
Spanyol labdarúgás
2013.04.05. 23:40
Videó: négy perc alatt három Betis-gól, de nem ez volt vége
Kiütéses, 5–1-es győzelmet aratott a Betis a Granada felett a spanyol labdarúgó-bajnokság (Primere División) 30. fordulójának nyitó mérkőzésén. A sevillaiak az első félidőben négy perc alatt berámoltak hármat a kiesés elől menekülő Granadának, amely ugyan 4–0-t követően még szépíteni tudott, azonban emberhátrányba került és még egyet kapott. Íme, a gólok!

Minden más foci
2013.04.05. 23:30
Videó: Lovrencsics távoli lövését beügyetlenkedte a kapus
A lengyel labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a hazai pályán játszó Lech Poznan magabiztos, 4–2-es sikert aratott a Lechia Gdansk ellen. A mérkőzést végigjátszotta a poznaniaknál a magyar Lovrencsics Gergő, aki a 33. percben egy távoli lövéssel szerezte meg csapata harmadik gólját. Igaz, a kapus hathatós közreműködésével.

Sportszelep
2013.04.05. 23:03
Hiszem, ha látom: 600 méter hosszú drapi Uruguayból
Futballtörténelmet írt, pontosabban varrt ötezer Nacional-ultra, két évig dolgoztak a lélegzetelállító élőképen.

Tenisz
2013.04.05. 23:01
Davis-kupa: Mónaco egyenlített a franciák ellen
A teniszezők Davis-kupájának Buenos Aires-i negyeddöntőjében a hazai Juan Mónaco két és fél órás mérkőzésen, három szettben legyőzte Gilles Simont így kiegyenlítette az Argentína–Franciaország párharcot.

Minden más foci
2013.04.05. 22:53
Lengyelország: Lovrencsics betalált, nyert a Lech
A lengyel első osztályú labdarúgó-bajnokság (Ekstraklasa) 21. fordulójának nyitó mérkőzésén Lovrencsics Gergő együttese, a Lech Poznań hazai pályán 4–2-re legyőzte a Lechia Gdansk együttesét, így egy pontra megközelítette a szombaton játszó Legia Warszawát.

Olasz labdarúgás
2013.04.05. 22:46
Serie B: első percben szerzett góllal nyert a Reggina
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) 35. fordulójában a Reggina egy első percben szerzett góllal nyert hazai pályán a Bari ellen.

Német labdarúgás
2013.04.05. 22:30
Bundesliga: létfontosságú három pontot szerzett a Hoffenheim
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 28. fordulójának nyitó mérkőzésén a kiesés ellen küzdő Hoffenheim 3–0-s győzelmet aratott a Fortuna Düsseldorf ellen, így egy pontra megközelítette az osztályozós helyen álló Augsburgot.

Minden más foci
2013.04.05. 22:02
Hollandia: a Feyenoord egygólos meccsen nyert a Venlo ellen
A Feyenoord múlt heti veresége után javítani tudott és 1–0-ra nyert hazai pályán a Venlo ellen a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 29. fordulójának pénteki játéknapján, és ezzel már második a tabellán.

Labdarúgó NB I
2013.04.05. 21:32
Futsal: a Berettyó otthon nyert a Gödöllői Bikák ellen
Az MVFC-Berettyóújfalu 4–2-re győzött hazai pályán a Gödöllői bikák ellen a futsal NB I felső ági rájátszásának pénteki mérkőzésén, és tartja második helyét az éllovas Rába ETO mögött.

Minden más foci
2013.04.05. 21:18
Női labdarúgás: vége Jakabfi Zsanett szezonjának
A BL-ben menetelő Wolfsburg magyar válogatott támadójának bal bokájában három szalag is elszakadt.

Labdarúgó NB I
2013.04.05. 21:16
Videó: pikáns pécsi produkció - három piros, két győri gól
Három kiállítással tarkított mérkőzésen a Győri ETO labdarúgócsapata 2–0-ra nyert a Pécsi MFC vendégeként. A listavezető zöld-fehérek Nikola Trajkovics és Rok Kronaveter góljával győztek és már 12 ponttal előzik meg a szombaton, Egerben játszó MTK-t. Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját!

Labdarúgó NB I
2013.04.05. 20:56
NB I: a listavezető Győr magabiztosan nyert Pécsen
Az áprilisi három hazai bajnokiját végvári csatákhoz hasonlító PMFC a listavezető Győri ETO-t fogadta a labdarúgó NB I 22. fordulójában, és a sáros pályán zajló ütközetet a vendégek nyerték. A bajnoki két gólt és három piros lapot hozott.

Sportszelep
2013.04.05. 20:48
Kitettek magukért a hölgyek a lóverseny csajos napján - galéria
Walesi zászlóba öltözött lányok vetkőztek, egyenkosztüm, elegancia és kora reggeli piálás az elegáns versenypályán.

NSO Tv Labdarúgás
2013.04.05. 20:32
A „másik” Újpestre megy a Fradi, de nyer, e?
A hétvégén a 22. fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I. A nyolc mérkőzésből kiemelkedik a Ferencváros szombathelyi és a Videoton miskolci vendégjátéka.

Spanyol labdarúgás
2013.04.05. 20:25
Barcelona: Messi pályafutása öt éve veszélyben forgott
Az argentin futballista sorozatos izomsérülései kis híján a karrierjébe kerültek.

Jégkorong
2013.04.05. 20:14
Főzőcskézéssel készül a vb-re a hokiválogatott - képgaléria
Chernomaz együttese április 14-től kezdve hazai pályán harcolhatja ki a szereplést az elitben.

Minden más foci
2013.04.05. 20:09
Oroszország: Csecsenföldön lesz a kupadöntő - 3D-bejárás!
Groznijban tartják az idei orosz labdarúgókupa döntőjét, az első ligás Tyerek Groznij stadionjában, az Ahmat Arénában – olvasható az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFS) közleményében.

Német labdarúgás
2013.04.05. 19:59
Bundesliga 2.: véget ért a Köln elképesztő sorozata
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 28. fordulójának pénteki játéknapján a Kaiserslautern hazai pályán megérdemelt, 3–0-s győzelmet aratott a tizenöt meccsen át veretlen Köln ellen, így megelőzte a „kecskéseket” a táblázaton, és felkapaszkodott a dobogó harmadik fokára. A vendéglátók győzelméhez két góllal járult hozzá a góllövőlista második helyére fellépő Mohamadou Idrissou.

Tenisz
2013.04.05. 19:43
Davis-kupa: Tsonga ötszettes sikerével kezdtek a franciák
A teniszezők Davis-kupájának Buenos Aires-i negyeddöntőjében a francia Jo-Wilfried Tsonga ötszettes mérkőzésen legyőzte az argentin Carlos Berlocqot.

Sportszelep
2013.04.05. 19:39
Ütős videó: a Bundesliga 50 éve egyetlen akcióba sűrítve
Schumacher kirúgja, Matthäus kiugrat, Podolski átveszi, Heynckes dekázik, Laudrup cselez, Grafite befejez.
6984
/
7027
