
Archiv cikkek
2003.12.11. 22:39
Asztalitenisz: Boros Tamara mint kakukktojás
A női vonalra jellemző drámai ázsiai fölény Kuangcsuban is tapasztalható: az ITTF Pro Tour versenysorozat fináléjában a női egyes 16 indulója között mindössze két európai asztaliteniszező van, közülük is az egyik, az osztrák Liu Jia, kínai származású&

Archiv cikkek
2003.12.08. 22:01
A jégen nem a pénzre gondolnak
Az Interliga statisztikáit látván a dunaújvárosiak akár elégedetten hátra is dőlhetnének: két listán (gólpasszok, kanadai táblázat) is Ladányi Balázs áll az élen, sőt a kanadai táblázat dobogójára még Peterdi Imre is felfér. A kép azonban bármennyire is szépnek tűnik csalóka, ugyanis az említett két hokis mögött égen-földön nem találni senkit, aki akár csak a legjobb 20 közé be tudna férkőzni, ami azt jelzi, hogy Dusan Kapusta csapatának teljesítménye gyakorlatilag két játékos formájától függ: ha ők nem hoznak össze gólt&

Archiv cikkek
2003.11.26. 22:00
Ketten még veretlenek
Pázsy Ferenc két, Fazekas Mária pedig egy mérkőzésen van túl, s a kettejük összevont mérlege több mint pazar: a három győzelemhez 12:0-s összesített szettarány párosul, vagyis eddig még játszmát sem veszítettek a Luxembourgban zajló olimpiai selejtezőn.

Archiv cikkek
2003.11.24. 21:20
Karsai a legjobb edző
Úgy tűnik, Ausztriában a csodák nem három napig tartanak, ugyanis Werner Schlager május 25-én szerzett egyéni világbajnoki címet Párizsban, ám az osztrákok fél év elteltével sem feledkeztek meg a világszenzációt jelentő sikerről: ennek egyik újabb jeleként a Schlagert vb-aranyig vezető magyar szakembert, Karsai Ferencet választották meg az év edzőjének.

Archiv cikkek
2003.11.21. 21:36
Póta Georgina bravúros győzelemmel nyolcaddöntős
Póta Georgina téma lett.A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség internetes honlapján, a svéd nemzetközi bajnokság pénteki játéknapjának legnagyobb meglepetését szerző versenyzőjeként említik a Statisztika ifjú kiválóságát, s bizony az efféle dicséretet nem osztogatják ingyen.

Archiv cikkek
2003.11.19. 20:41
Fronthatásokra érzékenyen
Az Alba Volán szurkolói bizonyára már nagyon várták, hogy a térdsérülése és az azt követő operációja miatt hosszabb kényszerpihenőre ítélt Ocskay Gábor visszatérjen a jégre, hiszen a fehérváriak első sorának teljesítményére is kihatott a válogatott center hiánya.

Archiv cikkek
2003.11.17. 20:56
Tóth nagy esete a kisbékával
Pro Tour-sorozat döntőjébe jutni& Ilyen eredményt lassan egy világbajnoki éremmel egyenértékűnek tekintenek az asztaliteniszezők. Nem csoda hát, ha óriási a tülekedés, és bizony a rendkívül sűrű, kínaiakkal és egyéb ázsiaiakkal teletűzdelt mezőnyben európai csak alig-alig keveredhet a dobogó környékére.

Archiv cikkek
2003.11.13. 20:30
Faragói magasságokban
Az asztalnál mostanában ritkábban érnek el igazán nagy sikereket a magyar asztaliteniszezők, a sport-diplomáciában viszont más a helyzet. Itt van például Faragó Judit esete. Nem is olyan régen még a Bp. Spartacusban, a 31. sz. Építőkben és a HCM-ben játszott, közben pedig a Magyar Távirati Iroda sportszerkesztőségében is dolgozott, majd 1994-ben a Magyar Asztalitenisz-szövetségbe hívták...

Archiv cikkek
2003.11.12. 22:47
A hétmilliós bástya
16
/
22
