 perc fölött az U20-as játékosok

A labdarúgó NB I 2018-19-es évadában először kúszott 500 perc fölé az U20-as játékosok pályán töltött ideje a bajnokság 14. fordulójában. Ez különösen érdekes annak fényében, hogy ezúttal is csupán az együttesek fele küldött pályára ifjú futballistát, nyolcan összesen 591 percet játszottak.
Utánpótlássport
2018.11.12. 14:00

Sportkönyv: bemutatták az olimpiai bajnok Mizsér Attila kötetét

Aki bármilyen szereplőként valaha kapcsolatba került a sporttal, biztosan érdeklődéssel és hasznosan forgatja majd az olimpiai bajnok öttusázó, a jelenleg kommunikációs és motivációs trénerként tevékenykedő Mizsér Attila Sportháromság című könyvét. A ma a Magyar Sport Házában bemutatott kötet – amely az utanpotlassport.hu-t is működtető MediaBook Kiadó gondozásában jelent meg – az edző-szülő-versenyző kapcsolatrendszerben keletkező konfliktushelyzetek kezelésére ad hasznos, mindenki által elsajátítható ötleteket, tanácsokat.
Utánpótlássport
2018.11.12. 13:34

Kézilabda: fiatalok fontos góljai az NB I 10. játékhetén

Kevesebb mérkőzésen kevesebb gólt szereztek az utánpótláskorú, azaz 1998. január 1. után született játékosok a felnőtt kézilabda NB I tizedik játékhetén. Azonban a fontos találatok ezúttal sem maradtak el, a férfiak mezőnyében a gyöngyösi és a ceglédi fiatalok is remek teljesítménnyel járultak hozzá csapatuk győzelméhez.
Utánpótlássport
2018.11.12. 10:14

Kosárlabda: kevés lehetőséget kaptak a fiatalok a férfi NB I-ben

Elenyésző számú utánpótláskorú kosárlabdázó lépett pályára a férfi NB I A-csoportjának hetedik fordulójában, és még kevesebb eredményes játékos tűnt ki közülük. Öt fiatal mindössze tizenhárom pontot dobott.
Utánpótlássport
2018.11.11. 21:10

Vívás: Keszthelyi Zsombor bronza a kadétkörversenyen

Keszthelyi Zsomboré lett a harmadik egyéni bronzérem Budapesten. A csapatversenyeken is arattak váratlan győzelmeket a magyar tőr- és párbajtőrvívók a budapesti kadétkörversenyen, ám az éremcsatába ezúttal nem sikerült beleszólniuk. Fiú párbajtőrben egy ötödik és egy hatodik, fiú tőrben szintén egy hatodik helyezés jutott a válogatottaknak.
Utánpótlássport
2018.11.11. 19:00

Kézi: a fiú serdülőválogatott nemzetközi szinten is jól kezdett

A fiú serdülő kézilabda-válogatott hibátlan produkcióval mutatkozott be tétmérkőzésen a nemzetközi porondon. Kopornyik Zsolt együttese a szlovákokat, a cseheket és a lengyeleket is legyőzte a kecskeméti Olimpiai Reménységek Versenyén, a gárda teljesítményét a szövetségi edző értékelte.
Utánpótlássport
2018.11.11. 17:43

Súlyemelés: 84 korosztályos világcsúcs született a türkmenisztáni vb-n

Aligha szorul magyarázatra a megállapítás, hogy a súlyemelés nem a gyengék sportja. Az már annál inkább, hogy a hétvégén zárult türkmenisztáni világbajnokságon a húszon innenieknél is sorra dőltek a rekordok, s az összmérleg szerint 84(!) korosztályos világcsúcs született Asgabatban.
Utánpótlássport
2018.11.11. 13:44

Jégkorong: szépen szerepeltek U-válogatottjaink

Tornagyőzelemmel hangoltak az utánpótlás jégkorong-válogatottak az korosztályos világbajnokságokra. Az U20-asok hazai pályán, Pesterzsébeten, az U18-asok Szlovéniában végeztek a négycsapatos mezőny élén. Eközben az U17-esek nyeretlenek maradtak a szlovákok ellen, míg az egy évvel fiatalabbak harmadikként zártak Asiagóban.
Utánpótlássport
2018.11.11. 09:06

Úszás: 5 új tag a Hírsségek Csarnokában, 9 díjazott „Jövő Bajnoka”

A szombati nap a magyar úszósport ünnepe volt. Százhalombattán, a felnőtt rövid pályás országos bajnokság utolsó napján számos egyéni és korosztályos csúcs dőlt meg, miközben öt újabb taggal (dr. Sós Csaba, id. Knézy Jenő, Gyenge Valéria, Pásztory Dóra, Risztov Éva) bővült a Hírességek Csarnoka. Emellett a Jövő Bajnokai-program 2018-as díjazottjait is kihirdették.
Utánpótlássport
2018.11.10. 20:56

Asztalitenisz: még többen versenyben a nemzetközi viadalon

Több magyar fiatalért izgulhatnak még vasárnap a szombathelyi Savaria Arénába kilátogató nézők, a mieink ugyanis érdekeltek még a serdülőmezőny egyes és páros számában is a hazai rendezésű nemzetközi utánpótlásversenyen. A fiúk között öten, a lányok között pedig négyen várják a folytatást az egyenes kieséses szakaszban. A párosoknál Krebs Levente és Fehér Balázs, valamint Adamik Csenge és Tölgyes Dorottya duója a negyeddöntőbe kerülésért játszik.
Utánpótlássport
2018.11.10. 18:56

Kosárlabda: felemés szombat az U20-as fiú EYBL-tornán

A Rátgéber Akadémia az első győzelmét szerezte meg, míg az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata az első vereségét szenvedte el a székesfehérvári U20-as fiú EYBL-torna harmadik napján. A mieink jelenleg a középmezőnyben foglalnak helyet a kilenc együttesből álló mezőnyben.

41

/

171