
Bajnokok Ligája
2013.03.31. 17:38
Barca: Xavi és Alba a PSG elleni keretben, Vilanova is utazik
Tito Vilanova nemcsak visszatért Barcelonába az amerikai gyógykezeléséről, hanem el is utazik a csapattal a francia PSG elleni labdarúgó BL-negyeddöntő első felvonására. Bár azt egyelőre nem tudni, hogy a vezetőedző a kispadra is leül-e – vélhetően nem –, vagy csak a lelátón nézi meg övéit, az irányítás változatlanul kollégájánál, a hetek óta megbízott edzőként funkcionáló Jordi Rouránál marad.

Labdarúgó NB I
2013.03.31. 17:31
MTK: Hegedüst megoperálták, ebben a szezonban már nem védhet
Éjfél körül átesett az operáción Hegedüs Lajos. Az MTK kapusa a Honvéd elleni mérkőzésen szenvedett vállizomszakadást, és tavasszal várhatóan már nem védhet. Erről az mtkhungaria.hu számolt be.

Német labdarúgás
2013.03.31. 17:30
Bundesliga: a Wolfsburg kétgólos előnyről ikszelt - videó
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 27. fordulójában kétgólos előnyről veszített két pontot hazai pályán a Wolfsburg a Nürnberg ellen. A házigazdák korai vezetésüket az első félidő közepén megduplázták, majd tartották kétgólos előnyüket a 61. percig. Az akkor szépítő vendégek megtáltosodtak, és öt perccel később egyenlítettek.

Labdarúgó NB I
2013.03.31. 16:30
NB I: DVSC-Teva-Újpest mérkőzés élőben az NSO-n!
A 2012-es bajnok DVSC-Teva az Újpestet fogadja a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A mérkőzés alakulását nyomon követhetik folyamatosan frissülő cikkünk, illetve élő, szöveges tudósításunk segítéségével is!

Labdarúgó NB I
2013.03.31. 16:20
Öngóllal nyert az Újpest Debrecenben
Elképesztő találattal szereztek vezetést a vendégek, a címvédő csak kapufákig jutott.

Magyar válogatott
2013.03.31. 16:10
U17-es Eb-elitkör: az utolsó percekben elbuktuk a továbbjutást
A magyar U17-es válogatott a Telkiben rendezett Európa-bajnoki elitkör utolsó meccsén 1–1-et játszott a svédekkel, így nem jutott ki a szlovákiai kontinensviadalra. A mieink a második perctől kezdve 1–0-ra vezettek, ám a skandinávok a hosszabbítás első percében egyenlítettek.

Minden más foci
2013.03.31. 15:59
Ligue 1: rangadót nyert Nizzában a Marseille
A francia első osztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 30. fordulójában az Olympique Marseille André-Pierre Gignac első negyedóra végén szerzett találatával 1–0-ra legyőzte idegenben a Nice-t.

Minden más foci
2013.03.31. 15:52
Skócia: az utolsó előtti otthonában botlott a Celtic
A skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójában a listavezető Celtic 1–1-es döntetlent játszott az utolsó előtti helyen álló St. Mirren vendégeként.

Kézilabda
2013.03.31. 15:44
Férfi kézi: francia válogatott szélsővel erősít a Hamburg
Kentin Mahé személyében francia válogatott balszélsővel erősödik a következő szezontól a Hamburg férfi kézilabdacsapata. A 21 éves játékos jelenleg a Gummersbachban játszik, de már aláírta három évre szóló szerződését a HSV-val.

Német labdarúgás
2013.03.31. 15:06
Videó: fura szabadrúgás - saját csapattársa arcába bombázott
Ritkán látni olyan szabadrúgást, mint amilyet a Fürstenfeld és a Weiz regionális német bajnoki labdarúgó-mérkőzésén végeztek el. A Weizben játszó Kevin Steiner nagy erővel kapura rúgta a labdát, de az az előtte pár méterre térdelő(!) csapattársat találta el.

Minden más foci
2013.03.31. 14:40
Hollandia: Németh nélkül lepte meg a PSV-t a Roda
A Roda 2–2-es döntetlent játszott a PSV-vel hazai pályán a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. A vendégeknél Ola Toivonen duplázott, de ez sem volt elég a győzelemhez a Németh Krisztiánt nélkülöző csapat ellen.

Magyar válogatott
2013.03.31. 14:25
U17-es elitkör: Svédország-Magyarország élőben az NSO-n
Az U17-es elitkör utolsó, harmadik fordulójában válogatottunk Svédországgal küzd meg Telkiben. Két mérkőzés után mind a két csapat hat ponttal áll, de a skandinávok gólkülönbsége jobb, így csak akkor juthatunk ki a szlovákiai nyolcas döntőre, ha nyerünk. Kövesse a mérkőzést folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!

Spanyol labdarúgás
2013.03.31. 14:11
Primera División: az Osasuna hárommal válaszolt saját öngóljára
Az Osasuna 3–1-re győzött a Valladolid ellen idegenben a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.

Kézilabda
2013.03.31. 13:58
Női kézi BL: Barbosáék nem félnek a Győrtől, Martín szerint nincs favorit
Szombaton Bukarestben rendezik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsét, amelyen a román Oltchim Valcea és a Győri ETO KC méri össze erejét. Alexandrina Barbosa, a Valcea légiósa elmondta, nem félnek a magyar bajnoktól, míg Ambros Martín szerint nincs favoritja a párharcnak.

Bajnokok Ligája
2013.03.31. 13:19
BL: a magyar-románt vezető Stark fújja a sípot a PSG-Barcán
Az Európai Labdarúgó-szövetség kijelölte a játékvezetőket a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének jövő keddi két összecsapására.
7001
/
7027
