
Labdarúgó NB I
2013.07.04. 10:48
DVTK: két játékossal szerződést hosszabbítottak
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gohér Gergő és Michal Hanek is meghosszabbította lejáró szerződését. A két játékos így a következő szezonban is a diósgyőri klubot fogja erősíteni, ám azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyi időre kötelezték el magukat.

Angol labdarúgás
2013.07.04. 10:35
Man. United: elhunyt a csapat korábbi kapusa és edzője
Kilencvenegy éves korában elhunyt Jack Crompton, a Manchester United labdarúgócsapatának korábbi játékosa és edzője.

NSO Tv Csapatsportok
2013.07.04. 10:16
Hajrálányok - tévhit, hogy a szépségükkel butaság párosul
A cheerleading Magyarországon még gyerekcipőben jár, s a közhiedelemmel ellentétben a szépség mellett az észre is szükség van ebben a műfajban.

Egyéb csapat
2013.07.04. 10:10
Videó: hajrálányok - tévhit, hogy a szépségükkel butaság párosul
A cheerleading Magyarországon még gyerekcipőben jár, ám Amerikában nagy hagyományai vannak. A közhiedelemmel ellentétben a szépség mellett az észre is szükség van ebben a műfajban, sőt az amerikai egyetemeken csak olyanok lehetnek a szurkolói csapat tagjai, akiknek a tanulmányi eredménye megüti az átlagot. Az NSO Tv az ELTE cheerleadercsapatához látogatott el.

Német labdarúgás
2013.07.04. 10:09
Németország: Sváb az egyetlen kérdőjel a Cottbus keretében
Már csak egy balhátvéd szerződéskötése szükséges, a magyar játékos hamarosan aláírhat.

Magyar válogatott
2013.07.04. 10:02
FIFA: a válogatott egy helyet javított, Brazília a top 10-ben
A mieink a 32. helyet foglalják el. A spanyolok és németek mögé Kolumbia jött fel a harmadik pozícióba.

Angol labdarúgás
2013.07.04. 10:02
Chelsea: érkezik az elmúlt év legnagyobb holland tehetsége
A hírek szerint a holland csapat nyolcmillió fontot kap a középpályásért a londoniaktól.

Sportszelep
2013.07.04. 10:01
Az NBA-játékos konyhájában csilingel a bankjegykiadó-automata - fotó
Tranzakciós díj, extraprofit, bankárkosárlabda: ez mind helytálló DeShawn Stevenson esetében, aki nem dísznek tartja a gépet.

Német labdarúgás
2013.07.04. 09:58
Schalke: Huntelaar és én? Működhet! - Szalai Ádám
A Bild című német lap a Schalke 04 új szerzeményeivel készített rövid interjút. A magyar igazolás, Szalai Ádám esetében a szerzők arra voltak a leginkább kíváncsiak, hogy működhet-e a Klaas-Jan Huntelaar, Szalai kettős a pályán.

Minden más foci
2013.07.04. 09:45
Messit hibáztatják a Los Angeles-i gálameccs törléséért
Az aranylabdás csatár és a szervezők egymásra mutogatnak • 45 ezer jegy fogyott el a találkozóra.

Labdarúgó NB I
2013.07.04. 09:38
Haladás: osztrák helyett bosnyák ellenfél a Király-kupán
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján jelentette be, hogy miután az osztrák kupagyőztes Pasching jelezte, nem tud részt venni a július 12-én rendezendő Király-kupán, vélhetően a bosnyák élvonalbeli FK Sarajevo ugrik be az együttes helyére.

Olasz labdarúgás
2013.07.04. 09:19
Serie A: Cassano a Parmában folytatja - hivatalos
FantAntoniót ma mutatják be, a hírek szerint három évre ír alá • Belfodil az Interé lehet.

Európa-liga
2013.07.04. 09:15
El: a Cseliknél úgy vélik, a Honvédra írták a favorit szerepét
A niksicsi csapat védője olyan eredménnyel lenne elégedett, amellyel továbbjuthatnak a visszavágón.

F1
2013.07.04. 08:57
Újra itt a július, Vettel megtörné az „átkot”
A Pirelli gyorsan megoldotta a problémákat, de a vb-címről álmodó Hamilton még aggódik.

Angol labdarúgás
2013.07.04. 08:56
Arsenal: Higuaín 23 millió fontért, 3 évre érkezik - sajtóhír
A játékos apja elmondta: megállapodott a két klub. Hamarosan a PL-ben látja a fiát.

Egyéb egyéni
2013.07.04. 08:36
Asztalitenisz: a női kapitány ügyvédi felszólítást küldött
Harczi Zsolt, a férfi asztalitenisz-válogatott szakvezetője után Téglás Péter, a női együttes szövetségi kapitánya is megunta a pénztelenséget. Harczihoz hasonlóan ő sem kapja meg már hat hónapja a fizetését, ezért információink szerint ügyvédi felszólítást küldött a szövetségnek, amelyben elmaradt bérének kifizetését kéri.

Kosárlabda
2013.07.04. 08:13
Férfi kosár: a válogatott játékos követte Dzunicsot Paksra
Szabó Zsolt is távozott Székesfehérvárról. Az Alba Fehérvár magasbedobója két évre Paksra igazolt, az Atomerőmű SE-nél újra együtt dolgozhat Dzunics Braniszlavval, akivel az előző szezonban bajnokságot és Magyar Kupát nyert.

Minden más foci
2013.07.04. 08:05
Libertadores-kupa: a korábbi liverpooli gólja után indult be a Newell’s - videó
A Libertadores-kupa elődöntőjének első mérkőzésén gól nélküli első félidőt követően a korábban az Atlético Madridban és a Liverpoolban is megforduló Maxi Rodríguez fejesével szerezte meg a vezetést a hazai pályán játszó argentin Newell’s Old Boys, amely Ignacio Scocco hajrábeli szabadrúgásgólja révén végül kétgólos előnyről várhatja a brazil Atlético Mineiro elleni visszavágót.

Bajnokok Ligája
2013.07.04. 07:55
Felkészülés: Sousa szerint már visszaköszöntek az elképzelései
A Maccabi Tel-Aviv vezetőedzője, Paulo Sousa szerint a tegnapi, 1–0-ra elveszített felkészülési mérkőzésen látszott, hogy a Krasznodar közelebb van a bajnoki rajthoz, mint az izraeli csapat.

Labdarúgó NB I
2013.07.04. 07:49
NB I: a 32 éves kapus végleg távozik Paksról
Lezárult egy korszak kapusfronton Pakson: Kovács Attila végleg távozik. A 32 esztendős kapus alapembere volt a 2006-ban története során először az élvonalba kerülő csapatnak, és nem csak a Paks első NB I-es mérkőzésén kezdődött az ő nevével az összeállítás (2–0-s győzelem Vácott...), de négy idényen keresztül a klub első számú kapusának számított.
6547
/
7028
