
Amerikai sportok
2014.04.16. 07:37
NBA: a Knicks idegenben, a Clippers hazai pályán győzött
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának utolsó előtti játéknapján a már biztos playoffrésztvevő Brooklyn Nets hazai pályán szenvedett vereséget a New York Knickstől, míg a jelen állás szerint a Nyugati főcsoport harmadik helyéről rájátszásba jutó Los Angeles Clippers a Denver ellen győzött (a Nuggets már korábban lemaradt a playoffról).

Minden más foci
2014.04.16. 07:16
Brazília: Anelka mégsem lesz Ronaldinho csapattársa
Az aranylabdás Ronaldinhót is foglalkoztató brazil élvonalbeli Atlético Mineiro igazgatója, Eduardo Maluf elmondta, a korábbi hírekkel ellentétben nem szerződtetik a korábbi francia válogatott csatárt, a legutóbb az angol West Bromban szereplő Nicolas Anelkát.

Labdarúgó NB I
2014.04.16. 06:58
NB I: „Még mindig Kovács István és Radó a legpiacképesebb”
A Videotonnal együtt a csapat válogatott középpályásának, Kovács Istvánnak is visszaesett a teljesítménye az elmúlt időszakban, legutóbb a lombard Pápa ellen már nem is kapott lehetőséget José Gomes vezetőedzőtől. Az őt képviselő F-Group menedzserirodánál azonban úgy vélik, a 22 éves középpályás továbbra is az egyik legpiacképesebb NB I-es labdarúgó.

Német labdarúgás
2014.04.15. 23:15
Videó: Lewandowski kegyetlenül bevágta a ziccert
Mint arról már beszámoltunk, a Borussia Dortmund labdarúgó-csapata hazai pályán vívta ki a döntőbe jutást a Német Kupában a Wolfsburg fölött aratott 2–0-s sikernek köszönhetően. Robert Lewandowski 100. gólját szerezte a Dortmund színeiben, mellette Henrih Mhitaran is betalált a rengeteg ziccert elpuskázó vendégeknek. Íme, a találkozó góljai!

Angol labdarúgás
2014.04.15. 22:38
PL: Podolski duplázott, vert helyzetből nyert az Arsenal
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójában az Arsenal hazai pályán 3–1-es győzelmet aratott a West Ham United ellen, amely az első félidő hajrájában rövid ideig vezetett. A duplázó Lukas Podolski vezette „ágyúsok” sikerüknek köszönhetően megelőzték az egy meccsel kevesebbet játszó Evertont, és feljöttek a negyedik helyre.

Német labdarúgás
2014.04.15. 22:26
Német Kupa: döntőben a Wolfsburgot legyőző Dortmund
A Borussia Dortmund labdarúgó-csapata hazai pályán vívta ki a döntőbe jutást a Német Kupában a Wolfsburg fölött aratott 2–0-s sikernek köszönhetően. Robert Lewandowski 100. gólját szerezte a Dortmund színeiben, mellette Henrih Mhitaran is betalált a rengeteg ziccert elpuskázó vendégeknek. A másik elődöntőben szerdán a Bayern München és az 1. FC Kaiserslautern találkozik egymással.

Labdarúgó NB I
2014.04.15. 22:10
Videó: Nem mindennapos gólokat kaptunk - Szivics
Nem tartják lehetetlen küldetésnek a DVTK labdarúgói, hogy a DVSC elleni 4–2-es vereség után a visszavágón kiharcolják a döntőbe jutást a Magyar Kupa elődöntőjében. Tomiszlav Szivics szerint nem mindennapi gólokat kaptak, ugyanakkor nem lehetetlen kategória a finálé elérése. Az NSO Tv riportja.

Minden más foci
2014.04.15. 21:18
Videó: sárga lapot ért a furcsa mozdulat a svéd ligában
„Furcsa ügy" miatt adott sárga lapot a játékvezető a svéd másodosztályú labdarúgó-bajnokságban lejátszott Hammarby–Degerfors mérkőzésen. A találkozó 88. percében a Hammarby már 5–0-ra vezetett (ez is lettt a végeredmény), amikor Jan Gunnar Solli elhatározta, hogy egy kissé feldobja a hangulatot. A hazaiak norvég játékosa a trikójával vett le egy labdát. Solli mutatványa lehet, hogy a játékvezetőnek is tetszett, mindenesetre sárga lapot ért.
5419
/
7026

